Lehet hogy más

17. fejezet

Kora reggel a hűvös, friss levegőre ébredek. A falkából már sokan ébren vannak és készülnek a mai vadászatra. Amikor kijövök a barlangból érzem ahogy a nap kicsit felmelegít, bár így is fázom.
Ghost áll mellém és rám mosolyog.
- Jó reggelt. - köszöntöm
- Neked is - mondja, majd le megy a többiekhez, akik nem tűnnek valami vidámnak. Sápadtak, sőt, némelyikük rémült arcot is vág.
Asszem ez a nap sem lesz valami egyszerű.
- Mi a baj srácok? - kérdi az alfa
- Ronny nincs a helyén... - válaszolja Eric.
- Körbe néztünk a környéken is, de sehol nem találtuk... Mondjuk nem is szívesen futottam volna össze ezzel. - mondja undorodó hangon Rick
- Hogy az a... Hogy nem lehet egy nyugodt nap se az életben... - mondja idegesen Ghost.
Hová mehetett? Miért ment el? Hiszen rosszul van, nem mehetett messzire!
- Megkeresem! - jelentem ki.
- Mi? - kérdi Ghost
- Beteg, gyönge, nem mehetett messzire és ereje se lehet sok hogy bántson. Ha megtalálom a területünkön akkor vissza hozom ide. - jelentem ki.
- Kiara... Lehet hogy tényleg gyenge, de ahhoz sosem hogy öljön... Nem tudom mit akarsz ezzel be bizonyítani de kérlek ne egyedül menj ha már annyira menni akarsz.
- Majd megyek én vele! - áll mellém Winter.
- Oké akkor induljunk is, minél tovább maradunk annál messzebb jut el - jelentem ki és elindulok az erdőben. Azt az ismerős illatot követve melyet már annyira ismerek.
- Vigyázzatok magatokra! - kiált még utánunk Ghost majd Winter vissza kiált hogy ,,meg lesz" és követ engem.
Már egy 5 perce mehetünk mikor megszólal:
- Honnan tudod hogy merre kell menni?
- Az illata alapján. Össze téveszthetetlen máséval - mondom.
Valóban elég egyedi az illata. Egy kis füst, friss harmat, és vér. Érezni rajta a halál és káosz szagát melyet magának teremt.
Vakon követem a szagot nem is figyelve arra hogy merre megyek.
Egyszer csak nem figyelek és előre esem egy buckán.
- Jól vagy?! - rohan oda hozzám azonnal Winter.
- Ja - válaszolom és felkelek.
A jobb mellső lábam egy kicsit fáj de nem foglalkozom vele, rögtön megyek tovább.
- Van terved? - kérdi tőlem a fiú
- Nincs - válaszolom könnyedén
- De kéne egy! Akár az életünk is múlhat rajta Kiara! Te nem ilyen voltál régen, régen mindent elterveztél és végig gondoltál, most miért nem? - kérdi mire megállok és ő is.
- Azelött mindig az volt a célom hogy mindenkinek mindig jó legyen és mindenki jól járjon. Viszont én végül sose jártam jól. Meguntam, ennyi. - mondom hátra se nézve.
- Tehát nem érdekel ha most meghalunk? - kérdi nagyot nyelve.
- De igen, viszont tudom hogy nem fogunk meghalni ha jól csináljuk. Ha beszélünk vele, őszintén, az ő szintjén... Akkor nem lesz probléma és még bele is fog egyezni hogy vissza jöjjön. - mondom
- És az nekünk miért jó? - kérdi
Hátra nézek de mielött mondhatnék bármit is egy nagy puffanás hallatszik bal oldalról egy nagy domb mögül. Oda kapom a fejem. Winter is össze rezzen a hangtól.
- Mi volt ez? - kérdem.
- Nem tudom... - válaszolja, és elindul a hang irányába.
Ismerős volt ez a hang de honnan is?  Követem Winter-t pedig mind ketten tudjuk hogy nem kéne.
Felérünk a domb tetejére és le hasalunk hogy semmi képp ne vegyenek észre minket. Neki kicsit könnyebb bele olvadni a környezetbe mert barna színű.
Egy földön rángatózó őz látványa fogad minket. Vállából folyik a vér, ahogy a szájából is. Pedig nincs is rajta nagy seb. Winter megnyalja a szája szélét és elindul lefelé.
- Winter! Mit csinálsz?! Gyere vissza! - suttogok neki.
Egy bokor mögül látok valamit csillogni. Ez tudom mi lesz!
- Winter ne! - kiáltok és én is elő ugrom. A fiú hátra néz pont rám, de már késő. Hatalmas dörrenés töri meg az erdő csendjét. Reflexből becsukom a szemem, és mikor kinyitom Winter már a földön fekszik hason. Rögtön oda rohanok hozzá, viszont mielött elérném valami oldalról nekem ugrik és a földre nyom. Egy kutya az, még hozzá nem is kicsi. Azonnal kapcsolok, és vissza támadok. Bele harapok a nyakába mire az hangosan elkezd vinnyogni. A szemem sarkából látom hogy Winter föl kell és rögtön jön nekem segíteni. Bele harap a kutya nyakába, fent. A nyüszögés mellet hallok mást is. Valami ordibál és kiabál csak nem értem mit mond.
Egy ember, mi más? Ki hátrál a bokorból és puskályát a bokorra szegezi. Morgást hallok onnan. Nem sokkal késöbb meg is mutatja magát a megmentőnk, ugyan is neki ugrik az embernek aki kétségbeesve a puskájával próbálja védeni magát. A támadó abba harap bele és egyre közelebb kerül az ember torkához. Ám de amint meglátom hogy ki is az, meglepődöttségemben felkiáltok, így a kutya akinek a torkát haraptam megszökik, és a lehető leggyorsabban elrohan. Az embernek is sikerül kicsit félre löknie támadóját, így annyi időt nyerve hogy elmenekülhessen.
- Ronny! Hát itt vagy... Pont téged kerestünk! - kiált oda Winter.
- És még is én mentettem meg a hátsótokat... - fordul meg és mélyen a szemembe néz.
- Noss kösz. Viszont akkor is velünk kell gyere! - mondja Winter.
Semmit nem bírt megérteni abból amit mondtam neki... Hogy lehet ennyire hülye?
- Majd ha piros hó esik... - válaszolja a fekete farkas és közelebb sétál hozzánk. Vagy is nem hozzánk hanem az őzhöz ami már meghalt. Vígan elkezd belőle lakmározni.
- Kiara..? - néz rám Winter hogy segítsek neki.
Nagyot sóhajtok.
- Szóval vissza akarsz menni a régi életedhez? Folytatni azt, ami régen volt? Vagy inkább változtatnál rajta? - nézek Ronny-ra aki abba hagyja az evést és felemeli a fejét. Tekintetét rám hegyezve.
- Úgy gondolod meg kéne változnom? - emeli fel szemöldökét.
- Nem ezt mondtam... Az életmódodon tudnál változtatni ha vissza jönnél... - figyelem ahogy a vér csöpög le az álláról.
- Menjek vissza hogy ismét láncra verejtek? - kérdi
Erre nem nagyon tudok mit mondani. Igaza van, ismét meg lenne kötözve.
- Miért menjek vissza, ha tudom hogy úgy is ott mindenki utál? Mi értelme lenne? - lépdel egyre közelebb hozzám.
- És ez nektek miért lenne fontos? - folytatja, de már alig pár centivel tőlem.