Hervadó virágok [Jeongchan ff.]

Hervadó Virágok-Fekete Farkas

Yang Jeongin a nevem és 19 éves vagyok. Egyetemista, első éves a közgaszdász szakon. Nem vagyok valami hű egy menő ember, de ez nekem így pontosan megfelel.
Vannak barátaim, igaz, nem olyan sok, de mindig mellettem álltak és szeretnek. De ez fordítva is igaz. Mindig számíthattak rám és segítettem őket, mikor baj van.
Mondjuk mostanság változott a helyzet. Mióta velünk lóg Lee Daehwi, azóta minden megváltozott.
Egyedül tengetem napjaimat, a srácok nélkül. Nem igazán keresnek és én se keresem őket.
Megérthető okokból. Nekik van jobb dolguk is, én meg feleslegesen kergetném őket.

Reggel az ébresztőmre keltem fel és nagy nehezen másztam ki az ágyamból. A reggeli rutinjaimat elvégezve kajáltam meg és siettem is az egyetemre. Hamar odaértem és ültem le az egyik előadóban, ahol éppen ott lesz előadás.
Időközben mindenki beszállingózott, a - volt - haverjaim is beértek és hangosan nevetgélve haladtak el mellettem.
Számat elhúzva forgattam szemet és előpakolva néztem fel az ajtó felé. Azt hittem azért csendesült el a terem, mert bejött a professzor, pedig nem. Bang Christopher lépett be, a fekete magányos farkas.

Senkivel se áll szóba, senkihez se szólt, mintha egy nagy falat épített maga köré és senkit se engedett közel magához.
Nsgy szemekkel néztem a nálam pár centivel magasabb srácot és nyelnem kellett.
Tudtam magamról, hogy meleg vagyok, de hogy ennyire?

Szemeimet lesütöttem, mikor felém nézett és vonta fel az egyik szemöldökét.
Ouch, gáz vagy Jeongin! Mi van ha "egyenes"? 
Magamat átkozva figyeltem a magam előtt lévő asztallapot.

–Hé! –hallottam meg mögülem egy rekedtes férfias hangot, ami szépen lassan egyre közelebbről hallatszódott.  –Kérdeztem valami cuki fiú! –szólalt meg sokkal erélyesebben, mire azonnal összébb húztam magam, majd fordultam szembe Bang Christopherrel.

–I-igen? –kezdtem el dadogni és kissé ijedten néztem a fölém tornyusoló festett szőkés hajú srácra.

–Melléd ülhetek? –kérdezte, de meg se várta a válaszomat, elfoglalta a mellettem lévő helyet.

Szívem a torkomba dobogott. Hallottam róla egy-két pletykát, se sose gondoltam volna, hogy simán kinéztem ezeket a hazugságokat eme férfiból.

Lopva végignéztem rajta, keszekusza haj, nagy orr - ami nagyon cuki volt szerintem -, eres, izmos kéz.
Ahogy akkoriban Dong mondta, mentem elélvezek.

Helyes, szexi férfi volt, aki tudta is ezt magáról. Mint aki tudta volna, hogy őt bámulom nézett rám, mire elfordítottan a fejemet és ajkamat rágcsálva piszkáltam kezeimet.

A nap hátralévő részében, mellettem ült Christopher. Akárkire napfolyamán ránéztem, szinte azonnal falfehérek lettek és fordultak el tőlem.
Az elején furcsáltam, de aztán rájöttem, hogy miért. Megijedtek a mellettem ülő Bangtól.
Elég nagy tekintélye van, mostmár érzékeltem és értem is.

Olyan nagy fekete aurát képvisel, mégis vonz magához, hogy azt senki se értené.

Mikor végre vége lettek az előadásaimnak a kis kávézóhoz siettem, ahol akkoriban dolgoztam.
Átöltöztem és a pulthoz kisietve már kezdtem is kiszolgálni a vendégeket.
Akármilyen is unalmasnak hangzik, egyáltalán nem az.
Elég sok érdekes arcot lehet látni, akik nap, mint nap megfordulnak itt.

–Pár perc múlva hat óra lesz–nyújtózkodott mellettem Felix, aki nagy mosollyal az arcán fordult felém. – Hamarosan vége lesz ennek a napnak is! –kuncogott fel vidáman, mire nekem is rámragadt a pozivitása és én is elmosolyodtam.

Egy aprót bólintottam és már fordultam is a következő vendég felé, aki nem más volt mint Daehwi meg a volt barátaim. Az élet sors fintora.

–Kérnék hat darab lattét, de extra cukorral–rám se nézve mondta a rendelést, mire felírtam, majd egy aprót hümmögtem.

–745 won lesz–írtam be a kéréseket, mire Dae egy gúnyos fintorra húzta az ajkait.

–Ohh, hol hagytad Bangot Yang? –nevetett fel és nyomták le a pénzt a pultra, majd ültek le az egyik asztalhoz.

–Nem kedvelem őket–mormogta orra alatt Lix, mira halkan felkuncogva láttam neki a rendeléseknek.

–Én se őket Lixie hyung–suttogtam már sokkal jobb kedvel, majd ahogy megcsináltam azokat kivittem azokat az asztalukhoz.

Eléjük raktam a tálcát és meghajoltam előttük.
–Élvezzék jól itt magukat, ha kellenénk vagy esetleg segítséget szeretnének kérni, csak szóljanak–mondtam a már begyakorolt szövegemet és egyenesedtem fel.

–Van mosdó? –kérdezte Daehwi az életem fintora, mire válaszul, csak egy bólintást kapott. –Akkor szívesen megcsinálom ezt! –kelt fel és a fejemre borította a latte tartalmát.

Nagy szemekkel néztem a srácra, aki ártatlan mosollyal nézett rám.
A barátai hangosan felröhögtek, míg a szívem szakadt meg és a sírás kerülgetett. Mindenki előtt ilyen gyerekesen megalázni.

–Takarítsd fel... Dolgozó–lökött meg kissé a srác, mire visszamentem a pulthoz.

–Megölöm őket! Megölöm! Hogy néznek ki?! Hímringyók! –kezdte el szítkozódni az ausztrál haverom, mire kissé elmosolyodtam. –Feltakarítok, te addig menj szedd rendbe magad–kezdett el a mosdó felé lökdösni.

Belépve a wcbe kezdtem el átöltözni és magamban kezdtem el sírni. Nem vagyok az a holmi mindentől síró srác, de ez már egy ideje készült kitörni belőlem.
Hangosan sírva törölgettem le magamról a latte maradványait, majd arcomat kezdtem mosni, mikor bejött valaki.

–Yang Jeongin? –mondta meglepetten egy ismerős hang, mire megfordultam és egy nagy szemekkel figyelő Banggal szemeztem.

Arcomat megtörölve fordultam vissza és zártam el a csapot. Megtörölve a kezeimet meg az arcomat fordultam vele ismét szembe.

–Mi a baj Jeongin? –lépett közelebb hozzám és egyik kezét a hajamra téve azt kezdte el piszkálni festett lekopott világos szőkés tincseimet.

–Megaláztak... A volt barátaim–motyogtam ismét remegő hanggal és újból elpityeredve öleltem magamhoz.

A fiú az ölelésem miatt megfeszült, de egyből visszaölelt és hátamat simogatta.
Nem mondott semmilyen felesleges dolgokat, csak csendben volt mellettem és támogatott.
Ez nekem többet ért mindennél.
Lehet új barátra leltem benned Bang Christopher?

Ezzel a gondolattal húzódtam el a férfitől aki mosolyogva nézett rám, majd engedett el nehezen.

–Megvédelek In, nem hagyom, hogy holmi kis beképzeltek miatt utáld magad–nézett az ajtó felé, majd lassan visszafordult hozzám és hajamat piszkálta újból. –Mostantól nevezz Bangchannak, Inie–engedett el és halkan felkuncogott, mikor a meghatottságtól lebiggyesztett alsó ajakkal néztem rá.

–Köszönöm hyung–motyogtam orrom alatt és lehajotottam a fejemet. Zavarba voltam, rég nem neveztem senkit se így.

–Édes vagy! –kacagott fel, mire szívem ismét hevesen kezdett el verni ma már másodjára.

Nem hiszek a szerelem első látásba, de... Azt hiszem szerelmes vagyok Chanba.

Ahoy, cimboráim!
Igen, igen, tudomtudom, ez egy újabb fanficiton, miközben a másikat se fejeztem még be... De mentségemre váljék! Van ihletem^^
remélem ez a sztorim is elnyeri tetszéseteket~.