Egyértelműen (Renga novella)

Egyértelműen

Egy szép, februári napon Langa áthívta Rekit a házába. Az anyja nem volt otthon, így kettesben lehetett a legjobb barátjával. Nem, nem volt semmilyen hátsó szándéka, tudjuk, Langa mennyire ártatlan. Tényleg csak házit akart írni vele.

Szóval a két fiú eltöltött egy napot Reki folyamatos gördeszka utáni nyavalygásával, kettejük minden teret betöltő hangjával, és az eredeti cél - a leckeírás - félbehagyásával. Helyette beszélgettek, nosztalgiáztak, gördeszkáztak, Reki mutogatta a kedvenc deszkás videóit YouTubeon, amit Langa az ő kedvéért végig is nézett. Magyarul minden olyan volt, mint szokott.

Langa már egy ideje érzett valamit Reki iránt. Nem igazán tudta, hogyan kéne emiatt viselkednie, hogy bevallja-e vagy sem. Inkább amellett döntött, hogy érzéseit ignorálva élvezi a társaságát, és igyekezett minden kínos pillanatot elkerülni. Sikerült is neki. Egészen addig, amíg az anyja közbe nem lépett.

Reki éppen azon volt, hogy hazamenjen. Későre járt, ő pedig megígérte otthon, hogy hamar hazaér. Felkelt a kanapéról, magára vette a cipőjét és a kabátját. Ki akarta nyitni az ajtót, de azt már nem tehette meg, mivel valaki váratlanul elvégezte ezt a feladatot.

- Megjöttem! - lépett be Langa anyja boldog fáradsággal a hangjában.

A fia szíve erre kihagyott egy ütemet. Ugyanis még sosem adódott meg kettőjüknek az esély, hogy találkozzanak.

Neki és az anyjának volt egy bizonyos beszélgetése. Mikor róla beszéltek. Azóta a nő tudta, hogy egy fiú tetszik neki. Nem mondta el a nevét, de Langa semmilyen más vele egykorú fiúval nem barátkozott, úgyhogy eléggé egyértelmű lehetett, hogy a vöröshajú a kiválasztott.

Reki hamarabb vette észre a nőt, mint ő a fiút.

- Jó napot! - üdvözölte mosolyogva, kezét kézrázásra nyújtva. - Reki Kyan vagyok. Langa... Langa legjobb barátja.

A mondat végére Reki hátranézett, majd a barátjára mosolygott, aki tiszta szívvel viszonozta.

A felnőtt szeme felcsillant, mikor felismerést kapott. Kezetrázott vele.
- Én Nanako Hasegawa vagyok, Langa anyja. Máris mész?

- Igen, haza kell mennem.

- Akkor remélem, jó érezted itt magad!

A vöröshajú majdnem kilépett az ajtón, viszont a nőnek még mondanivalója volt.
- Nem ő az, akit a barátnődnek hittem? - nézett immáron a gyerekére. - Örülök, hogy végül megmondtad neki. Bár nem gondoltam, hogy már ott tartotkok, hogy a házba hozd, de sok sikert hozzá!

- Mi? - kérdezte Langa pánikolva.

Reki visszafordult, oldalra döntötte a fejét, és zavartan pislogott hol a fiúra, hol neki az anyjára, de a barátja kerülte a szemkontaktust. Langa arca elfelejtette a fehér színét, és inkább felvette Reki hajának vörösségét, amellyel jelezte, hogy legszívesebben eltűnt volna a föld felszínéről.

Reki kínosan vigyorogva keresett választ az arcukon, de végül nem talált, ezért kérdezett.
- Mi?

A nőnek itt tűnt fel, hogy lehet nem ez volt a megfelelő alkalom.
- Mi?

- Langa, te...

- Azt hiszem, valamit nagyon félreértettem - nevetett a barna hajú, megpróbálva menteni a helyzetet. - Milyen buta vagyok! Igen... Köszönjük Reki, hogy eljöttél, máskor is szívesen látunk.

Már ha ezek után akar még jönni - gondolta Langa.

- Öhm, oké - ment az ajtó felé a fiatal, szintén elpirulva. - Sziasztok.