A biztos pont

26. Fejezet (16+ a végén)

Eren:

- Hello Hange, fekszünk. -  Adtam az egyszerű válszt.

- Azt én is látom, de miért? - Pakolt le és jött közelebb.

- Mert Eren rámesett! - Mérgelődött Levi.

- Oké, akkor jó fekvést nektek. - Haladt tovább a szobája felé.

- Tényleg nem akarsz felkelni? - Söpörte arrébb arcomból a hajamat.

- Nem nagyon szándékoztam. - Lehunytam a szemem és tovább folytattam a tevékenységemet.

- Lehet, hogy neked kényelmes, de az én öreg csontjaim, már vének. - Mondatán csak röhögni tudtam.

- Deh öregekh azhok a cshontok. - Alig kaptam levegőt a röhögéstől.

- Oké, oké állj fel. - Feltápászkodtam és őt is felhúztam.

- Nem is vagy olyan gyenge. - Jelentette ki halál egyszerűen.

- Nem vagyok lány. - Rivalltam rá és orron pöcköltem.

- Jó tudom, de nem így képzeltelek el. Törékeny nádszálvirágnak és kis nyuszinak. - Mondatába még ő is belepirult, hát még én.

A kínos csendet a telefonom zavarta meg. Az asztalhoz léptem és felkaptam a csörgő készüléket. Megnyomtam a zöld gombot, majd fülemhez emeltem. A telefonban nemvárt hang szólalt meg.

- Halló... Eren? - Hallatszottak anyám törékeny szavai.

- Igen én. Mi kell? - Kihangosítottam és letettem az asztalra.

- Csak el szerettem volna mondani, hogy nagyon sajnálok mindent és remélem egyszer megbocsájtasz nekünk. - A hangja elcsuklott és sírni kezdtem.

- Még valami? - Szólaltam meg a csendbe.

- S-semmi, csak ennyit szerettem volna. - Kinyomtam a hívást és kikapcsoltam a telóm.

- Na ezzel is megvagyunk. - Tapsoltam össze a kezem és leültem az asztalhoz.

- Ez mégis mi volt? - Szegezte nekem az amúgy jogos kérdést.

-...

- N-Nem tudom... Félek - Kezdtem el sírni.

- Jahj Eren, nyugi... - Leguguggolt elém és megfogta a kezem.

- Mihez kezdek most? - Kétségbeesésemre csak hallgatott és serényen törölgette a könnyeimet.

- Eddig számíthattál rájuk? -  Nézett rám gyönyörű kék szemeivel.

- Nem...

- Semmi sem lesz rosszabb. Csak a jó dolgokra gondolj. - nyomott egy puszit a kezemre.

- Oké...

- Mi itt vagyunk neked és mindenben segítünk. - Ölelt át és kezdte simogatni a hátamat.

- Kicsit... Kicsit irónikus azután, hogy elraboltál. - Mosolyodtam el a nevetséges tényen.

- Oké, ezt a témát nem hanyagolhatnánk? - Emelte rám durcásan tekintetét.

- Rendben, de-

- Nincs de! - Szólt közbe, ellenzést nem tűrő hangon.

- Rendben...

Vállára hajtottam fejem és mélyen beszívtam illatát. Pont olyan, mint "régen", csak kicsit szelídebb az oroszlán. A békés csendet, ismét egy telefon törte meg, viszont most az övé.