Miss "Perfect" (YG) ~ Befejezett

10.

Suga

-Próbáld hívni még egyszer - nyomkodta a telefonját Rapmon, én pedig tettem amit kért, és megpróbáltam ismét tárcsázni Jennie számát, de megint csak sikertelenül. Már legalább tizenötször próbáltam meg én magam hívni, a többiek talán többször. De nem reagált semmire, nem válaszolt az üzenetekre, bennem pedig egyre nőtt a félelem és a gyanú, bizony ő is ott van a sérültek között. Minden fejrázással nyugtatni próbáltam magamat, elvetni a negatív gondolatokat, mindhiába.

-Nem hiszem el, tudtam hogy nem kellett volna elengedni! - tépkedte a haját Jin. - Tudtam, hogy nem jó ötlet, legalább ment volna vele valaki! Most mit fogunk csinálni, mit mondunk az igazgatónak?

-Nekem úgy rémlik, téged nem igazán zavart ez a találkozó - szóltam oda neki dühösen, ő pedig csak elképedve nézett rám. - Kár siránkoznod olyan miatt, amit te is megakadályozhattál volna.

-Te milyen alapon mondasz itt most bármit is? - csattant fel Jungkook, ez a hanglejtés megdöbbentett mindenkit. - Te, aki állandóan megbántod, akinek egy szép szava nincsen hozzá, nem hiszem hogy most olyan helyzetben vagy, hogy másokra hárítsd a felelősséget. Ha sokkal kedvesebb vagy vele, ha egy kicsit is odafigyelsz az érzéseire, akkor most nem lenne mit bánnod! Mert mardos belülről a bűntudat, nem igaz? Azt gondolod, hogy ha tényleg szerelmes vagy ebbe a lányba, talán más bánásmódot érdemelne ugye? Mert ha nem lennél egy ilyen undok, önző alak, akkor talán... - nem bírtam tovább hallgatni amit mondott, kezem meglendült, és óriási csattanással állt meg fehér, puha arcán. Igaza volt. Minden egyes szava igaz volt, és én ezt nem tudtam lenyelni. Miért ismer jobban, mint én saját magamat? Miért tudja jobban mit kellene tennem és hogyan?

-És te? Milyen alapon oktatsz ki engem? Tudom ám hogy fülig szerelmes vagy bele, és próbálsz bevágódni nála, tudom mire megy ki a kis játékod - vágtam vissza, testem minden része remegett a méregtől. Fájt, de nem mutathattam ki, erősnek kellett maradnom, hogy megnyerjem ezt a csatát. Én hülye, azt hittem van mit megnyernem.

-Te miről beszélsz? - simogatta fájós arcát, tenyere mögött is láttam, hogy egyre jobban pirosodik a bőr. - Hallod te, amit mondasz? Hol lennék én már belé szerelmes? Én csak azt akartam hogy legyen egy barátja, valaki akire számíthat, akiben megbízhat. És tudod miért? Mert én észrevettem amit ti nem. Amit egyikőtök sem. Hogy magányos, és egyedül van. Hogy neki nincs senkije - mondta, könnyei utat törtek maguknak, majd lassan, ráérősen végigfolytak arcán. Szavai olyanok voltak, mint a tőr a szívemben, amelyet még megforgattak párszor. Félreismertem. Elfelejtettem egy pillanatra, hogy Jungkook még gyerek. Kedves, aranyos, mindig vidám...és őszinte.

Taehyung

Megdermedten néztük a vitatkozó párost, senki nem mert mondani semmit sem. Egy ideig csak farkasszemet néztek egymással, majd Jungkook feladta, és feldúlva, sírást visszafojtva kiviharzott a terem ajtaján.

-Ezt elintézted - mondta Jimin, majd elindult volna Kook után, mire elkaptam a karját. Fejemmel csak intettem neki, majd én megyek. Talán velem tud beszélni rendesen. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, még hallottam, ahogyan Jin hyung nekiáll leszidni Yoongi hyungot. Pedig nem érdemelte meg. Tudom, hogy semmit nem gondol komolyan, össze van zavarodva. Mi is, ez a helyzet új számunkra. Céltalanul bolyongtam a folyosókon, fogalmam sem volt, merre is keressem. Aztán megláttam, hogy a tetőtérre vezető ajtó nyitva van. Mivel azt többnyire zárva tartjuk, tudtam, hogy Jungkook arra ment. És igazam is volt, ott állt a perem mellett, és a sötétedő várost nézte. Mindenhol apró fények, autók zúgása, hangoskodó emberek. Még messze nem volt itt az ideje lepihenni. Láttam rajta, hogy remeg. Sírt is, fázott is. Gyorsan lekaptam magamról a pulóveremet, majd a hátára terítettem. Összerezzent, de nem küldött el, így hát karomat lazán átdobtam vállán, úgy néztem a kilátást vele együtt.