A biztos pont

5. Fejezet

Eren:

-E-ez a te ágyad? - Néztem rá hadnagyomra. Aki csak Hange távozásával volt elfoglalva.

- Igen, miért? - Acélkék tekintete megbabonáz, mióta idekerültem.

- Sajnálom... Sajnálom, hogy elfoglaltam az ágyadat és köszönöm a teát... Nagyon finom volt. - Elkapta rólam tekintetét, arca elé emelte kezét és kiviharzott.

Egyedül maradtam a semmiben, egyszerűen nem voltak távpontok. Nem tudom hol vagyok, nem tudom kikkel és nem tudom mi vár rám. Nem akarok senkinek sem gondot okozni, csak hazamenni és gitározni a szobámban.

Hirtelen ajtócsapódásra és kiabálásra lettem figyelmes. Valaki volt még lent, valaki aki sokkal veszélyesebbnek tűnt. Felfelé jöttek a lépcsőn, nagyon karakán léptekkel ügettek felfelé. Én amilyen gyorsan csak tudtam, bemásztam a takaró alá és összekuporodtam. Az ajtó kivágódott és a takaró is lekerült rólam.

- Elraboltuk, nem szállodában tartjuk. - Vágta hozzá a többiekhez érveit.

- De Erwin... Ne bántsd, nem tett semmi rosszat. - Ütötte a nagydarab hátát Hange.

Megfogta a csuklómat, amire csak felnyikkantam. Elkezdett lefele ráncigálni, de nem hagytam magam és tiltakoztam. Megelégelte a harcot és egy jólirányzott legyintéssel leütött.

Egy dohos sötét helyen ébredtem, bár nem volt koszos semennyire. Kezeim és lábaim láncra voltak verve. Megszűnt a szabadságom és a kényelmem is. Az ajtó kinyílt és egy kis fény szűrődött be a résen. Ugyan az a zömök test jött le a lépcsőn, ez Erwin lesz.

- Helló Hercegnő! - Kapcsolta fel a villanyt és ült le előttem egy széken.

- Jó napot! - Válaszoltam, bár ki tudja milyen napszak van.

- Jahhj, de imádom az omegákat. Annyira kis cukorfalatok és dugnivalóak. - Az utolsó szava megrémített. Ami a legaggasztóbb ebben az az, hogy egy elég "fura" esemény előtt állok.

- Na akkor beszélgessünk! Szóval elmondom a terveimet és te nem beszélsz oké? Utána kérdezek és te válaszolsz. Rendben? - Bólintottam és messzebb húzódtam kicsit.

- Itt fogunk tartani néhány hétig, hogy a szüleid kellőképpen aggódjanak. Óriási váltságdíjat fogunk érted kérni és miután megkaptuk elengedünk. Ellenvetés? - Megráztam a fejem és összébb gömbölyödtem.

- Akkor kérdezek. Tudod mekkora vagyonnal randelkezik a családod? - Ismét megráztam a fejem. - Tudod, hogy a szüleid kikkel kötnek üzletet jelenleg? - Habozás nélkül ingattam fejem jobbra-balra.

- Nincs semmi közöm a szüleim cégéhez és nem is lesz. - Kicsit furcsálta az indulatos szavakat, de sajnos igazak. Jobban szeretnék egy kis kertesházban lakni, mint egy luxus villában a cselédeimmel.

- Tehát feleslegesen kérdezgetlek? - Bólogattam és visszavettem eredeti állapotomat. A láncok hangos csörgéssel moccantak meg. Nagynehezen sikerült magamat összegömbölyítenem.

- Sajnálom. - Hallattam még utoljára a hangomat.

Felállt és hagyta volna el a helyiséget. De megfordult és hozzám vágott valamit, amitől elterültem a földön és elnyelt a sötétség.

-... en... ren... Eren! - Hallottam, hogy valaki kiabálja a nevemet, de nem tudom, hogy ki.

- Szólalj meg kérlek! - Kezdi el rázni a testemet, de nem tudok választ adni neki.

- Eren, csinálj valamit... bármit. - Mondta szomorúan és hatalmas ujjaival közrefogta az enyéimet.

Megpróblátam kezemet lassan megmozdítani, de nem jártam sok sikerrel. Nagyon meg akartam mutatni neki, hogy nincs semmi baj, de képtelen vagyok rá. Addig-addig próbálkoztam, míg meg nem tudtam szorítani az egyik ujját. Hirtelen felkapta fejét és acélos tekintetében valami káprázatosat láttam. Féltést és szeretetet, nem gondolkodott csak cselekedett. A hadnagyom vigyáz rám és megvéd.

- mhm... - Adtam tudtára, hogy még élek.

- Végre! Hange! - Kiabált az ajtó felé amitől összerezzentem és kicsit megszorítottam a kezét.

- Mi a baj Törpi? - Jött be a szobába kicsit szomorúbban a kelleténél. De amikor meglátott, kivirult és boldogan ugrott a nyakamba.

- Hát élsz! Már azt hittem kinyírt az a tapló. - Nyilatkoztak barátjukról kicsit velősen.

- J-jól vagyok, de ha nem gond akkor kérhetek egy kis teát? - Henge azonnal a Hadnagy felé nézett, aki ismét elvörösödött, majd kovonult a szobából.

- Hange... Miért mérges a Hadnagy, ha kérek tőle teát? - Hange odaszaladt az ajtóhoz és becsukta azt, majd visszaugrott az ágyamra.

- Törpi az az ember, aki bárhol és bármikor képes elszürcsölni egyet. De még soha életében nem találkozott, olyannal mint ő maga. Viszont mióta itt vagy csak ezt iszod és ez neki nagyon zavarbaejtő. - Tehát nem mérges csak zavarban van?

- De miért van... zavarban? - Kérdeztem kicsit óvatlanul.

- Csak nem érzel te is, így? - Már olyan vörös voltam, mint micimackó felsője.

- N-nem, d-dehogyis! - Tagadtam a tagadhatatlant.

- Csak azért, mert mikor megismertük tett egy ígéretet, ami azt hitte, hogy sosem fog valóra válni. "Majd akkor lesz valakim, ha ő is éjjel-nappal teát fog inni!" - Még jobban elvörösödtem, ha egyáltalán lehetséges az.

A Hadnagy egyszer csak berontott a szobába és pánikolva kezdett el levegőt venni.

- Erwin itt van! - Nyögte ki végül azt a hírt, amit nem akartam hallani.

- Ha bűntudata van, mindig elmegy inni. Most miért nincs a kocsmában? - Kezdtek el kapkodni és összeszedni a cuccaimat a földről.

- Nem tudom, de mindjárt itt lesz fent. - Próbálták sürgétni egymást.

- Halló! Levi! Itt vagytok fent? - Nyitotta ki az ajtót és lépett beljebb egy lépést.

- Óhh! Erwin, de jó hogy jössz! Meg kéne beszélni az utazást. - Próbált kitakarni Hange a testével, de ennyire nem vagyok kicsi.

- Kimennétek kérlek? - Nézett esedezve a Hadnagy és Hange felé.

- De ígérd meg, hogy semmi hülyeséget nem csinálsz. - Nézett szúrósan Erwinre a Hadnagy.

-Rendben, de menjetek kérlek. - A két kedvesebb személy kivonult és bántalmazómmal maradtam egy légtérben.

Én összegömbölyödtem (ismét) a lehető legkisebbre és úgy vártam a pofonokat, amiket nem kaptam meg. Az ágy melletti szék hangosan rogyott meg és amint odanéztem egy engem bámuló Erwinnel találtam szembe magam.

- Eren én... Sajnálom, elvetettem a súlykot. - Kezdtek el folyni könnyei, nagyiramban.

Közelebb kúsztam az ágy széléhez és leültem a végébe. Erwin lehunyt szemei alatt lévő cseppeket kezdtem el letörölni. Felnyitotta kékjeit és mélyen a szemembe nézett.

- Semmi baj... Már jól vagyok! - Mosolyogtam rá erre az ő ajkai is felfele görbültek.

- Tényleg nem haragszol? - Vonta kérdőre az előző kijelentésemet.

- Miért tenném, ez a dolgod, emberek megfélemlítése. Jól is csinálod. - Nevettük el magunkat, mind a ketten.

- Neked tényleg aranyból van a szíved.