I Swear...-{Klaus mich. Fan.fic}

1.fejezet:Angyal

Rettegve keltem fel a mai napon is. Félek, hiszen apa ivott tegnap este. Ilyenkor szokott minden ember másnapos lenni, de ő, ha este inni kezd akkor valószínűleg délutánig iszik. Nincs egy józan pillanata sem.
Lassan lelépkedtem a konyhába ahol nem láttam őt szerencsére. 19 vagyok, de egy fogolyként élek itthon. Nem mehetek ki egyáltalán.
Elkezdtem kaját csinálni, hiszen egy napja már nem ettem mikor megcsörrent a mobilom. Egyből felvettem félve, hogy apa meghallotta. Alig voltam pár százalékon, attól is féltem, hogy a hívásközben, megszakad a vonal, és nem tudok segítséget kérni. De a remény, gyorsan jött. Száguldott felém mint egy zabolázatlan musztáng...
Anya volt az! Jenna Sommers, és ezzel a reményem, megérkezett hozzám. Azonnal bebújtam a gardrobszekrénybe, lekuporodtam, és a fülemhez emeltem a készüléket.

-Szia kincsem!-szólt a mobilba boldog hangon, amit nem tudtam mire vélni, de én is köszöntem...
-Sz-szia anya...-suttogtam és boldogság járta át a szívem. Anya..szóval nagyon hiányzik, és rettenetessen jól esik hamár csak a hangját is hallom.
Boszorkány vagyok, de elég furcsa mivel nekem nincs szükségem varázsigékre. Apa azt mondja rám, hogy átkozott vagyok, ezért vagyok ilyen.
Hogy ezt miért nem mondtam el pont az anyámnak?! Azért mert Boszorkányként az érzelmeim zavarosabbak mint egy sima emberé. Persze nem normális ez a boszik közt sem, de hidegenhagy. Ezért is nehezebb nekem ezaz egész. Persze ez nem válaszolja meg a kérdést, de erre talán azt tudnám felelni, hogy jobb néhány dologot titokban tartani, hogy biztonságossabb legyen a földi élet. És gondolom felmerült bennetek a kérdés, hogy miért nem szöktem meg apámtól eddíg..., hogy miért hagytam magam a rengeteg fájdalomnak, alázásnak, hogy miért nem mentem el innen eddíg.. Egyrészt mert apám mágus. Igét tett a házra, hogy ne tudjon senki sem kijutni, másrészt pedig mert nem volt elég erőm.
-Kincsem jó hírem van! Ma jösz Mistic Falls-ba!-elképedtem, és lefagytam, de nem a negatív érzelmektől. Sokkal inkább a boldogsától! De ott volt a bibi, hogy hogyan juthatnék innen ki?
-Ezt nem hiszem el!-suttogtam, de ekkor elkezdtem megérezni az égett szagot. Kikukucskáltam és megláttam a gáztűzhelyen égő olajat. Itt az esélyem! A csaphoz rohantam, bevizeztem egy rongyot, az arcom elé tettem majd távolról öntöttem az égő olajra vizet.
-TE RIBANC!-órdított apa majd dübörgést hallottam.-FENNT IS VAGY, ÉS MÁRIS ZAJONGSZ TE RUSNYADÉK?!!!!-teli torokból üvöltött, de én csak a hátsó ajtó melletti fürdőszobába rohantam, a kádba vizet engedtem és bele ültem.
-Ez apád?! Tara ezaz apád volt?! -aggodalmaskodott anya mikor máris hallottam, hogy órdít. Meglátta a tüzet!
-Anya...ki gyulladt a ház, mit tegyek?-sírtam el magam, hiszen mélyen bellül, éreztem magamban mindent. A bűnösséget, a bűntudatot. Meg is ölhetem ezzel a saját apámat.
-Fuss ki a játszótérhez! 20 perc, és ott leszek!-letettem a mobilt, majd lassan kinéztem az ajtón, apa már a házban sem volt. De az ajtó, nyitva volt! Kirohantam rajta, majd szaladni kezdtem, de elkapott a járdán, és a földhöz vágott. Szédültem és fájt a fejem. Biztossan a füst miatt.
-Azt hiszed...el tudsz menni?!-mordult rám-ÖRÜLJ, HOGY TETŐT TETTEM A FEJED FELÉ!-vágott azonnal pofán, de ekkor, megérkezett a rendőrség, majd a tűzoltók.
-SZÁLLJON LE A LÁNYRÓL!-hallottam a hangjukat, de én nagyon szédültem és már csak egy lövét hallottam, azt is nagyon tompán.

A mentőautóban ültem, a vallomásom vették fel. Már harmadszorra kellett elmondanom, de tovább kérdezgettek.
-Az apja főzött?
-Igen, ő. Én a szobámban voltam. Bezárt ajtóknál. Amikor meghallottam, hogy kiabál..
-Akkor gyulladhatott meg az olja.-okosak!
-Lementem, de nem tudtam mit tenni. A legközelebbi fürdőszobába szaladtam, és a kádba engedtem vizet, bele ültem.
-Miért nem szaladt ki?
-Zárva voltak az ajtók. Az ablakokat nem tudtam kitörni. Semmi erőm nem volt...
-Köszönjük..-ezzel odébb álltak.
Ekkor megláttam egy felém rohanó alakot.
-ELENA!-kiáltottam, mire azonnal elém is ért.
-Jesszus Tara te vérzel...-nézett rám, majd megéreztem azt a bizonyos érzést a zsigereimben, amik az súgták, hogy más lett.
-Megváltoztál..-mondtam halkan a szemeibe nézve-És nem a jó értelemben Elena...
-Ezt a boszi érzés súgja?-suttogta felém.-Majd elmesélem, de nem ez a legjobb alkalom erre.
-TARA!-kiáltott egy ismerős hang.
-Egy szót sem Jenna néninek, kérlek Tara.-kérlelt Elena, de rá sem néztem. Komolyan mondom, ez hülye. Mi a fenét mondanék anyámnak?
-Anya..-néztem rá mire elém ért.
-Kicsim, minden rendben? Beszéltem a rendőrökkel, a vallomásod...ez tényleg így volt?
-Igen...
-Rohadt szemétláda! Sejtettem, hogy őrült, de azt nem, hogy bántana téged.-suttogta, majd megölelt.-Annyira, de annyira sajnálom kincsem, tudom min mész most végig, de innentől már csak jobb lesz!-engedett el, mikor megérkezett egy fekete hajú, éjes arcú, vágott nyelvű, kék szemű férfi.
-Most hogy vége van a hatalmas csoportos ölelésnek esetleg haza mehetnénk.-morogta a jégkék szemű ürge.
-Jól vagy? Bántott?-nézett rám anya mire csak leszegtem a fejem. Hogy bántott-e?
-Mehetnénk?-kérdeztem egyszerűen majd kocsiba szálltam a pokrócot fogva magam körül. Boldog voltam, de dühös. A lánya vagyok, és ő a részeg volt férjére hagyott akit már apának sem tudnék hívni. Csalódtam anyában, mivel gyakorlatilag ezaz egész nem történt volna meg, ha a két unokatestvérem helyett engem választ. Hiszen akkor, volt választása. Vagy velem marad, vagy Elena-ékhoz rohan, és vigyáz rájuk.
-Bántott?-ült mellém anya a vezető üléshez, míg én az anyós ülést melegítettem.-Tamara!!!-mordult rám, mire felé kaptam a fejem.-Kérlek válaszolj!-nézett rám mire aprót bólintottam.-Fel fogom jelenteni! Miért hagytad?!-akadt ki rám, mire megállt bennem az ütő. Mögöttem Elena ült, és a kékszemű illetve egy Barna hajú, és szemű srác. De a kérdés, őket is meglepte. Anya féllre állt, és magyarázatot követelve fordult felém.
-Te normális vagy?-néztem a szemeibe-19 vagyok, és te azt kérdezed miért hagytam magam bántani, egy 45 éves felnőtt férfinek?!-kérdeztem már szinte megkérdőjelezve, hogy az anyámmal beszélek-e.-Kepzeld, nem hagytam magam az elején, aztán nem ettem, nem aludtam. Folyamatossan rettegtem, hogy mégis mikor fogja álmomban elvágni a torkomat, mert te, itt hagytál minket a szarban! Vagyis csak engem.-kiabáltam majd kiszálltam a kocsiból, és mély levegőt vettem. Hallottam, hogy valaki kiszáll az autóból, aztán megéreztem a furcsa kisugárzást és tudtam, hogy nem anya az.
-Jól vagy?-szegezte nekem a kérdést Elena, mire felé néztem.
-Jól.-aztán megláttam egy kislányt, sétált az út szélén a házakat figyelve, majd megállt a szembe lévő elött. Egy kavicsot vett a kezébe, és rám nézett.
-Ismered azt a kislányt?-suttogtam Elenanak, aki körbe nézett-Ott a szemben levő háznál..-mutattam oda.-Kék a masni a hajában.
-Tara ott nem áll senki. Vagyis én nem látok senkit ott..-mondta halkan.
-Halott..-állt mögénk a Fekete hajú.
-Látod a holtakat?-nézett rám Elena.
-Akiket láttam, mind gyerekek voltak. Akkor ő is halott? Vagyis, akiket láttam ők...
-Igen.-mondta halkan Elena, mire a kislány elém sétált.
-Te vagy az Angyalom?
-Igen..-suttogtam neki.
-Megfoghatom a kezed?-nézett rám fel.
-Mindegyik meg akarta fogni a kezem, ha megfogja...
-Békére talál.-suttogta Elena a vállamat megérintve.
-Persze.-erre megfogta a kezem, és el is tűnt. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egyszerűen csak hiányozna valami, vagy akarnák valamit, de fogalmam sincs, hogy mi az a dolog, ami kell, hogy teljes legyek.
-Most hívták Jennat...az apád, meghalt a kórházban.
-Remek.