my last hours... ereri ff.

<3

Az utolsó óráim. A falon ülök és lógatom a lábaim, miközben az égen legeltetem megfáradt szemem, és nézem ahogy a napot elnyeli a végtelenség. Vajon milyen lesz a halál? Lassan és kegyesen, végez velem és megengedi majd, hogy még egyszer utoljára azokra gondoljak akiket szeretek. Vagy arra az egy személyre akinek köszönhetem, hogy volt életem és, hogy lesz értelme meghalnom? Miatta érdemes volt élni.

Valaki lépteit hallom közeledni. Ezek az Ő léptei. Tőlem jobbra megáll és szép komótosan leül. Sosem volt a szavak embere. Inkább máshogy mutatta ki az érzelmeit. Ijj de tudtak fájni. És az a bizonyos első testi érintkezés, azt sem a gyengéd listába tudnám sorolni... de mégis...ott kezdődött az életem. Legalább is amikor 13 éve cellámból szemeiben elvesztem.  El kell hogy mosolyodjak, ahogy az emlékek úgy törnek fel bennem mit a gejzír.

-min mosolyogsz? -kérdezi szomorú, de mégis kíváncsi hanglejtéssel
-eszembe jutott az első találkozásunk- már Ő is elenged egy kisseb félmosolyt.
-igen... emlékszem

Csendben telik az idő. Nem kellenek szavak. Nem kellenek hamis gondolatok. Mind ketten sejtjük, hogy mire gondol a másik. Csak ő tudja, hogy ma van a 13.évnek a vége. Ma éjfélkor elhagyom ezt a helyet. A helyet ami megtanított küzdeni. Ami megtanított harcolni és ami megtanított szeretni. Mindennél jobban szeretni. Őt szeretni.

A nap láng sárga színét, átveszi a sötétség és a hold fénye. Lassan hátra fekszem, és a csillagokat kezdem tanulmányozni. Tudom nem helyes, hogy a többiektől nem tudtam elköszönni. De nekik és nekem is könnyebb lesz így tanán. Talán Mikasa és Armin megérdemelték volna, hogy tudják, de akkor a mai nap nem mosolyogva néztek volna rám. A személyre szóló leveleket amiket külön írtam mindenkinek, Ő fogja elvinni.

Ő is hátára fekszik, de a csillagok helyett arcomat fürkészi. Érzem a tekintetét magamon. Lassan én is felé fordítom fejem, hogy elveszhessek kissé szürkés kék szemeiben. Még mindig csendbe burkolózva nézzük egymást... és ennél nem kell több

este 23:30

Érzem hogy már közel vagyok a véghez. A legboldogabb emlékeim e kegyetlen mégis gyönyörű világból elárasztják az agyam. Imádtam itt lenni, bár néha kívántam, hogy bár meghalnék. Ami vissza gondolva nagy butaság lett volna, tekintve mennyi szép dolgot hagytam volna ki. Az elő csók, az első nyertes csatám, a barátaimmal és egyetlen szerelemmel töltött idő.

-nem kell itt maradnod- a hangom is fáradtabban cseng mint valaha
-tudom. De az utolsó másodperceket is veled akarom eltölteni, hisz te adtál értelmet az életemnek -válaszolja és a kellemes csend ismét közén száll

este 23:45

-köszönöm az életem -kezdeményez
-köszönöm az értelmét

este 23:55

Lassan veszem a levegőt. Nyugodt vagyok. Pontosan erre vágytam.
-tudod....sosem mondtam ki.... -nem értem
-mit? -de nem válaszol

este 23:59

-azt hogy szeretlek Eren -elcsuklik a hangja
-örökké és azon is túl szeretlek Levi

és az utolsó lágy csók vége-tértekor, amit erőtlenül tudok csak viszonozni, lassan  sóhajtok és mosolyogva adom át magam a kegyes és gyönyörű halálnak. Ezt akartam. Köszönöm...