A középkorban ragadva

38.fejezet: Igazság

- Egész nap nem ettünk semmit, és végig szaladtuk az utat. Kazumi biztos ezért lett rosszul. – először tompán hallottam a hangokat, majd egyre tisztábban csengtek. Ismerős, kislányos hang volt ez..

Rin..

- Hogy lehettetek ennyire buták? – valaki más is beszélt. Kicsit orrhangja volt, visító, elég kellemetlen.

Jaken..

- Vissza akartunk érni hozzátok sötétedés előtt.

Kezdett derengeni hol vagyok és mi is történt.

Elájultam.

Sesshoumaru látványa felkavart. Az, ami történt. A nem múló szorító érzés a hasamban..

Teljesen.. kikészültem.

Lágy simogatásra lettem figyelmes az arcomon. Szemhéjaimon keresztül sem érzékeltem túl nagy fényt, így óvatosan kinyitottam őket. Az első dolog, amit megláttam, egy aranyszínű szempár volt. Aggódva nézett le rám. Sesshoumaru..

- Sesshou..maru – nyögtem rekedten.

- Felébredt! – kiáltotta Rin, majd hamarosan felém hajolt. Eddig nem is tudatosult bennem, hogy a földön feküdtem. Pontosabban azon a puha takarón, amit még a 20.századból hoztam. – Kazumi, nagyon aggódtunk érted. – pislogott le rám. Sesshoumaru pedig lágyan megemelte a fejem, és segített ülőhelyzetbe tornáznom magam. Magához húzott, így a mellkasának dőlhettem.

- Igyál – nyújtotta felém a kulacsunkat. Engedelmesen ittam is néhány kortyot, majd Rin egy barackot nyomott a kezembe.

- Egyél is valamit. – kislányos, vékonyka hangja most parancsoló volt, nem tűrt ellentmondást. Számhoz emeltem a gyümölcsöt és sikerült is egy aprót harapnom belőle. Mikor megéreztem milyen édes és lédús, szinte azonnal be is faltam.

- Meddig nem voltam magamnál? – kérdeztem egy fokkal jobb hangszínnel.

- Talán olyan 15-20 percig – nyújtotta felém a következő barackot is. – De már sokkal jobban nézel ki.

Felnéztem Sesshoumarura. Arca még mindig csupa aggodalom és gyengédség volt. Nem bírtam levenni róla a szememet. Megigézett a pillantásával. Majd tekintetemmel ajkaira tévedtem. Éreztem a maró vágyat, hogy megcsókoljam. De még csak arra sem éreztem méltónak magam, hogy a karjában pihenjek.

Sesshoumaru észrevette, hova siklottak a szemeim, és ő kezdte csökkenteni a kettőnk közti távolságot. Mikor megéreztem édes csókját, a barack kigurult a kezemből. Szívem hevesen lüktetett, olyan érzés volt, mintha most csókolt volna meg először. Olyan jól esett, annyira kívántam.

Mégis elfordítottam a fejem. Nem érdemlek ilyen érintéseket tőle. Meg is lepte váratlan visszautasításom, de nem volt ideje semmit sem mondani, ugyanis Jaken közbeszólt:

- Azért még mindig elég erőteljesen érződik rajtatok a halál szaga. Mégis hány ember halt meg körülöttetek az út alatt?

- Már mondtam Jaken mester, a banditák nagyon sokan voltak, és ott volt még az a két másik ember is, velük tegnap este találkoztunk. Majd biztos elmúlik, ne aggódj. – legyintett a kislány.

- Tovább megyünk? – néztem rájuk.

- Nem, ma estére itt maradunk. – A válasz Sesshoumarutól jött. Még mindig értetlenül méregetett, én pedig úgy döntöttem kibújok az öleléséből, és inkább A-Un mellé telepedtem. Felvettem a gyümölcsöt a földről, és ott ettem meg. A sárkányló, egyik fejét közelebb tolta hozzám, és hagyta, hogy megsimogassam.