How Dare You, Daddy? (SZÜNETEL)

[] My new life in Tokió []

A nevem: Toga Tibalt. Eddig azt, hittem, hogy nem térek el a normásiltól, de azonban 14 éves koromban rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Im gay, so sorry guys!
17 éves vagyok, és édesanyámmal élek. Apám már akkor lelépett, mikor megtudta, hogy létezem. Annak ellenére anyám mégsem vetett el, mert felelősséget érzett irántam, szeretett, pedig senki sem kérte rá. Nem rég egy pasival randikra jár, miután tanácsoltam neki egy újabb kapcsolat kezdést, hogy elérje boldogságát, amit miattam feladott.
Anyu jelenleg 37 éves, szóval nem ártana neki egy támogató társ.
Most költöztünk ide nem rég Tokióba, szóval még minden új.
A randevúk is kb azóta vannak.
Péntek este van, anya éppen randizik Rómeóval, szóval egyedül vagyok itthon. Eddig tanultam, de hamar meguntam mivel nem volt benne semmi izgalom. Bekapcsoltam a Tv-t, megnéztem hátha van rajta valami, ami nem teszi dög unalmassá ezt a péntek estét.
Egy kb fél óra múlva hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó.
Anya hangját hallom, de minden létező mozdulat fájna, így nagyon lassan kelek fel. Az előszobában a várt 1 személy helyett 2 személy áll.
Shit...
- Oh.... Szia Kicsim! Ő itt az akivel randizom már egy ideje. Jordan Even.
Jordan, ő itt a fiam Tibalt.
- Szia! Örülök, hogy megismerhetlek. Édesanyád már egy csomót mesélt rólad. Néha kicsit úgy érzem, mintha mindigis ismertelek volna.
- H-hali, Részemről a szerencse.
- Kezet ráztam vele. Azt hittem lábamból az erő felhagy, mivel hosszú ujjai körbe ölelték a kézfejemet, mint egy zongoristának, olyan keze volt. Csuklóján karkötő volt, nem kihívóan, de látható volt. Fekete obszidián gömb alakú gyöngyök, 1-1 farkasfoggal díszítve.

( Nem tudom, ki látta az Inuyasha című animét, de az ő nyaklánca volt ilyen, mivel kutya félszellemet alakít. )

Olyan magas volt, vagy 2 méter lehetett.
Azok a szemek! Rabul ejtettek. Olyan szinten szép smaragd zöld szeme volt.
Ajkai, mintha rajzolva lettek volna, szemöldökére is ez vonatkozott.
Haja hosszú volt. Sötétbarna. Pár tincsét ki szőkítette, és maga volt a mámor, ezzel a kinézettel.
Vele ellentétben én teljesen átlagos kinézettel rendelkezem: Barna haj, tenger színű szem, nem a legmagasabb (156-162cm), és kifejezetten vékony vagyok. Sokszor mondták rám, hogy lány vagyok, mivel borzas hajam soha nem volt rövid, illetve nem is a verekedős legendás harcosnak vagyok beírva.
Egyszerűen csak egy béta vagyok. Mindig omega leszek, de az már más.

Mire visszatértem a valóságba, egy tündöklő mosollyal találtam magam szembe. Halványan pír színezte az arcomat.
- Cs-csináljak valamit? Éhesek vagytok? Esetleg valami italt? - Kérdeztem megtörve ezzel a kínos csendet.
- Kicsim, vacsorázni voltunk, nem hiszem, hogy lenne hely még fogyasztásra. - Zárta le a témát anya, míg Jordan a nappali másik felében a falakon, szekrényeken lévő képeket nézte a múltamról. Ez nem volt annyira ínyemre, mivel egyetlen jó fénykép sem készült rólam, soha az életemben. Utálom, ha fotóznak, főleg, ha eszem, vagy olyan aktívan folytathatok valamit, amit egy fénykép megzavar.
- Jordan, hoznál nekem egy pohár bort? - Szólalt meg anyám. Megint elkezdi a "nem létezik a fiam, soha nem is létezett" játékát. Ekkor levegőnek néz, jelezve ezzel, hogy a pasijával akar lenni. Ha veszélyesztetve érzi magát akkor csinálja ezt. Nem ítélem el miatta, nem tehet róla. Pedig nem mondtam el neki a nagy titkomat.
Kiléptem a konyhából, és megálltam a nappali sarkában. A látvány szomorúvá tett, pedig nem volt nagy dolog. Anyut átölelte Jordan, a kanapén.
- Khm... Akkor nem is zavarok tovább. Jó időtöltést nektek! - Hajoltam meg egy kicsit, majd elmentem, fel a lépcsőn, egészen a szobámig. Levetettem magam az ágyra, és vártam, hogy az álom maga alá vonja testemet. De nem történt semmi.

Órákig fogolódtam, de maradt minden a régi. Remek.
A falhoz szorítottam magamat, mert untam a fejemet, amikor kinyílt a szobám ajtaja. Megdermedtem. Ki az?
Lassan lépkedett, mintha nem lett volna még bent soha. Akkor ez Jordan lesz.

De, mit keres itt? Lehunytam a szemem olyan szorosan, hogy szinte belefájdult.
A derekamnál besüppedt az ágy. Megrezzentem. Wtf?
A fülemhez hajolt, és belesúgta:
- Tudom, hogy ébren vagy Tibalt, nem kell megjátszani...!
Lassan oldalamról a hátamra fordultam. Ezáltal, szinte teljesen olyan lehetett a szituáció, mintha éppen letepert volna az ágyra. Jesssus, mikre gondolok?! Mikor váltam ilyen típusú emberré?
- Tudtam én. - Mosolygott elismerően.
- M-mmiaz? - Kérdeztem esetlenül.
- Nincs kedved sétálni egyet a parkban?
- Most? - Pillantottam az órámra. - De hiszen hajnali-három van?!
- És?
- Mi és? - Kezdett tikkelni a bal szemem, bár ebben a fényviszonyban nem hiszem, hogy bármi is látszódott belőle. EBBEN A NAPSZAKBAN ÉN, BIZTOSAN NEM MEGYEK KI.
- Ilyenkor nincsenek emberek. Nincsen őrület.
- Aha. Mi van vele? - Nem vágom a szitut.
- Megakarlak ismerni.
- Itt nem jó? - Ráncoltam a szemöldököm.
- Nem.
- Miért? - Kérdeztem szinte már felháborodva.
- Figyu, beszélteni akarok, de egy cigit is elszívni.
- Miért nem ezzel kezdted?
- Baj?
- Mindegy. Engedj el!
Keltem volna fel, de nem mozdult. Már könyökömre támaszkodtam, így egészen közel voltam az arcához. Közelebbről is láthattam elbűvölő arcát.
- Oh, bocsi. - Keltem volna fel, de vissza nyomott az ágyra.
Eddig nem érintett meg, de ahogy átölelte a derekamat, és magához húzott ezt a lépcsőt megléptük. Mindketten az oldalunkon feküdtünk, egymással szembe persze. Keze a derekamat ölelte magához szorosan. Ő az ágy külső felén, míg én inkább fal közelbe maradtam.
- Öhmmm...? - Nem tudtam rendes kérdést kinyögni.
- Halasszuk holnapra! Fáradt vagyok úgyis.
- Öhmmm... Ok?
Nem mertem mozdulni, mivel féltem, hogy elvesztem a közelségét. Nem tudom, de nekem ez valahogy hiányzott.
Nem sok idővel később mély álom jelét véltem felfedezni Jordan-en.
Olyan hangosan szuszogott mellettem, persze el nem engedett, véletlen se tudjak aludni.
Valahogyan biztonságban éreztem magam karjai közt. De valami más is volt benne. Nem tudom megfogalmazni, milyen volt.
Egy ideig még gondolkodtam, majd az alvást választottam kényelmes opciónak.
Szombat reggel 07:00-ig minimum aludtam.