Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

17. Választás

Szeptember 24. (vasárnap)
- Varga Roland, tizenkettedik osztály, Arany utca tizenkettes szám alatt, szürke pólóban! - szóltam rá Cassora, aki épp az "elveszem és nem adom vissza" játékával szórakoztatott.
- Ajajj, ez a teljes nevem, félek tőled - mondta egy szórakozott mosollyal az arcán, elkapva előlem a karjával a csokis szeletemet.
- Félhetsz is - erősítettem meg, majd egy utolsó ugrás után úgy gondoltam, stratégiát váltok, úgyhogy büszkén kihúztam magam - Igazából nem érdekel a csokim, tartsd csak meg - vontam vállat, és tényleg azt hittem, hogy ezzel az érzelmi manipulálással elértem, hogy elfogadjon mint győztest, ne legyen kedve elvenni a csokimat és visszaadja, mindehelyett egy bujkáló mosoly jelent meg az arcán.
Nem dőlt be sajnos, csak megfordította a csokit a kezében és hangosan átfutotta a hátuljára ráírt szöveget.
- Szóóóval, tejcsokoládé brownie töltelékkel, epres habbal, nem kell, oké - biccentett jókedvűen, majd kibontotta a csokimat, és miközben beleharapott, vigyorogva rámpillantott. A francba.
Akkor "C" terv.
Egy színpadiasan magabiztos mosolyra húztam a szám, majd lehajtva a fejem, egy fürge rutinmozdulattal lehúztam a csuklómról a hajgumim és összekötöttem a hajam.
- Szöszi, Szöszi - ciccegett Casso derűsen.
- Szólítottál? - vigyorogtam közelebb lépve hozzá, miközben benyúltam a pólója alá és gyengéden, épphogy hozzáérve végigvezettem az ujjaimat a kockáin.
- Ha ez most az a rész lesz, hogy megvárod, hogy beinduljak, kábé két perc után egy random váratlan pillanatban letepersz, visszaveszed a csokidat és vigyorogva otthagysz, csak mondom, hogy ezt a módszert én fejlesztettem tökélyre - közölte szórakozottan, mire magamban vigyorogva nem válaszoltam, csak továbbra is a pólója alatt tartva a kezem, a tenyeremmel picit hátra ösztökéltem, egészen a falig.
- De azért vicces, hogy nem ellenkezel - mondtam mosolyogva.
- Hülye lennék - vágta rá elröhögve magát, majd újra beleharapott a csokimba.
- Az is vagy. Itt vagyunk ketten a házban, és azzal töltjük az időt, hogy elloptad a csokim.
- Ott a pont, de ettől még nem kapod vissza - válaszolta jókedvűen, a csoki papírját lejjebb húzva, aztán ahogy az ujjaimat már-már idegesítően gyengéd, finom érintésekkel lassan végigvezettem a felsőtestén, lefele haladva, az összes útba eső porcikájára hatással, éreztem, ahogy egy pillanatra megfeszülnek az izmai, majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán - Szöszi, a módszerem, hogy beindítasz és majd otthagysz, nem rossz ötlet, csak ha sokáig csinálod, nem mész majd te sehova.
- Ezt vehetem fenyegetésnek? - mosolyogtam.
- Régen rossz, ha fenyegetés, hogy... - röhögött ki, mire vigyorogva a szája elé tettem az ujjam.
- Ne spoilerezz - vigyorogtam, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Oké - rakta le szórakozottan a mellettünk lévő kommódra a csokimat, majd rutinosan befejezte a mozdulatsoromat, amivel a pólójától kezdtem megszabadítani, én pedig ezután két egyre hosszabb csók között oldalra nyúlva a kommód felé igyekeztem tapogatni, amikor Casso szórakozottan elmosolyodott, és mire kettőt pislogtam, pozíciót váltott; már én voltam a falnak tolva, a két kezem lefogva, elzárva mindenféle menekülőúttól, már ha van olyan, aki egy ilyen helyzetből menekülni akarna, engem jobban lekötött, ahogy ezután ő csókolt meg engem.
- Az van, Pöttöm, hogy mondjuk most elég kiszolgáltatott helyzetben vagy... - pillantott végig rajtam derűsen, ahogy elváltak az ajkaink egymástól - Én viszont jófej vagyok, szóval válassz, folytassuk, vagy maradsz a brownies, eperhabos tejcsokidnál?
- Ebben a sorrendben szeretném - válaszoltam mosolyogva.
- Kis önző.
- Most te válassz, odaadod a csokimat és folytatjuk, vagy megtartod a csokimat és tüntetőleg elvonulva megeszem?
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy sakkban tarts, Szöszi - mosolygott szórakozottan.
- Akkor kössünk kompromisszumot.
- Hallgatlak.
- Folytatjuk, a csoki felét meg már úgy is megetted, úgyhogy azt visszaadod nekem, és így olyan, mint ha elfeleztük volna, tehát egyenlőek vagyunk.
- Igeeen, mindig a kevesebb akar egyenlő lenni, tudom, tudom - mondta jókedvűen, majd végigpillantott rajtam - Na jó, Szöszi, túl sokat beszéltünk, szerintem simán csak folytassuk - közölte mosolyogva, mire felnevettem, ő pedig elengedte a karjaimat, az ajkaival letámadta az enyéimet, majd pár egyre hevesebb csók elcsattanása közben lehúzta rólam a pólóm.
- Akkor se tettem le a csokimról - vigyorogtam magamban, mire a barátom a nyakamat csókolgatva válaszként csak elröhögte magát, majd a derekamnál fogva felemelt és közelebb húzott magához, én pedig a hátammal a falnak támaszkodva, a lábaimmal átkulcsolva a felsőtestét, hagytam, hogy csókolgasson, olykor az ajkainkkal újra megtalálva egymást, szédítően hevesen és szenvedélyesen. - Na jó, de, letettem, viszont csak ideiglenesen - javítottam magam vigyorogva, ahogy egy pillanatra elváltak az ajkaink egymástól, majd az arcát a kezeim közé fogva megcsókoltam ismét.
- Az pont elég lesz - felelte Casso egy bujkáló mosollyal az arcán.
A következő pillanatban letett, így újra a lábamon álltam, de nem sok időm volt tétlenül ácsorogni, Casso már csatolta is ki a nadrágom gombját és húzta le a cipzárját, mindezt másodpercek töredéke alatt - Nyugodj le, Szöszi, sietsz valahova? - kérdezte szórakozottan, amikor gondoltam, ha már úgy is hamarosan megszabadít a farmeromtól, miért ne lehetne ezt feleannyi idő alatt azzal, hogy segítek neki kirázni a lábam a nadrágomból?
Persze ez a helyzet mindenféleképpen ironikus volt, pont Casso kérdezte ezt, aki ha olyan hangulata van és úgy igazán feltüzelődik, kettőt pislogsz és már egy négyzetcentiméter ruha sincs rajtad (libabőrös vagyok, ahogy ezt most leírom, a lehető legjobb értelemben :D), pont tőlem, mindezt egy csoki miatt, és még sorolhatnám, de éppen ezektől volt még élvezetesebb a dolog. :)
- Tudoood... - szólaltam meg mosolyogva, engem is meglepően elfojtott hangon, szaporán mozgó mellkassal, mire Casso felnézett rám, egy újabb forró, lágy csókot lehelve a combomra - Amikor megismertelek, soha nem gondoltam volna, hogy valaha térdelni fogsz előttem - vigyorogtam, mire elmosolyodott.
- Hidd el, én gondoltam rá, már akkor is bejött az ötlet - mondta derűsen, miközben a kezei gyengéden felkúsztak a combomról a csípőmig.
- Borzasztó vagy - mosolyogtam fejcsóválva - Én egy másik fajda térdelésen gondolkoztam, tudod, gyűrűvel, meg ilyenek...
- Egyelőre érd be ezzel - vágta rá jókedvűen.
Nos. Beértem, határozottan beértem. :)
Egyébként nem sok idő telt el, mire Casso gondolt egyet, és megunva a falat, felkapott és a szobámban kötöttünk ki.
- Elraboltak, segítséég - nevettem el magam, ahogy ledobott az ágyamra és felém magasodott, majd mosolyogva belém fojtotta a szót egy hosszú csókkal, én pedig hátradöntöttem az ágyon.
Egy szó mint száz, kifejezetten jól elvoltunk. :)
- Kérsz kávét? - kínáltam meg a vendégemet pár óra múlva a konyhából kiszólva hozzá.
- Egyet tippelhetsz.
- Szóval nem, köszi? - néztem a barátomra mosolyogva.
- Jaja - biccentett Casso derűsen.
- Hát, jó. Amúgy, feltétlenül el kell mesélnem valamit - jutott eszembe, még mielőtt elfelejteném, miközben kiválasztottam magamnak a kedvenc kávés csészémet.
- Na, tök jó, már úgy is kérni akartam, hogy mesélj nekem valami naggggyon izgi pletykát, hogy kitárgyaljuk, hogy xy milyen cipőket hord, hogy ki kivel ment szét... - mondta szórakozottan.
- Ne már, ez bunkó volt - ciccegtem.
- Vicc volt, nem szoktuk kitárgyalni, csak te fakadsz ki nekem - javította magát mosolyogva - Na, mondd.
- Nagyon lelkes vagyok ez után, tényleg - dünnyögtem, majd összeszedtem magam - Szóval, beszéltem Lottival, és ugye szerdán lesz a nővéred szülinapja, és meglepit tervez neki, nem tudom, téged beavatott-e.
- Nem - vont vállat.
- Akkor enyém a megtiszteltetés, hogy elmeséljem. A te feladatod lesz Henit odacsalni a helyszínre.
- Mert? - nevetett fel értetlenül - És hova?
- A sportcsarnok mögött van valami park elvileg.
- A legcsövesebb hely, gratulálok - dőlt hátra Casso a kanapén, amin eddig ült.
- Nem én választottam, de a húgod már mindent kitalált. Hozzátok, hozzánk, vagy úgy általánosságban bárkihez feltűnő lenne Henit odahívni a szülinapján, ezért egy viszonylag véletlenszerűnek tűnő hely kellett, ahova te oda tudod hívni a nővéredet.
- Az komoly, de miért én? - kérdezte egyszerűen.
- Mert ha Lotti hívja, az is feltűnő.
- És még van két másik tesóm, meg Heninek egy halom barátnője, vagy a barátja...
- Heni barátnői, meg Ferdinánd is feltűnő, plusz Ferdi fogja odavinni.
- Úristen - dörzsölte meg az arcát - Ééés, Ricsivel és a bátyámmal mi van?
- Nem tudom, ne engem kérdezz. Lotti szerint egyébként vannak ott valami padok, meg valami fa pavilon, tervez kirakni pár fénysort, visz hangszórót, italokat...
- Fénysor. Fénysor - akadt meg Casso a mondatom egy részén, jól tagoltan nyomatékosítva a második szót.
- Lotti ilyen, na - mosolyogtam.
- Jééézus - röhögte el magát Casso.
- De szerintem jó lesz. Csak neked az a feladatod, hogy odahívd, Lotti már tényleg mindent kitalált, az emberek is megvannak.
- És most nem azért, de mire gondolt, hogy hívom oda a nővérem, aki nem is velünk él, egy olyan helyre, ahol öt percnél többet lassan négy éve, hogy voltam és tekertem a füves cigit a haverjaimmal, de most komolyan???
- Ne engem kérdeeeeezz - válaszoltam dallamosan - Te tényleg pont ott tekerted a...? - rökönyödtem meg, ahogy leesett.
- Bocs - röhögött fel, ha már így hazavágta az illúzióimat.
- Soha nem értettem, honnan szerez egy tizenöt éves illegális dolgokat? Nem azért, ezt mondjuk bármilyen korosztálytól megkérdezhetném, de akkor is - gondoltam át.
- Innen is, onnan is - válaszolta jókedvűen.
- Milyen illegális dolgokról van szó? - kérdezte Anya, aki akkor ért be hozzánk a konyhába, és valószínűleg csak ezt az egy szót hallotta a beszélgetésünkből.
- Még nem csukták le Lenit a kamu-instái miatt. Hihetetlen - mondta Casso Anyának szórakozottan mosolyogva, mire visszafojtva a nevetésem, inkább a tenyerembe temettem az arcom.

Mai nap - 5/5*: mondtam már, hogy szeretem? <3