Love for Love

9.

Luke:
- Igen, ez itt jó - bólogat mosolyogva Rose, miközben a szobájában ülve az egyik új dalunkon dolgozunk. - És akkor utána jöhetne egy hajlítás, valami ilyesmi - vesz nagy levegőt, majd bemutatja, hogy mire gondolt, nekem pedig szinte tátva marad a szám.
Már hallottam énekelni, mostanában nem is egyszer, de minden egyes alkalommal lenyűgöz azzal, hogy mennyire tehetséges. Egyszerűen hallom és még én is libabőrös leszek, pedig már jó ideje foglalkozom a zenével és az énekléssel. Nem is tudom, hogy eddig miért nem tűnt fel, hogy ennyire jó. Na jó...tudom, hogy miért. Nem vagyok benne biztos, de köze lehet ahhoz, hogy Rose soha nem lépett fel semmilyen sulis rendezvényen és mégcsak a sulis musicalekbe sem szállt be soha. Pedig ilyen hanggal simán megkapta volna a főszerepeket minden egyes évben.
- Hahó - kezd el legyezni az arcom előtt -, Föld hívja Luke-ot, itt vagy?
- Persze - rázom meg a fejem pislogva. - Igen, bocsi, csak...állati jó hangod van, minden alkalommal leesik tőle az állam.
- Ha így próbálsz az ujjad köré csavarni, a kisfiús mosolyod mellett, akkor szólok, hogy én nem Madison vagyok - vigyorog rám közelebb hajolva, s az alsó ajkába harap.
Nem, határozottan nem Madison. Teljesen más, mint ő. Vagyis, mint amennyit tudok róla, meg annál is másabb, mint amit Rose mesélt Madisonról.
- Tudom - felelem végül a szemem forgatva. - Nem is az ujjam köré akarlak csavarni, csak elmagyaráztam, hogy miért kapcsolt ki az agyam.
- Hát persze - bólogat tettetett komolysággal. - A lényeg - bök a dalszövegre -, hogy én erre gondoltam. És közben mehetne a vokál alatta. Meg egy pár másodperccel később te is kiénekelhetnéd azt, amit én mutattam. Vagy az is lehet, hogy te énekled ki elsőnek és utána én.
- Majd eljátszuk és meglátjuk, hogy melyik hangzik jobban. De szerintem az jobb,ha te énekled előbb - nézem a szöveget.
Nem csak a hangja, de a dalai is mindig elkápráztatnak. Nem sablonosak, nem a szerelemről szólnak vagy, ha igen, akkor nem a megszokott módon és tele vannak érzelemmel, miközben mondanivalójuk is van. Fogalmam sincs, hogy egy ekkora tehetség miért nem akart eddig megmutatkozni. Vagyis, de, tudom, mert elmesélte. De ettől függetlenül, szerintem neki már régen egy lemez kiadónál kéne lennie és legalább két lemezen túl kéne lennie.
- Luke, te vagy a fő frontember - néz mélyen a szemembe -, miattam nem kell háttérbe szorítanod magad. Eddig is te voltál az, aki énekelt ebben a bandában és mindenki imádta. Nem akarom, hogy miattam elnyomd önmagad.
- Nem nyomom el - rázom meg a fejem. - Erről szó sincs. De azt én is belátom, ha valami jobban hangzik úgy, hogy nekem kell lennem a második szólamnak. Márpedig az biztos, hogy ez jobban hangzik így.
- Mi lenne, ha elénekelnénk és megnéznénk? Aztán majd a próbán a fiúkkal is eljátszuk mind a kettő verziót és meglátjuk, hogy ők melyikre szavaznak.
- Oké - bólintok mosolyogva. - Bár úgyis nekem lesz igazam, de akkor nézzük - kúszom közelebb hozzá, hogy mind a ketten tudjuk nézni a dalszöveget.
Rose elkezdi énekelni, én pedig beszállok akkor, amikorra megbeszéltük. Kétszer énekeljük el végül mind a két verziót, de nekem a véleményem nem változik. Mindenképp Rose-nak kell azt a részt előbb énekelnie és nekem utána. Ezt pedig neki is elmondom:
- Mondtam, hogy igazam lesz - vigyorgok rá, mire Rose megforgatja a szemét, de én látom, hogy elpirul.
Ugyan halványan, de az arca pirosra változik.
- Ez csak a te véleményed - vág vissza. - Az enyém nem számít? Vagy a srácoké?
- Dehogynem. De szerintem az jobb, amikor te énekled elsőnek és biztos vagyok benne, hogy a fiúk is egyet fognak érteni velem. Imádják a hangod.
- Legalább azt - jegyzi meg, aztán visszafordul a lap felé, de én ezt nem engedem el csak úgy.
- Ezt meg mégis hogy érted? - Ülök fel az eddigi fekvő helyzetemből, s az álla alá nyúlva magamra irányítom a tekintetét.
- Sehogy, csak egy kis megjegyzés volt.
- Rose - biccentem oldalra a fejem.
Annyira már kiismertem, hogy tudjam, hogy mikor nyomja valami a lelkét. Most...határozottan nem csak egy kis megjegyzés volt ez az előbbi.
Rose pár percig csak néz rám, majd hatalmasat sóhajt.
- Csak...néha úgy érzem, hogy bepofátlankodtam közétek. Tudom, hogy ti kerestetek új tagot, meg, hogy jónak tartotok, de akkor is. Ti már ezer éve barátok vagytok. A Midnight Kisses már egy család. Aztán most jöttem én és bár imádok a garázsban lógni és próbálni veletek, néha azt érzem, hogy csak útban vagyok.
- Most komolyan, Rose, neked honnan jönnek ezek a hülye gondolataid? - Vonom össze a szemöldököm értetlenül. - Egy olyan okos és vagány csaj, mint te, hogyan bizonytalanodhat így el. Vagy mi adtunk rá okot? Mondtunk valamit? Beszóltunk? Vagy...
- Ti nem csináltatok semmit - szakít félbe a fejét ingatva. - Ezeket csak...nem tudom, megjelennek ezek az érzések vagy nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg.
- Hát akkor szépen verd ki a fejedből ezeket a gondolatokat. Komolyan mondom, felejtsd el őket. Rose, nagyon bírunk téged. És ezt nem csak azért mondom, mert zseniális énekesnek tartunk, hanem, mert mint ember, úgy is szeretünk veled lenni. Komolyan, a srácok kábé hiányolnak, ha nem velünk lógsz és én is nagyon jól érzem magam veled. Nem véletlenül vagyok még mindig itt.
- Tényleg - tesz úgy, mintha elgondolkozna -, pontosan miért is vagy még itt?
- Nagyon vicces - ütöm fejbe finoman egy párnával. - Ennyit arról, hogy úgy érzed, hogy nem vagy jó helyen köztünk.
- Én nem ezt mondtam. Hanem, hogy úgy érzem, hogy bepofátlankodtam. Az nagy különbség.
- Hát persze - forgatom meg a szemem és újra megütöm a párnával.
- Ezt befejeznéd végre? - Löki el a kezem, de a szemében mosoly bújkál.
- Miért? - Sújtok le újra. - Nem tetszik? - Ütök ismét, mire felnevet.
- Na jó, ebből elég - kap fel ő is egy párnát, s fejbe vág vele. - Luke, úgy volt, hogy befejezzük az egyik dalt, meg ezt elpróbáljuk - védekezik, ahogy elkezdem a párnacsatát, s üt, amikor csak esélyt kap rá.
- Kellett neked jönni a hülyeségeiddel - folytatom a dolgot, egészen addig, amíg Rose ki nem kapja a kezemből a párnát, el nem hajítja azt, majd le nem fogja a kezeim.
- Elég lesz - néz a szemembe, s próbál szigorú lenni, de a mosolyát nem tudja eltűntetni. - Fejezzük be a dalt, amit akartunk, mielőtt az összes párnámat eldobáljuk valahova.
- Csak akkor, ha te meg elfelejted azt a hülyeséget, hogy zavarsz minket.
- Majd igyekszem - ígéri őszintén, majd lassan elengedi a kezeim. - Szóval, eddig ennyi van meg - tol elém egy másik lapot. - Ez az egyik legfrissebb dal és ahogy látod, nincs is befejezve. Egyszerűen nem tudom, hogy mi jöhetne ezután a sor után.
Elkezdem átolvasni a sorokat és halkan énekelni is, de mielőtt a végéhez érhetnék, egy női hang hasít a levegőbe:
- Rose Hastings, azonnal gyere le!
Azonnal Rose-ra kapom a tekintetem, s ahogy meglátom, hogy elsápad, a szívem szakad meg. Szinte pánik jelenik meg rajta és látom, hogy hatalmasat nyel.
Elkezd kimászni az ágyból, de esélye sincs lejutni, mert mielőtt egyáltalán az ajtajához eljutna, láb dübörgés csendül fel, majd a szoba ajtaja kivágódik.
- Mégis hogy képzeled, hogy... - a nő - gondolom az anyukája - elharapja a mondatot, ahogy meglát engem, majd szigorúan visszanéz a mellettem ülő lányra. - Ki ez a fiú?
- Anya - kezdi Rose halkan -, ő Luke - nyögi ki nagy nehezen. - Elmentünk a plázába ma, aztán behívtam egy kicsit és...
- Emiatt a fiú miatt viselkedsz buta liba módjára?
- Tessék? - Hátrál meg látványosan Rose, nekem pedig a kezeim ökölbe szorulnak.
Nem beszélhetne így a saját lányával.
Nekem sokszor van veszekedésem a szüleimmel, de sosem hívnak hülye gyereknek, idiótának vagy akár butának.
- Anya! - Szól rá Rose húga az anyjukra, de az csak leinti őt.
- Ne most, Kate. Menj a szobádba. Most a nővéreddel akarok beszélni.
- De...
- Azt mondtam, hogy menj a szobádba. Biztos van valami tanulni valód.
Kate aggodalmasan pillant a nővérére, aki alig láthatóan bólint.
- Ez az a fiú, aki miatt mindent átszervezel? - Bök felém Mrs. Hastings. - Miatta hagyod ki az edzéseid, szervezed át a délutánjaid és lógsz ki éjjelente? Igen, hallottam, hogy tegnap este volt egy kis koncertetek - bólogat, amikor Rose kérdésre nyitja a száját.
- Nem hagyom ki az edzéseim - feleli a lány, egy fokkal erőteljesebb hangon. - És úgy szerveztem mindent, hogy az edzésre és a tanulásra is maradjon időm. A kilógás pedig erős túlzás. Előre elmondtam, hogy a barátaimmal leszek és, hogy későn jövök. A szombat esték és a vasárnapjaim a pihenőim. Ez a megállapodás. És én döntöttem így, ne fogd Luke-ra.
Ebben a pillanatban, mintha az anyukájában most realizálódna úgy igazán, hogy tényleg itt vagyok, rám néz.
- Még mindig itt vagy? Az egész beszélgetést ki akarod hallgatni? Menj és csavarogj valahol vagy borogass kukákat vagy tudom is én, hogy miket csinálnak az ilyen csavargók.
- Anya! - Kiált rá Rose, s bár nem hittem, hogy ez lehetséges, de még jobban elsápad. - Nem dobhatod ki őt, hallod? És nem beszélhetsz így vele.
- Vigyázz a szádra! - Szól rá Mrs. Hastings. - Amíg az én házamban vagyunk, addig én osztom a szabályokat. Örülj, hogy nem hívom be az apádat a kocsiból, mert, ha ő találná itt Luke-ot, akkor biztos, hogy lennének bajok.
- Legalább normálisan kérd meg és várd meg, hogy elmenjen - szól vissza megint Rose, majd rám néz. - Kikísérlek - remeg meg a hangja. - Annyira sajnálom.
- Biztos ne maradjak? - Kérdezem már az ajtóban állva.
- Hidd el, jobb, ha ezt nem hallod - rázza meg a fejét. - Majd találkozunk holnap a suliban.
Szeretnék ellenkezni, de tudom, hogy egyelőre nem vagyunk olyan kapcsolatban, úgyhogy nehezen, de kipréselek magamból egy bólintást, aztán nézem, ahogy rám csukja az ajtót.