A biztos pont

14. Fejezet

Eren:

- Eren! Kérdezhetek valamit? - Fura módon most nem ugrált Hange.

- Persze.

- Tegnap mindenkit végig kérdeztél, hogy mit szeretne vacsira, de utána Levi szobájában kötöttél ki. Nem csináltál vacsorát, ezért felmerült a gondolat, hogy talá-

- Hange! - Szóltak közbe a kesze-kusza mondandójába.

- Ugye nem erőltette rád magát!? - Bökte ki végül. Kicsit lefagytam és egy szó sem jött ki a számon.

- N-nem miért? - Egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.

- Csak még sosem volt senkije és nem tudom, hogy viselkedne azzal akit szeret. Mégis csak egy maffia tagja, nem lehetünk elég óvatosak. - Hajtotta le fejét és úgy motyogta a végét.

- Köszönöm, hogy aggódsz értem és sajnálom a vacsit. Mondhatni bealudtam este. - Léptem közelebb és öleltem át.

- Jahj kölyök, nagyon fogsz hiányozni. - Borzolta össze a hajamat.

- Meglesztek, mint eddi-

- Eren kész vagy? Ohh! Miről folyt a bájcsevej? - Jött be a nappaliba Levi

- Semmi, semmi. - Legyintett Hange, felém kacsintott és elment.

- Mehetünk? - Bólintottam és megfogtam a kezét.

Melepődött, de még jobban összekulcsolta ujjainkat. Egy mosollyal díjazta váratlan tettem, de neki is tetszett a dolog. Az előszobába értünk, ahol felöltöztünk és a vállamra kaptam a korcsolya cuccom.

- Levi, amikor elraboltál volt a kezemben egy kulcs, nálad van? - Előhúzott a zsebéből egy kulcscomót és felém nyújtotta.

- Itt van, mehetünk? - Kiléptünk az ajtón, de nem mentem tovább, megtorpantam.

Beszívtam az esti friss levegőt, a fák lassan mozdultak, a szél csak alig fújt. Nem hallatszódtak zajok, messze néhány autó elvonult az úton, de más nem volt. Utoljára több hete éreztem, ilyen mámorító szabadságot, távol az utálkozó szüleimtől.

- Menjünk! - Állt mellém és fogta meg a kezemet.

Az út nem volt hosszú és fura mód hagyta, hogy megjegyezzem az útvonalat. Végig fogta a kezemet, így beleélhettem magam az autóvezetés világába. Amikor váltott sem engedte el, nem éreztem magam egyedül.

- Levi, ha kifizetik a szüleim a váltságdíjat, mit fogsz kezdeni a pénzzel? - Adtam ki a bennem motoszkáló kérdést.

- Egészen kis koromban meghaltak a szüleim egy balesetben, utána a nagybátyámhoz kerültem. Az övé volt a vállalat is, de miután meghalt én árvaházba kerültem. Mikor elég nagy lettem, visszavettem a családi vagyont és gazdálkodtam belőle. Minden évben egy nagyobb összeget adományozok ennek az árvaháznak. Gondoltam ennek az összegnek a felét nekik adnám és a másikat, pedig te eldöntenéd. - Válaszolt és egy bíztató mosolyt küldött felém.

- Részvétem a családod miatt. Gondolom sokkal egyszerűbb lenne, ha egyesítenénk a két céget, de sajnos nem most fogom megkapni a vezetést. - Láttam be az egyetlen hibát.

- Nyilván ez lenne az ésszerűbb, de a szüleid makacsok és nem akarják a pénzüket közösbe adni. - Egy keserű érzés telepedett rám. Valamit kéne tenni ezellen.

- Tudom, ismerem őket, már 17 éve velük élek. - Nevettük el magunk mind a ketten.

- Megjöttünk!

Kiszálltunk az autóból és a pálya felé igyekeztünk. Kinyitottam az ajtót, megcsapott a friss jeges illat. Elindultam az öltözők felé, de Levi is jött utánam befordultam egybe és magamra zártam az ajtót. Átvettem a ruhámat és a korcsolyámat is felszenvedtem magamra.

- Kész vagyok! - Ugrottam elő, de ő nem volt sehol. - Levi? Hol vagy?

Meghallottam, hogy a jégen van valaki és a fejemet azonnal odakaptam. Az én Hadnagyom siklott rajta, nem is tudtam, hogy ilyen jól korcsolyázik. Kinyitottam a pálya ajtaját és a jégre léptem.

- Szóval így néz ki egy világbajnok? Hmmm... Átlagos! Mutass valamit. - Rá mosolyogtam és elindítottam a zenét.

Hihetetlen érzés volt újra a jégen állni, a versenyre gyakorolni és átélni az emlékeket. Szeretném, ha ezt más is megtapasztalaná, ezért mennék korcsolya oktatónak, ha már kiöregszem a mezőnyből.

A koreográfia gyönyörű és gondosan kidolgozott elemekből áll össze. Mary megint nagyot alkotott, úgy hiányzik. Ahogy kiabál velem, hogy "Emeld jobban a lábad!" vagy "Ne legyél, ilyen merev, csak lazán" és a kedvencem " Eren, ha még egyszer elszúrod, nincs fagyi". Sokszor hülyéskedünk és kifigurázunk másokat, de ha oda kell tennünk magunkat, akkor mindent beleadunk.

Amint befejeztem a versenyszámomat, Levi közelebb jött és átölelt. Egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Mindig is jól csókolt, de ez most kifejezetten mámorító volt. Teljesen elvette az eszem és egy burkott szőtt körém, amit megtöltött a rózsaszín köd.

- Tetszik nekem ez a korcsolyás fiú, nem tudja esetleg a számát? - Mosolyogtam mint a vadalma és fejbe pöcköltem.

- Sajnálom, de már van valakije és ilyen fickókkal nem kezd. - Szomorúan lehajtotta fejét és arébb ment. Utána siklottam, de ő hirtelen megfordult, így rá estem, amitől ő is borult velem.

- Való igaz, ez a fiú teljesen ledöntött a lábamról. - Percekig csak nevettünk, de utána munkához láttam.

Levi kiült a lelátóra, amíg én gyakoroltam. A legjobb része az volt, mikor estem egyet és láttam, hogy indulna meg felém, de gyorsan visszaült. Van egy testőröm, aki abban a pillanazban ugrik, amikor bajom esik. Néhány óra után befejeztem az edzést és az öltözőbe indultam. Mikor kiértem Levi már az ajtó előtt várt rám. Egyetlen dolog hiányzott, Armin teásfilterei. Különlegesek és egyedülállóak. Másmilyen nélküle az edzés, de így is tűrhető.

Hazafele tartó úton sikerült elaludnom, úgyhogy csak a házuknál ébredtem. Olyan hajnali négy körül lehetett, de nem tudom pontosan. Rögtön a szobánk felé vettük az irányt és behuppantunk az ágyba. A legrosszabb az, hogy haza kell majd mennem és így nem aludhatok majd Levi karjaiban.

A gondolat, hogy többé nem lehetek vele elszomorító, de a szüleim azt sem tudják, hogy meleg vagyok. Ha elmondom, akkor kitagadnak a családból és mehetek az utcára, de talán ez lenne a helyes. Ha hazakerülök, akkor elmondom nekik és majd meglátjuk a reakciójukat.

De nincs mitől félnem, amíg Levi velem van, amíg szeret és megvéd. Sose gondoltam, hogy lehet egy, ilyen ember az életemben. Mindig csak az voltam, akibe bele lehet rúgni, de nála nem ezt érzem. Sőt valakinek érzem magam, hogy számítok és nem baj, ha létezem. Eddig mindig púp voltam valaki hátán, de Levi önként vam velem.