A Szövetség (Vampire Knight fanfic)

1. Fejezet

Annyi illat töltötte meg a szobát...

Annyi íz telítette a számat...

És azok a mézédes nyögések, amik átszelték a teret...

Kéjtől vöröslő szempárok vizslatták a testem minden egyes mozzanatát, ha nem éppen egymásra koncentrálva vesztek el a szerte áradó gyönyörben. Shiki után nyúlva vontam magamhoz közelebb a fiút, de épphogy összeérhettek volna vértől vöröslő ajkaink, a lakosztályom ajtaja nyikorogva kitárult. A folyósó rikító lámpafénye tökéletes világítást adott az ágyamban folyó jelenetre, amit, amennyire ki tudtam venni, a birtokháborító egy kicsit sem díjazott.

- Úgy emlékszem megkértelek, hogy türtőztesd magad T/N.

- Ugyan már Kuran... – billentettem oldalra a fejem, hogy jobb rálátásom lehessen az ajtófélfának támaszkodó tisztavérűre. Shiki szemfogai a nyakhajlatomba mélyedtek, miközben nyelve körkörös mozdulatokat téve táncot járt a bőrömön. Felsóhajtottam. – ... ne legyél ünneprontó, inkább gyere és játssz velünk egy kicsit.

- Talán tényleg igaza van a tanácsnak – ingatta a fejét. - nem vagy méltó a szabad döntéshozatalra és a véreddel járó hatalomra.

- Oh, semmivel se vagy jobb nálam kicsi Kuran. – súgtam negédes hangon, miközben kibontakoztam Rima és Akatsuki simogató öleléséből. Elégedetlen morgás szakadt fel itt-ott, ahogyan Kanaméhoz lépve távolabb kerültem az ágyon heverésző, éjjeli tagozatos diákok bűvkörétől. Szemérmetlenül, a mellkasához simulva karoltam át a méltatlankodó fiú nyakát, miközben fülébe súgva adtam meg a kegyelemdöfést. Ha nem lettem volna tudatában annak, hogy így is kellően felbőszíthetem, talán még a nyelvem hegyével is végig rajzoltam volna a fülkagylóját. – Mit szólnál, ha a drága kicsi Yuukit is meginvitálnánk? Biztos vagyok benne, hogy az állatias ösztöneid az én igazamat szolgálnák...

.....

- Túl messzire mentél T/N.

- Ugyan már Hanabusa, csak játszadoztam.

- A Cross lány nem játék Kanaménak.

Nekem lehetne, de ezt már nem tettem hozzá.

A felmenőink, a tisztavérű vámpírok egytől egyig az élet mámorában úszó művészek voltak, akik nem tagadtak meg maguktól semmit, de leginkább senkit. A vérünk és az ezáltal szerzett rangunk elérhetetlenné tett minket, egy igazi különlegességgé, amiből mindenki meg akarta kaparintani a maga részét, nekem ez pedig tökéletesen megfelelt. Viszont a tanácsnak nem.

A 10 éve történt incidenst követően a tanács minden tőlük telhetőt megtett, hogy a tisztavérűek még csak véletlenül se kövezhessék ki saját döntéseikkel a nekik szánt élet végeláthatatlan útját. Körbe zártak minket és szinte fullasztóra rövidítve a pórázt korlátoztak be, azzal a hazugsággal áltatva a környezetünket, hogy ezt csakis a biztonságunkért teszik.

Kaname és én szinte egyszerre kerültünk be a társaságba. Ő kezes volt, mint egy bárány, az állarc alatt pedig egy manipulatív kis féreg. Én viszont vad voltam és szabadszájú, nem akartam még a látszatát sem megadni annak, hogy a szüleim halálával ők rendelkezhetnek az életem felett. Aztán egy napon Kaname farkasa megjelent a kúriám ajtaja előtt és alkut ajánlott, én pedig a szabadságom érdekében belementem. Akkor még egyikünk se sejtette, hogy mekkora galibát vettünk a nyakunkba a kettőnk között megköttetett szövetséggel. A vérünket adtuk, nem volt hátra, csak is előre.

- Hanabusaaa, unatkozom. – simítottam rá ujjaimat, méztől csöpögő hangot megütve a szőke szépség vállára, mire az mintha mi sem történt volna, arrébb lépett az ülő alkalmatosságtól, amin helyet foglaltam.