A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

54. Tizennyolc nap a Black-házban

Harry felmentését úgy gondoltuk meg kell ünnepelni. Mrs. Weasley a fiú kedvenc ételeit főzte neki, de én, Hermione és Ginny titokban elcsentük az asszony Süteménymágia című receptkönyvét, hogy meglepetést süssünk neki. Egy egyszerű piskóta receptje mellett döntöttünk, amire vaníliás pudingszerű krém, és tejszínhab kerül, végül pedig az egész tortát meg kell szórni csokireszelékkel. Felosztottuk magunk között a feladatokat, és meglepően nyugodtan vártunk, hogy mindenki aludni térjen.

Végül, már az éjfélt is elütötte az óra, mire az utolsóként távozó - vagy éppen érkező - Bill Weasley ajtaján is kattant a zár. Ginny elbóbiskolt, és Hermione keltegette, míg én azt ellenőriztem tiszta-e a levegő. Óvatosan surrantunk végig a házon akár egy szellem, azonban a konyhába érve egy nagyon kellemetlen feladattal szembesültünk.

- Ti tudjátok, hogy működik ez az izé? - kérdezte Ginny. Mi ráztuk a fejünket, míg ő elnyomott egy ásítást. Hermione és én sem voltunk ugyan teljesen ismeretlenek a konyhában, de ebben a helyiségben egy nagyon régi gáztűzhely állt, amihez egyikünk se értett. - Hát ez nagyszerű. Akkor most mit csináljunk?

- Mit szólnátok ahhoz, hogyha előkészítenénk minden hozzávalót, én pedig megpróbálnám összebűvölni őket?

- Maggie, ne beszélj már... - Hermione le akart hurrogni, miközben vadul lapozgatta a szakácskönyvet, akár egy új, sütés nélküli süteményért imádkozva. - Ez nem is butaság! Nézd, itt le vannak írva a bűbájok... - mutatta fel az egyik oldalt, ahol valóban, az író kis képeken még a helyes pálcalendítést is bemutatta.

Néhány varázslat még így is túl bonyolultnak tűnt számomra, holott a könyv egyszerűen írta le a használatát. Ezért úgy döntöttünk, hogy amit lehet, kézzel készítünk el - elvégre nem kell most tökéletesen elsajátítani minden fortélyt, viszont a süteményt a lehető legtökéletesebben szerettük volna elkészíteni.

- Ugye beletetted a lisztbe a sütőport? - Ginny aggodalmasan fordult felém, egy kis tasakot lóbálva.

- Hú, nem! De jó, hogy szólsz, Gins... - vettem el tőle. A hajára a hófehér kezemről került egy kis liszt, ami így beleragadt az amúgy is tojássárgás tincseibe.

- A cukor benne van? - kérdezte Hermione, aki valamikor átvette a felügyelő szerepét. Az asztalon ült, lábait egy széken pihentette, és a könyvet tanulmányozta. De, ami a lényeg: tiszta volt.

- Hé! - kiáltottuk egyszerre. - Te miért nem vagy csupa ragacs? - kérdeztük, mire ő csak ingatta a fejét válaszként.

- Nincs kedvem még egyszer fürdeni - tette még hozzá szavakkal is. - Különben is, én majd rétegzem a krémeket, ha elkészültök mindennel. Szerintem abba a tésztába kell még egy kis liszt... - pillantott a tálba.

Először nem akartam, de végül el kellett ismernem milyen gyászos az a híg massza, amit összekevertem.

Bumm!

Szakadó papír hangja hallatszott még azelőtt, hogy a liszthez értem volna, és mindent beterített a szálló por.

Sietve, köhögve, és néma sikollyal hátráltunk el, leengedett karral nézve, ahogy mindenbe beleszáll a liszt, és még a reszelt csoki is úgy nézett ki, mintha egy réteg hó lepte volna be.

A sírás szélén álltam már, nem tudtam elképzelni hogyan történt mindez pár másodperc leforgása alatt. Ginny Hermionét próbálta kérdőre vonni, de mikor összenéztünk, a sírás helyett elnevettük magunkat.

A kosz nagy részét ezután eltakarítottam, de a polcokat, a szekrények réseit és még pár helyet kénytelenek voltunk varázslat nélkül, egyszerű mugli módon letisztítani. Mire végeztünk, már egyébként is nagyon elegünk volt, a tészta teljesen ki is borult, így csak a krémeket tudtuk megmenteni. Hermione előkerített néhány babapiskótát, azt egy tál aljába tettük, ráöntöttünk tejet, a krémeket, és a tetejét pedig különböző csokoládék reszelékeivel szórtuk meg. Kerítettünk pár kiskanalat is, majd beosontunk... volna a fiúk szobájába. Ha az ajtó nyitva lett volna.