Szárnyakat adsz - Max Verstappen ✔️

21.

Zuhogó esőre és pusztító fejfájásra ébredtem. Max a fotelben telefonozott, majd rám pillantott. Az arcomon látszódó világfájdalmat nevetéssel nyugtázta.

- Ha biztos vagy benne, hogy túléled ezt a napot, akkor kezdj készülődni.
- Hogy mi? Ilyen időben te menni akarsz valahova?
- Igen, de nem mondom el hova. - mondta.
- Nézzünk oda, visszakapta az ember a jogsiját és már sofőröset játszik. - kezdtem csipkelődni, amire mosolyával reagált.

Kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. A fejem a másnaposságtól szét tudott volna robbanni. De ezt a fájdalmat az is okozta, hogy tudtam, hogy lesz még ma egy beszélgetésünk.

Eszembe jutott, hogy lehet nagyon meg fog haragudni, amikor elmondom neki, hogy igazából sokáig nem az ő érdekeit tartottam szem előtt, amíg menedzseltem. Az a sok motiváló beszéd nem feltételen az ő lelki békéje miatt szólt még ismertségünk elején.

De mostmár tiszta vizet kell önteni a pohárba. Aztán pedig eldől, hogy a sors csak ennyi időt szánt-e nekünk, vagy megérdemeljük-e egymást a jövőben is.

Elkészültem, majd a szakadó esőben autóba ültünk. Nem tudtam elképzelni, hogy hová tarthatunk éppen.

- Maximilan, hová viszel? - kérdeztem.
- Végre elmondod, ami benned van. De látom, hogy neked ez nem könnyű, ezért elmegyünk egy helyre, ahol könnyebb lesz elmondanod. Emlékszel arra a filmre, amit a Sky Sport-os játék előtt néztünk? Láttam, hogy nagyon tetszik. - mondta.
- Emlékszem. Kimentek a tengerhez az esőben és mindent elmondtak egymásnak. Nem hittem volna, hogy te emlékszel. - mondtam. - De, Max! Az élet nem egy film. Itt nem úgy megy.
- Való igaz. Rohadtul nem egy film. De mindenkinek vannak filmes pillanatai. - válaszolta, majd lekanyarodott a tengerpartra.

A zuhogó esőben szabályosan kivágta az autó ajtaját és belerohant a tengerbe. Majd intett, hogy kövessem.

Nem igazán hezitáltam. Belevetettem magamat a vízbe. A zuhogó eső, a tenger hullámai és Max jelenléte akkora szabadságérzettel töltöttek el, amilyenhez még csak hasonlót sem éreztem soha. Tudtam, hogy minden, ami elvezetett ahhoz az utóbbi időben, hogy most itt legyek, megérte.

Egymást néztünk, ahogy csuromvizesen állunk szemtől szemben. Ruhában voltunk, de mégis teljesen meztelennek éreztem magam. Mert most ő tényleg az igazi énemet látta. Nem volt megjátszás. Csak két ember, akik megmentették egymást. Én és Ő.

Megfogta a kezem és a partra sétáltunk, ahol leültünk a homokba. Enyhült már az eső, de az sem érdekelt volna, ha zuhog.

- Mond neked az a név valamit, hogy Harry Rossi? - kérdeztem.
- Persze. Rengeteget versenyeztem ellene. Nagyon jó ellenfél volt. Nem olyan rég halt meg valami rablásban. Sajnálom, hogy sose jutott fel az F1-be. Miért?
- Elmondom, nekem mit mond ez a név. Annak idején kisgyermekkoromban az árvaházból kiszökve egy kocsma tv-jén követtem a Forma 1-et. Harry és az anyukája mindig eljöttek arrafelé, mert ők egy klubban nézték a futamokat. Egy idő után inkább ottmaradt velem az útpadkán nézni, majd az otthonába hívott követni a közvetítést. Ezt követően minden időnket együtt töltöttük és egymásba szerettünk. - nyeltem könnyeimet.
- Jaj ne, Joy! - nézett rám sajnálattal és megsimította remegő kezem.
- Miatta sikerült bekerülnöm a Prema-hoz. Ő tanított meg szeretni, törődni, igazából élni. Nagy titokban tartottunk a kapcsolatunkat. Nem akartuk, hogy az újságírók azon csámcsogjanak, hogy miatta kerülök egyre feljebb a ranglétrán. Másrészt a szülei nagyon nem támogatták volna a kapcsolatunk. Utálták, ha nálunk vagyok. Egy buta árvának tartottak. Jobb volt titokban. Aztán pedig már élveztük is, hogy ilyen bensőséges lehet a kapcsolatunk. Mindenki barátoknak tartott minket. Egy este én hamarabb hazamentem egy iszogatásról, mert nem voltam jól. És ő utánam indult. Ekkor támadták meg és ekkor...tudod. Folyamatosan magamat hibáztattam, Max.
- Nem a te hibád. Az nem a te hibád, hogy szeretett.
- Tudom, de akkor nem találtam magyarázatot a miértekre és könnyebb volt magamat ostorozni. Egy évre elvonultam minden és mindenki elől. Nem igazán bírtam feldolgozni. Aztán jött Christian hívása. Igazából csakis a személyed miatt vállaltam a munkát. Tudod miért nem rúgtak ki, amikor elkezdted az alkoholizálást és a polgárpukkasztást?
- A személyem miatt? Nem tudom miért nem rúgtak ki. Amikor elkezdődtek a pletykák, akkor azt hittem, hogy megválnak tőlem. Aztán mégis kellettem.
- Azért maradhattál, mert Harry meghalt. - mondtam ki az igazat. - Már tárgyaltak vele titokban. A halála utáni héten írta volna alá a szerződést. Amikor pedig felkerültél az F1-be, akkor is tárgyaltak vele is, de végül téged választottak.
- Tudom, hogy erről te nem tehetsz, de én nagyon haragos voltam rád. És igazából azért vállaltam el ezt az egészet, mert azt akartam, hogy világbajnok legyél. Azt éreztem volna, hogy akkor legalább valaki olyan vette el a helyét, aki megérdemli. Így megnyugodott volna a lelkem. A motiváló beszédek is amiatt voltak, hogy nehogy veszíts. Az volt a terv, hogy miután bajnok leszel eligazolok egy másik csapathoz. Sajnálom, hogy tárgyként kezeltek.
-Mi a fasz? - temette arcát a kezeibe. - Én meg még beléd szerettem. De gáz ez az egész, tiszta hülyének érzem magam. Inkább megyek is.
- Ne, ne, várj! Hallgass meg könyörgöm! - ragadtam meg a karját.
- Meg akarsz alázni vagy mi? - nézett rám dühösen.
- Max. Már az első nap után tudtam, hogy itt másról lesz szó. Azért voltam veled távolságtartó és bunkó, mert nem akartam, hogy többet érezzek. Féltem. De nem bírtam nélküled. Folyamatosan az eszemben voltál. Aztán már tényleg azt akartam, hogy jól legyél. A balesetedkor jöttem rá, hogy leszarom, hogy hanyadik leszel. Tőlem lehetsz a 20. is, csak legyél velem. Nem bírtam volna ki, ha elveszítelek. Amikor a vallomásod után elmentem, akkor a temetőbe mentem Harry-hez, hogy lezárjam a múltam. Őszintén mondom, hogy nem érdekel semmi sem, semmilyen eredmény, csak te. Kérlek hidd el!Mindennél jobban szeretlek! Szerelmes vagyok beléd!

Szigorú arca meglágyult. Azt láttam, hogy hisz nekem. Hihetetlenül boldog voltam emiatt. Tényleg őszinte voltam vele.

- Megértem. Nagyon nehéz elveszíteni valakit, pláne így. Nem érdekel mi volt. Ha ezeknek a dolgoknak kellett megtörténnie, hogy most itt legyél velem, akkor elfogadom. Bajnok leszek Harry miatt is, miattad is és magam miatt is. Ha nem leszek, akkor haragudnál rám?
- Istenem, dehogy! - simítottam meg arcát. - Bármi történjék, én itt leszek veled. Miért kérdezed mindig, hogy haragszom-e? Sosem tudtam rád haragudni.

Először csak nézett a távolba, majd válaszra nyitotta ajkait.

- Az utóbbi időben csak ez adta az erőt. Te voltál az egyetlen ember, aki érdekelt. Tudtam, hogy ha te haragszol rám, akkor semminek sincs értelme. Te változtattál meg. Mostmár tudom ki vagyok és mit akarok.
- Max. Engem pedig te változtattál meg. Miattad tudom újra, hogy ki vagyok és mit akarok. És én téged akarlak. - mondtam.

Felnéztem az égre egy mosollyal az arcomon. Ez volt a végső búcsúm.

Ezután Max-ra kaptam a tekintetem, akinek egy könnycsepp gördült le arcán.

Puha anyagú pulóveremmel letöröltem és megcsókoltam. Minden érzelmem ott központosult. Át akartam neki adni, hogy
mit jelent ő nekem. Ő is ezt tette.

Megragadott, majd mintha nem lennének a baleset után sérülései, felkapott és a tengerbe szaladt velem.

Az a csók és a tenger habjai voltak, amik ott voltak velem új éltem első napján. Meg persze Max.

Talán ennél boldogabb mostmár sosem leszek. De már nem is szeretnék.