Lydia (18+)

Lydia

Az egész napos meetingek és vezetőségi prezentálások után még a szokásos papírmunka is rám maradt, így nem csoda hogy mire ráeszméltem hány óra, addigra kint a nap már elkezdett lemenni, megnyújtva az árnyékokat. Fél 8... Ennyi elég lesz a hétre –gondoltam magamban, majd a laptopomat lehajtva, az irodát utolsóként elhagytam. Egy újabb unalmas pénteki munkanap ért véget, szerencsére már számomra is.

Hazafelé vezetve az idő ha másra nem is, arra pont tökéletes volt hogy eltűnődjek, milyen kihaltak az utak, szinte semmi forgalom. Legalább ez az előnye megvolt a túlórának, hogy a délutáni dugókban araszolástól megkíméltem önmagamat. Ellenben a város közel sem volt olyan élettelen, pont hogy most kezdtek feltűnni az éjszakai élet alakjai. Szórakozóhelyek előtt nyitására várakozó nők, és prédák után vágyakozó férfiak sora. Az út másik oldalán kocsmák teraszán dohányzó és söröző társaságok cseverésztek. A szívem engem is egy kis lazítás felé húzott volna, egy ilyen kemény hét után, amilyen ez volt, de sajnos nem lehet. Túlságosan fáradt voltam, amiért a főnök minden létező projektjébe bedolgoztam, hogy én kaphassam meg az előléptetést. Magasabb fizetés, céges autó, saját team.. Olyan pozíció, melyről a korombéli munkatársak csak álmodozhattak, de ők nem is olyan eltökéltek és siker vezéreltek, mint én.

Hazaérve a lámpák maguktól felkapcsoltak, amint beléptem az ajtón. A konyhapult márvány lapján hangosan csörrent egyet a kulcscsomóm, ahogy oda hajítottam, és célirányosan a hűtőhöz vettem az utamat, majd egy kellemesen hűvös sörrel a kezemben a nappaliba átmentem. Végre egy kis csend- mondtam halkan, majd meglazítottam a nyakkendőmet, és a kanapéra huppantam. A sörömbe kortyoltam, melynek hűvössége pont az volt amire így péntek este vágytam csak. Helyesbítek, egy kis „én idő" az amire jelenleg szükségem volt. Leraktam a sört az asztalra, és elővettem a laptopomat. Amíg az töltött be, hogy utána a vágyaimon is könnyíthessek, meglazítottam az övemet. Fejben már elkezdtem gondolkozni, hogy milyen videóhoz is van kedvem éppen, amikor rezgett kettőt a mobilom. Ki a fene írhat ilyenkor?- húztam fel a szemöldökömet kérdőre vonva, és mégis haragosan, hogy a szeánszomat szakítja meg ezzel.

  SMS Feladó: Lydia

Hirtelen szertefoszlott a fáradtság a szememből, mintha soha nem is létezett volna. Nem beszéltünk már hetek óta, amikor is meglátott az egyik éjszakai klubban egy másik csaj társaságában, mely láttán felém rohant, és felpofozott, hogy mit képzelek mégis magamról? Lehetséges, hogy kicsit több volt az mint társaság, elvégre a leleplezés pillanatában szorosan egymáshoz simulva, a külvilágot kizárva csak átadtuk magunkat a zene ritmusának és a pillanatnak, mely közben a kezeimmel Lana feszes fenekét markoltam és húztam minél közelebb magamhoz... Istenem, már pusztán az emléktől is érzem hogy elkezd emelkedni a pulzusom, micsoda csaj volt. Lydiának nem lett volna joga elrontani azt az estémet, elvégre nem vagyunk együtt, egyszerűen csak a testiségek és vágyaink miatt jártunk össze, mert tudtuk, hogy a párkapcsolat nem nekünk való. Egyszerűen túlságosan autonóm személyiségek vagyunk, hogy efféle kötelékekbe rángassuk magunkat. De akkor mi volt ez a kirohanása azon az estén? Az elmerengésemet megszakítottam, előre hajoltam a kanapén, könyökeimet a térdeimen megtámasztva nyitottam meg a szóban forgó üzenetet.

Szia Val..

Át tudnál jönni hozzám? Beszelnünk kell..

-Francba... -préseltem ki a számból idegesen, mert egy valamit már megtanultam az életben, mégpedig hogyha egy nő a „nekem mindegy", „semmi" vagy a „beszélnünk kell" szentháromságból bármelyikkel is ír rám, akkor ott, ha nem vigyázok, nagyon hamar egy apokalipszis közepén találhatom magamat, amit most a hátam közepére sem kívánnék. Ennyit az „én időmről"- mondtam ki csalódottan a gondolataimat, és laptopomat lehajtva, övemet megszorítva álltam fel az eddig oly kényelmet biztosító kanapémról. Az ajtóhoz érve még egyszer vissza pillantottam a lakásra, hogy minden fontos dolog nálam van-e, és megpillantottam a nappali üvegasztalán az egyedül árválkodó megkezdett sört. Ne aggódj kicsim, hamarosan visszajövök érted. Úgy érzem szükség is lesz rád. –kértem bocsánatot a bársonyos habzó belga csodától, majd hátat fordítva az autó felé vettem az irányt.