A sötétség átka

26

- Na ennek is jókor jött meg az apai ösztöne – mormogta a random gyerek, akit még mindig nem volt alkalmam tüzetesebben szemügyre venni. Még mindig csak annyit sikerült összeszednem, hogy sötét haja van fehér ballonkabátja, és középkori lovagnak képzeli magát a pisztolyával. És, most hogy van egy apja. Aki fellázadt maga ellen, időt nyert, és mégis morog.

Miközben éppen szembenézünk a nagy dicső fehér hadtesttel, akik láthatólag nem rajonganak értünk kezdve kackiás bajszú vezetőjükkel, akinek fakókék szeme és ősz haja van. Nem mellesleg pedig süt róla a gyűlölet. Társai vagy tizen vannak, és olyanok mint valami klónok. Mindnek rövidre nyírt geszetnyebarna haja van és ugyanolyan aranybarna szeme. Fehér egyenruhájukon valamilyen csillogó ezüstös jelvényt hordanak.

Én a magam részéről csak roppant hálás voltam furcsa robotikus rokonságomnak, hogy nem minket nyírt ki. Nem értem miért tette, de nincs időm ezen gondolkodni. Azok után amit odabenn láttam, ritka boldog vagyok hogy az oldalamon van, függetlenül döntése okától. Most azonban a fal mellé húzódott.

- Egyikőtök sem tett értem semmit. Nyilvánvaló, hogy mindannyiótok szemében egy eszköz vagyok. Csak egy eszköz. Csakhogy ez eszözök olykor kikapcsolnak. Hát ez az eszköz most meghibásodott, és leállította magát. Éltek, mert ha megölnélek titeket, miben lennék jobb nálatok. Ha azt hiszitek hogy bármelyikőtök vérével megéri összemocskolnom a kezem, hát nagyot tévedtek. - majd fogta magát és tüntetőleg leült a lyuk elé, amit ő ütött a falba, és összefonta maga előtt a karját.

- Hát kettesben maradtunk. – pillantottam a srácra, aki minden másodperccel egy árnyalattal sápadtabb lett. Mintha bele kívánna olvadni a falba. – Helyesbítek egyedül maradtam. Szóval... akkor most - szégyen a futás de hasznos! – rángattam magam után a srácot, és visszarobogtam a metróba. Saci ugyan nem segített, de nem is akadályozott, tehát a meglepetés erejét be lehetett venni a morc parancsnok ellen. Mást nem igazán. Szerencsére a fiú apja értette a dolgát mert lekapcsolta az összes falba szerelt lámpát, így legalább minimális esélyt láttam a bújócskára. Igaz, a megoldás csak ideig óráig jó, de legalább átmenetileg volt egy kis előnyünk. A mögöttem dübörgő léptek alapján nem sokáig. Elrohantam egy az állomáson megállt szerelvény mellett, aminek abban a pillanatban nyílt ki az ajtaja. Gondolkodás nélkül befutottam, és a srác is követett. Azonnal utánunk becsukódott kizárva a külvilágot, de ezzel magunkat is bezártuk. Reméltem egy darabig még nem itt fognak keresni. Lebuktam a sötétben és vártam. A léptek egyenlőre elhaladtak mellettünk. Kérdés hogy meddig.

- Szívesen várom az ötleteket uraságodtól is ám. – pillantottam a fiúra, aki úgy tűnt teljesen lefagyott és nyilvánvalóan nem is hallott, nemhogy még gondolkozzon is.

- Nem jellemző rá. – motyogta.

- Kire? Mi?

- Nem jellemző... apámra nem jellemző hogy megszegi a szabályait... miért? – olyan kérdőn nézett rám, hogy szükségét éreztem leszögezni a tényeknek:

- Ugye nem vársz választ? A nevedet se tudom, nemhogy még azt is megmondjam, hogy a faterod miért nem akarja hogy megmurdelj? De ha nem haragszol... ezt halaszzuk későbbre... ugyanis ha nem vetted volna észre, ha nem találunk ki valamit sürgősen, akkor egyáltalán semmi értelme apádon filózni, mert megkérdeztheted tőle az örök vadászmezőkön az összes miértedet. Szóval... bármi ötlet, hogyan leszünk jobbak bajusz úrnál és bájos segítőinél? Vagy hogy mégis miért utálnak itt mind ennyire?

- Az elsőről... sajnos foggalmam sincs. Apám lehet segíteni akart... de rohadtul csapdába zárt minket. A gépcsajjal lenne esélyünk, erre számított, gondolom, de sajnos mind a bögyében vagyunk. Amúgy téged miért utál?- ezt olyan gyermeki kíváncsisággal kérdezte, hogy egy pillanatig, azt hittem választ vár, de aztán folytatta - A második kérdéseden segíthetek, nem fog tetszeni, de hisznek ebben. – mondta majd az orrom alá tolta a világító gépét. –  Ja és Marcus vagyok... a nyomi kis hivatalnok, aki azt hitte többre érdemes, és erre most rá fogsz fizetni. Bajusz úr, mellesleg tetszik az elnvezésed, meg egy sokkal kevésbé nyomi kis hivatalnok, mint ahogy szinte az összes többi zónaparancsnok is. Velem ellentétben ő harcolt a felkelésben, és nem csak azért került be a testületbe mert a főnök fia. Szóval... bárki mással jobban jártál volna. Asszem ideje készülj a hősi, vagy kevésbé hősi halálra, mert... igazából már most hullák vagyunk. - hadarta majd elfordult és hagyta, hogy felfogjam a szöveget a gépén.

- Ez nevetséges! – igyekeztem a lehető leghalkabban kiakadni. – hát... mégis, hogy hihetitek el ezt?

- Mondtam hogy nem fog tetszeni.

Aztán több minden történt egyszerre. Megtudtam miért nem szeretnek... és kirobbant a kocsi ajtaja, és Bajusz úr lépett be rajta.