A biztos pont

22. Fejezet

Eren:

A Nap sugarai már átszúrődtek a reluxa résein. Az egyiknek, pedig pont a szememet kellett megtalálnia. Miután rájöttem, hogy visszaaludni már nem fogok tudni, kimásztam Levi öleléséből és gyorsan felöltöztem. Gondoltam még korán van a reggelihez, így magamra kaptam a cipőment és a kabátomat, majd útnak indultam. Már rég el szerettem volna hozni otthonról a cuccaimat, de eddig nem volt időm.

Befordultam a már jól ismert sarkon, de nemvárt meglepetésbe ütköztem. A ház előtt rendőrautók sorakoztak. Mindenhol fényképezővel rohangáló emberek és nyomozónak kinéző valakik. Amint kötelebb értem egyre furbáb lett minden.

- Elnézést... Mi folyik itt? - Először nem vett észre, csak miután lenézett.

- Szia, nyomozunk. - Mosolygott rám, mint egy dedósra.

- Miért?

- Mert az itt lakó nénit és bácsit letartóztatták. - A kíváncsi arckifejezésem egy komorabbat vett fel.

- Tudja 17 vagyok, nem óvodás. - Az elhangzott mondaton nagyon meglepődött.

- Te? Az nem lehet! - Nevetett és összeborzolta a hajamat.

- Mindegy, bemehetek?

- Már, miért mennél be? - Nézett rám még mindig gúnyosan.

- Mindegy.

Fogtam magam és tovább mentem, elhaladtam számomra vadidegen emberek mellett, akik cuccokat hordtak ki a házból. Az egyik kupac tetején megláttam a noteszem. Odasasszéztam és lekaptam a kis füzetkét onnan.

- Héj kölyök, adod vissza! - Kiabált utánam a fickó.

Beljebb mentem és a tömeg hirtelen eltűnt és egy kétajtós szekrény méretű fickó jelent meg előttem.

- Hova, hova?

- Bemennék, de valahogy ezt senki sem engedi. - Forgattam mag a szemem.

- Mi dolgod van bent? - Lépett közelebb.

- Csak elhoznám a holmiaimat, amiket megköszönnék, ha nem hordanának szét. - Mondtam szemrehányóan.

- Csak nyomozók jöhetnek be.

- Akkor gyorsan felcsapok nyomozónak. Beengedne már végre valaki a szobámba!!? - Kiabáltam el egyetlen kívánságomat.

- A szobádba? - Értetlenkedtek tovább most már ketten.

- Tudják hihetetlenül örülnék, ha idepasszolná valaki a gitáromat és a korcsolyacuccomat, utána itt sem vagyok! - Kiakadásomnak hangot is adtam, mire két rendőr bökte meg a vállamat. Magamra sem ismerek.

- Mi a probléma? - Néztek ki a napszemüvegük mögül.

- Szeretnék bejutni, de nem engedik nekem. - Néztem rájuk boci szemekkel.

- Ez a köjök itt kiabál és követeli a "cuccait". - Magyarázta el Mr. Kétajtósszekrény idézőjelet mutogatva.

- Ha igazolom magam, akkor beengednek? - Néztem fel az előttem állókra.

- Na had lássuk kivel van dolgunk. Személyit! - Nyújtotta felém a kezét.

- Tessék. - Nyomtam kezébe a kis kártyát.

Néháyn percig vizslatta és hol engem, hol a kártyát nézegette. Az arcán pedig a döbbenet jelei mutatkoztak. Nyilván, jól láthatóan rajta van az anyám neve is. A kínosan ható csend után visszaszolgáltatta a kezembe a kártyát és az ajtó felé mutatott.