Varázsló, kis hibával

15. Szövetség

- Mit mondtál? - torpant meg Marius, visszarántva őt is.

- Melyik részét nem érted? - kérdezte komoran Mercy.

- Az egészet! Azt mondtad...

- Az igazságot, Marius. A testvérem gyilkosság áldozata lett.

- De hiszen... Ki tette?

- Sötét varázslók. Hárman. A drágalátos Voldemort eszméinek hű ápolói! A bátrak bátrai, akik egy védtelen kislány megkínzásában és elpusztításában lelték örömüket és dicsőségüket! Nyomorult gazemberek!

- Elfogták őket?

- Ugyan ki? Kviblikkel nem nagyon törődik a varázslók világa. Az aurorok oda sem tolták a képüket. Máskor mindent látnak, bezzeg a főbenjáró átkok használatát akkor észre sem vették! Semmirekellő társaság! Nem jött és nem segített senki, nem védték meg Hope-ot. Ugyanolyan képmutatók, mint az egész átkozott minisztériumotok! Én túléltem, mert elmentem otthonról. Mindössze két órára, tanulni a muglik világába. Ennyin múlik az élet. Bár maradtam volna! Most Hope mellett lehetnék, vagy így, vagy úgy.

- Ne mondd ezt, Mer!

- Másra sem tudok gondolni azóta! Évek óta kutatok, keresem és követem a nyomaikat, hogy megtudjam, kik azok, hogy bizonyítékokat szerezzek, és végül az igazságszolgáltatás kezére juttassam őket! És nem állok meg soha, nem nyugszom, nem pihenek, nem felejtek, és nem bocsátok meg! Nem állíthat meg semmi. Azt akarom, hogy megbűnhődjenek, és amíg csak élek, követni fogom őket! Elvették tőlem a testvéremet, és élőholtat csináltak belőlem. De nem a megfelelő lányt ölték meg. Megölték Hope-ot, és életben hagyták Mercyt. De ha nincs többé Remény, nincs többé Megbocsátás sem. Ez hát az én utam, Marius.

A fiú csak nézte, szótlanul és megrökönyödve. Ott, az újév első napjának éjszakáján meglátta a barátja igazi arcát. Azon az éjjelen Mercy nem sírt. Rezzenéstelen arccal, szikrázó szemekkel bámult maga elé, és a hold hideg fénye megcsillant a vörös haján. Aznap éjjel nem az a lány állt Marius előtt, akit ismert, telve fájdalommal, gyásszal és elszántsággal. Ez a Mercy kőkemény volt. Akit senki és semmi nem állíthat meg a világon. Minden más, minden eddigi, iskolás dolog jelentőségét vesztette. Lassan minden értelmet nyert.

Ez a lány nem játszani jött a mágusok világába, vagy a Roxfortba. Nem véletlenek a képességei, és évek óta folyamatosan fejlődik. Alig akad valaki a kastélyban, aki felvehetné vele a versenyt. Olyan mágiát gyakorol, amivel a varázslók többsége nem is tud mit kezdeni. Felnőtt mágusokat győzött le, akik rátámadtak, minden különösebb erőlködés nélkül. Azok a gonosztevők, akik bántották a testvérét, nem tudták, mit szabadítanak el. Önkezükkel kreáltak maguknak egy veszedelmes ellenséget, aki soha nem fog leállni. Örökké a nyomukban lesz, hogy az aurorok kezére adja őket. Marius e percben tisztán látta a jövőt. Mercy pedig ott állt a csillagos éjszakai égbolt alatt, sápadtan és gyönyörűen, és minden porcikájából elszántság és fenyegetés áradt. A sötét úrnő életre kelt, vagy csak levetette végre a jelmezét.

- Most már tudod - mondta csendesen Mercy. - Ez vagyok én. Ennyi maradt belőlem. Régen az a vicces lány voltam, akit annyira kedveltek. Mindig mindenkit szórakoztatni akartam, felvidítani és örömet szerezni. Tíz éves korom óta nem nevettem egy szívből jövőt igazán. Néha még előbújik belőlem az, aki voltam, aki lenni szerettem volna. Azután visszatér ez. Jó volt veletek, időnként egy kicsit felejteni tudtam. Köszönök mindent, Marius.

- Eszedbe ne jusson elköszönni, Mercy Paige!

- Akkor mit tegyek szerinted ezek után?

- Azt, amit megígértél - felelte elszántan Marius. - Taníts meg mindenre, amire szükség van ahhoz, hogy segíthessek neked. Veled akarok lenni, támogatni és vigyázni rád. Ezen az úton nem kell egyedül menned, ott akarok lenni melletted, ha megengeded. Bármiben segítek, hogy a törvény kezére juttasd azokat a férgeket.