Varázsló, kis hibával

14. Sötétség

Havas táj, egy félhomályba boruló téli erdő vette körül őket. A közelben nem mozdult semmi, csak a hó roppant néha, talán egy-egy állat motoszkált a fák között távolabb. Marius egy bokor mellett görnyedve öklendezett, bár már nem volt mit. Most nem érezte magát nagy és erős férfinek (nem mintha valaha is ilyesmivel kérkedett volna). Amit az imént átéltek, az kicsit sok volt. Senki (vagyis a mágusok túlnyomó többsége), már közel három évtizede nem találkozott ilyennel. Azóta béke volt, és a Minisztérium őrizte mindnyájuk biztonságát. Egészen mostanáig.

A fiú lassan felegyenesedett és visszabotorkált a kis tisztásra, ahol egy kicsike tűz égett. Furcsa tűz volt, mert meleget adott ugyan, de nem volt füstje, és még a havat is szinte alig olvasztotta meg maga alatt.

- Nem látják meg? - kérdezte rekedten.

- Nem. Ez egy ősi babilóniai bűbáj, csak meleget ad, de egy-két méter távolságból már nem is látható.

- Hol vagyunk?

- Biztonságban. A Tiltott Rengetegben.

- Mi történt?

- Semmi jó. Üdv a világomban. Sajnálom, hogy át kellett élned.

- Elárulnád végre, ki vagy te? - nyögte Marius.

- Valami, aminek nem volna szabad léteznie - felelte komoran Mercy. - Egy torzszülött szörnyeteg. Egy varázsló, kis hibával.

- És ők?

- Jonas Paige az apám családjának feje. Némileg neheztel ránk, mint láthattad. A másik a testőre, gondolom. Nem annyira jó emberek. Hát, ezzel se loptam be magam a szívükbe. Az elméjükbe és a félelmeik közé igen. Beérem ennyivel is.

- Hogyan?

- Biztosan tudni akarod?

- Igen.

- A szüleim mindig is ettől rettegtek - kezdett bele a lány. - Hogy a varázslók egyszer rajtunk ütnek, és bántani fognak bennünket. És mi védtelenek leszünk. Mágiával nem bírtak, de okosak voltak. Miután kiderült, hogy én igen, megszereztek mindent, ősi könyveket és elfeledett varázsigéket, amikből megtanulhattam, hogyan védhetem meg a családomat. Ezt tanulom már vagy hat éves korom óta. Bármit, ami erősebbé tesz. Olyan dolgokat, amikről mások hírből sem hallottak. És van némi velem született deformitásom is. Természetellenesen működik a testem és az agyam. Nem tudom, hogyan és miért. Az Imperius átok például sohasem hatott rám. Ha megérintek valakit, érzem az igazi érzéseit, erről már meséltem neked. De érintéssel némi védelmet is tudok adni másnak, ezt tettem ma veled is. Nagyon sajnálom, hogy belekevertelek ebbe. Erre nem igazán számítottam.

- Mit akarnak tőled?

- Apám elhozott tőlük valamit, ami az ő jogos öröksége. Ezt ők vitatják. Tudják, hogy nálunk van, ezért vissza akarják kapni. Legalábbis eddig tudták.

- Miért nem vitték el egyszerűen a házatokból?

- Mert nem tudnak bemenni. Tettem rá egy birtokvédő bűbájt. Csak a szűk családomat engedi át, meg azt, akit én magammal viszek.

- És ha erőszakkal próbálnák?

- Láttad, mire mentek vele ma. Ez nem holmi játékszer. Ha nem vagyok ott, a ház akkor is megvédi magát.

- Hogy értetted azt, hogy eddig tudták?

- Töröltem a memóriájuk egy részét. Csak amennyit muszáj volt, hogy ne keressék azt a holmit.

- Hogyan tudtad törölni?

- Úgy, hogy nem egy negyedikes diák szintjén állok. Nagyon-nagyon nem.