A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

55. Nem napirendi dolgok

- Mit ne mondjak, elég nehéz a felfogásod - mondta nekem Cedric, kijelentését megspékelve pedig megpöckölte az orromat. Én válaszként csak kinyújtottam a nyelvem. Amúgy se mondhattam volna semmit, amibe ne tudott volna belekötni, hiszen még másnap is oda- meg visszavoltam attól, hogy apáék hagytak rám pénzt.

Jó, nem mondanám, hogy az örökségemből megveszem a Gringotts-t és mellé a Minisztériumot, de ahhoz elég volt, hogy elinduljak valamerre, és amikor dolgozni kezdek majd, a fizetésem mellett ott maradjon tartaléknak.

Elvégre a szüleim aurorok voltak. Nem keresték magukat vagyonosra, de a széfem tartalmát elnézve nem lehetett gondunk megélni sosem.

- Nem térek napirendre efelett... - motyogtam szédülten, majd Ced és a velünk tartó kobold sürgető pillantására gyorsan telepakoltam egy egész erszényt.

Mindketten aggódtunk amiatt, hogy nem kaptuk meg még mindig a roxforti értesítőt. Erről beszélgettünk amíg kisétáltunk az Abszol útról, hogy ez valószínűleg egy betöltetlen SVK tanári állásnak volt köszönhető vagy a minisztérium akadályoztatásának. Egyikünk sem tartotta kizártnak, hogy emögött is Caramel állt.

De végül hazaértünk a bankból is, megálltuk, hogy ne vegyünk semmit. Á, kit akarok becsapni, természetesen be kellett mennünk az Uklopsz bagolyszalonba, hogy vegyek egy kis nasit Hérának, Cedric pedig mindenképp be akart menni a Kviddics a javából boltba seprűfényesítőért.

- Idén megnyerjük a házkupát! - Mindig felragyogott az arca, ha ez a sport szóba került. Nem mondanám, hogy én nem szeretek játszani, otthon mindig szoktunk. A mágusakadémiára azonban általában sosem vittem magammal az öreg Kométa 2-60-asam, mert nem volt kviddicsbajnokság az iskolában.

- Azt hiszed, mi? - kezdtem húzni az agyát. Amíg ő a polcokon matatott, én a Tűzvillám kiállított darabját néztem. Rabul ejtett a színe, az egész seprű áramvonalassága, és mikor az árát megnéztem úgy gondoltam, meg is tudnám venni.

- Megyünk, Gretie?

- Jajj! - sikítottam fel. Ced már a hátam mögött állt, kezében egy kis papírszatyorral. Már végzett is a pénztárnál ezek szerint. - Ne ijesztegess! - pirítottam rá. - De egyébként mehetünk. Viszlát, Tűzvillám...

x Y z

Otthon az első dolgom volt előkeríteni Hérát és megetetni őt. Shafiq válaszlevelével tért vissza pár nappal azelőtt, amiben a lány rengetegszer elismétli mennyire sajnálja a dolgot. Először azt gondoltam, sajnálhatja is, de igazából rájöttem, hogy nem ő tehet róla. Ha kiállok Amos bácsi elé, és kerek perec megmondom mit szeretnék, illetve közlöm vele, hogy elszököm, ha nem enged engem, akkor hazudni se kényszerülök rá, és nem rántom magammal őt is. Elmesélte az apukájának ő is a történteket, és Tiff is nagyon meg lett szidva. Sajnáltam érte, mert ő aztán nem tehetett semmiről.

Délután Mrs. Weasley kérésére elkezdtük átnézni a holmijainkat, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell venni még, hiszen a levélnek is vagy ma vagy holnap meg kell érkeznie. Senkinek mozdulni sem volt kedve, így a legutóbb kitakarított és tisztának nyilvánított szalonban ücsörögtünk. Semmittevésünket egy bagoly zavarta meg, vagyis csak a koppanása. Az állat ugyanis nekirepült az egyik tiszta ablaknak. Miután beengedtem, sértődötten, ívesen körberepült a szobában, középre ledobta a borítékot, amit magával hozott és távozott úgy, ahogy érkezett. Egy másik ablakon át gondolta, ami szintén zárva volt.

- Ez tiszta dilis - ingattam a fejem. Az arcom kezdett pirosassá válni a visszafojtott nevetéstől, de már ugrottam is a kék borítékért. - Juhé! - sikítottam, a frászt hozva mindenkire a szobában. - A záróvizsgáim eredménye! - A bizonyítványom kézről kézre járt, míg nálam csak a mellékelt levél maradt.