ATTRACTION

2. Tegnap esti botlásom

Az óriási, üveggel borított épület recepcióján kapott információk alapján célba veszem új irodámat, ami a legfelső szinten helyezkedik el. A nevemmel ellátott ajtóig folyamatosan mondogatom magamban, különböző hanglejtésekkel, hogy Kwon Sooyun irodája. Úgy hangzik, mintha valami nagy ember lennék, iszonyatosan tetszik. Elmosolyodok a fém táblán, majd benyitok. A halvány barack színű falak azonnal elnyerik tetszésemet, ahogy az asztalon pihenő csúcs modern számítógép is. Az egyik legfontosabb eszköz a munkámhoz. Ahogy közelebb lépdelek a fehér, forgós bőrszékhez, az ablakpárkányon megakad a szemem valamin.

- Alfréd! - kurjantok boldogan és sebtiben fikuszom előtt termek - Hát te még élsz?! - vizsgálom meg csodás zöld leveleit.

Valószínűleg bárki, aki hallaná, hogy a növényemhez beszélek, azt gondolná totális elmeroggyant vagyok. És nem tévedne. De mit tegyek, ha a szívemnek oly kedves? Hisz Tytól kaptam. Talaja nedvesnek tűnik, amit leellenőrzök ujjal is. Meghökkenve pillázok az árulóra.

- Téged locsolnak a hátam mögött?!

- Persze. - csendül fel az ajtófélfából egy ismerős hang, ami megnyeri figyelmemet is - Ha rajtad múlna arra a sorsa jut, mint Lucifer - hozza fel hőn szeretett kaktuszomat, ami ismeretlen módon kiszáradt. Szegény Lucifuci!

- Az baleset volt! - húzom mosolyra ajkaim.

- Vagy mert annyi vizet kapott, mint a sivatag nyáron.

- Jó, lehet elfelejtettem locsolni. - gyónom meg bűneim megközelítve a beszélőt.

- Szánt szándékkal megölöd őket! - olvassa rám vétkeimet.

- Aljas rágalom! - védekezek.

- És Gusztáv? - említi meg az ötéves bonsai fát, ami egy vagyonba került az előttem állónak.

Oh, nyugodj békében drága Guszgusz! A 18. szülinapomra kaptam. Emlékszem Ty azt mondta, hogy már felnőtt vagyok és felelősségteljes dolgot akart venni, hogy érezzem a súlyát. Tanuljak meg gondoskodni. Csodás egy hónapot töltöttem vele.

- Ne hánytorgassuk fel a múltat! - legyintek már-már elnevetve magam.

- Javíthatatlan vagy! - közli fejét rázva.

Amint elér, máris karjai közé húz egy örökkévalóságig tartó ölelésre. Megnyugtató illata feltölti testemet jó érzéssel. Bárhol is vagyok a világban, amíg ő mellettem van, otthon érzem magam.

- Hogy vagy kislány? - simogatja meg hajamat, ezzel is kifejezve mennyire hiányoztam neki. Már nem találkoztunk egy hónapja.

- Remekül! - rejtek vállába egy vigyort.

Ha azt nem számítjuk, hogy tegnap dobtam a három éves kapcsolatom Mok-kal, aki nem mellesleg Ty jó barátja, aztán egy idegen maffiózónál kötöttem ki, aki lehet egyszer csak betoppan, hogy elvigye a belső szerveim. Szívem szerint sírnék saját hülyeségeimen, de csak nevetni tudok.

- Nem írtál vissza az üzimre, hogy vehetek e házavató ajándékot!

- Milyen ajándékra gondoltál? - terelem a témát más irányba.

- Kinéztem már neked egy nagyon csecse... Várjunk! Akkor igen? - kérdez vissza izgatottan, miközben elválik tőlem, hogy az arcomat is fürkészhesse. A fenébe, hogy ilyen szemfüles.

- Elmesélem később, mert hosszú. Azért jöttél, hogy betaníts, nemde? A privát dolgokat majd megbeszéljük ebédnél. - mosolygok ártatlanul, elővéve diplomatikus hanglejtésemet. Muszáj voltam bevetni, nem szándékozom már kora reggel elrontani a kedvét. Csakis őt próbálom kímélni, nincs arról szó, hogy félek elmondani, mert ki fog akadni. Dehogy.