Kettőnk Meséje |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

15. - Kettőnk meséje

6 év múlva

A nézőtérről azonnal rohantam le, hogy minél előbb szemtől szemben láthassam az aranybarna hajú fiút, és gratulálhassak neki, az újabb győzelemért. Nagy volt a tömeg, így igyekeztem nem fellökni senkit sem, azzal, hogy rohanok, mint egy eszelős. Mikor sikeresen leértem a fölszintre, egyből a tornaterem felé mentem, ahol még bent volt a csapat. Kilátva a tömegből, észre is vettem a fekete mezt viselő csapatot. Párom éppen Hinataval beszélgetett, azonban hamar észrevette, hogy figyelem őt, így elszakította a tekintetét a fiatalabb fiúról, és felém nézett. Egyből egy mosoly jelent meg az ajkán, ahogy az enyémen is. Sietős léptekkel kezdtem el felé menni, és éppen hogy csak odaértem hozzá, szorosan megöleltem őt.

  - Tiszta izzadt vagyok - fújta ki magát.

  - Ez legyen a legkevesebb baj - öleltem szorosan magamhoz - Gratulálok a győzelemhez!

  - Csak a szokásos - nevetett, majd adott egy puszit a fejemre - Az egészet láttad, baby?

  - Hogy a fenébe ne láttam volna! - néztem fel rá - Nagyon ügyesek voltatok.

Atsumu elmosolyodott, majd adott egy puszit az ajkamra.

  - Szia [Név]! - futott hozzánk Bokuto-san.

  - Szia Bokuto-san - integettem neki, miközben elengedtem Atsumut.

  - Láttad milyen jó voltam? - nevetett.

  - Láttam mindent - mosolyogtam.

  - Engem is? - nézett le rám Hinata.

  - Mindenkit - néztem rajtuk végig.

  - Áhh, olyan jók voltunk - sóhajtott megelégülten Bokuto-san, majd elindult kifelé.

  - Már várom, hogy elmenjünk most kajálni! - pörgött be Hinata, miközben Bokuto-san után szaladt.

  - Omi-Omi, te is jössz enni? - kiabált Atsumu Sakusanak.

  - Nem. Hazamegyek és lezuhanyozom - tette fel a maszkját, miközben felénk jött - Szia [Név] - intett nekem.

  - Szia Sakusa - mosolyogtam - Ügyesek voltatok - paskoltam meg a vállát.

  - Ne, kérlek, ne, ne, jézusom - ugrott el, miközben riadtan nézett felém, majd inkább sietősebben ment kifelé.

  - Szerinted mikor nővi ki ezt? - néztem a fiú után.

  - Bokkun szerint ilyen volt középsuliban is, szóval soha - sóhajtott.

  - Annyira jó csapat vagytok - szóltam őszintén.

  - Mi vagyunk az MSBY, csak jók lehetünk - vont vállat mosolyogva.

  - Ezzel nem tudok vitába szállni - sóhajtottam mosolyogva - Később elmegyünk Osamuékhoz.

  - Elmehetünk - nyúlt le a kezemhez, majd megfogta és összekulcsolta a sajátjával, miközben másik kezében a kulacsát fogta.

  - Mire hazajössz, csinálok valami finomat és ünnepelhetünk. Mit szólsz? - szorítottam meg a kezét.

  - Jól hangzik - nézett el rám - Jut eszembe, a gyűrűt megkapom?

  - Persze, egy pillanat - engedtem el a kezét, majd a táskámba nyúltam, és miután megtaláltam a keresett darabot, odaadtam neki.

  - Köszi. Őszintén szólva enélkül sokkalta könnyebb röplabdázni. Meg ki tudja, hogy mikor megy tönkre a sportolás miatt.

  - Biztos, ami biztos, inkább vedd le meccseken.

  - Ugyanis van valaki, aki mindig tud rá vigyázni - nézett le rám, miközben visszahúzta a gyűrűsujjára.

  - Figyelj, ez a valaki, ha törik, ha szakad, itt lesz minden meccseden - mosolyogtam.

  - Ezt örömmel hallom - fogta meg ismét a kezemet, majd lehajolva adott nekem egy puszit.

Megszorítottam Atsumu kezét, és közben éreztem, ahogy a gyűrűje majd nemhogy összeér az enyémmel, ez pedig egyáltalán nem tudott zavarni. Ezalatt a két év alatt egyszersem. Hiszen Atsumu mellett talán a legbecsesebb dolgom volt az a gyűrű, amivel megkérte a kezemet, ezáltal pedig maga mellé láncolt engem, jó hosszú és boldogságos ideig.