A középkorban ragadva

39.fejezet: A méregkeverő

A- Un-nal egész éjjel repültünk. De nem éreztem álmosnak magam. Biztos voltam benne, hogy Sesshoumaru már kifaggatta Rint a történtekről, és nem is fog utánam jönni. Vagy azért, mert Bankotsut kutatja, vagy, mert látni sem akar. Kezdett bűntudatom lenni, hogy már megint szegény A-Un-t használom fel a saját érdekemben, miközben csak nemrég gyógyult fel a mérgezésből. Úgy döntöttem jobb, ha leszállunk, és keresek valami ennivalót.

Amúgy sem volt sok ötletem, hova mehetnék. Nem akartam a Higurashi házba visszatérni, hiszen csak nemrég jöttem el onnan. A végén még többet látnának engem, mint Kagomét.

Igen, a másik ötletem Inuyasháék lettek volna, de egy kicsit úgy érzem, hogy most az ő szemük elé sem akarok kerülni. Igaz, hogy a két fivér nem kedveli egymást, de mégis úgy gondolom, ha Inuyasha megtudná, milyen csúnyán elárultam a bátyját, elég ferde szemmel nézne rám. Amit meg is érdemelnék, de túl gyáva vagyok, hogy bárkivel is szembe nézzek most.

- A-Un, ezekből a növényekből egyél! – vezettem egy biztonságos, mérgezőfüvektől mentes területre. Addig én gyümölcsök után néztem, és együtt megreggeliztünk.

Nem tudtam túl sokat enni, a gyomromat feszítő görcs nem engedett.

Gyáva vagyok..

Ott hagytam Sesshoumarut magyarázat nélkül.. pedig annyit igazán érdemelt volna tőlem. Talán valóban itt a vége. Nem is illek hozzá. Nem egy olyan nőt érdemel, aki mindig otthagyja egy szó nélkül, hogy csak a folyamatos kételyek maradjanak neki. Mennyivel nyugodtabb lehetett az élete, mielőtt engem is magához vett.. Talán már vissza is sírja azt.

Keserűen elmosolyodtam.

Mit kezdek magammal, ha egyedül maradok? Bár lehet, hogy nem sokáig tart majd az az állapot, nem hiszem, hogy egyedül sokáig túlélném itt a középkorban. Valószínűleg pár napon belül felfalna egy szellem. Vagy esetleg banditák áldozatává válnék.

Kit érdekel...

Nem is bánnám.

Váratlanul csapott belém egy ismerős érzés.. felálltam és körülnéztem.

Ékkőszilánkokat éreztem. Talán kettőt.

Csak nem Bankotsu?

Vagy csak rémeket látok, hiszen nem ő rendelkezik egyedül két darab szilánkkal. És mit keresne erre, a hegy a másik irányban van.

Koga is lehet, vagy valaki teljesen más.

Levettem a fegyvereimet A-Un hátáról, és a szilánkok irányába kezdtem futni.

- A-Un, várj meg itt! – kiáltottam még hátra. – Visszajövök!

Berohantam a fák közé, arra, amerről a Szent Ékkődarabokat érzékeltem.

Féltem, igen. Féltem, hogy egyenest egy szörnyeteg karmai közé szaladok. Ösztönösen jött, hiába nem érdekelt, ha most meghalok.

De egy ékkőszilánk jelenlétét nem hagyhatom figyelmen kívül.

Ahogy közeledtem a cél felé, a levegőt egyre fojtogatóbbnak éreztem. Szürke köd ereszkedett a fák közé, minden kihaltnak látszódott tőle. Egy egészen kicsit hasonlított Naraku mérges gázához. Csak nem ő van itt?

Vagy, inkább egy csatlósa? Narakunál biztos nem csak két szilánk lenne, és miért jelenne meg pont itt, mikor egész eddig gondosan elrejtőzött előlünk?

Ahogy haladtam előre, egy kút körvonalai bontakoztak ki előttem. Mellette pedig egy emberi alak. Megtorpantam, de már nem volt hová bújnom. A fák közül már rég kijöttem, egyedül a köd adott némi rejteket. Kihúztam egy nyílvesszőt a tegezből, és a húrra illesztve, lassan közeledtem az árnyékhoz. A szilánkok nála voltak, ezt tisztán éreztem.