𝐩𝐫𝐨𝐦𝐢𝐬𝐞 ˢᵃⁿᵒ ᵐᵃⁿʲⁱʳᵒ (✓)

𝟎𝟖

𝟐𝟎𝟎𝟓.𝟏𝟎.𝟐𝟗.

Egyre közeledünk a harchoz és továbbra sem találtam ki semmit, hogy mit kellene tennem. Nagy valószínűsségel semmit sem fogok tudni.

A suliból kijövet megint találkoztam a tigris tetkós sráccal akit próbáltam levegőnek nézni, de ő nem akarta ezt tenni. Pedig ez nagyon nem jó. Manjiro így is aggódik miattam és erre pont nincs szüksége ennyi baj között.

"Sora-chan! Rég találkoztunk."

"Addig volt a jó."

"Sora-chan ne légy velem ilyen kegyetlen. Én ugyan úgy Mikey barátja vagyok mint például Baji."

"Akkor hiszem el ha Manjiro mondja ezt, viszont míg ő azt mondja, hogy kerüljelek el akkor azt fogom tenni."

"Milyen szófogadó barátnője van Mikeynak. Mi lenne ha mégis megszegnéd a szavad?" tette a kezét a vállamra, mire egyből megüöttem.

"Hanemiya-san kérlek hagyj. Nem akarom, hogy Manjiroval a kapcsolatottok még inkább elromoljon."

"Az már menthetelen Mikey hibájából. Minden az ő hibája."

"Ezt mégis hogy érted?"

"Sora-chin!" fogta meg a csuklómat Manjiro hirtelen. Meg is ijedtem, hogy ki teszi ezt, de amint felismertem a hangját megnyugodtam. Ő viszont annál inkább feszült volt és nem tetszett neki, hogy Kazutora a közelemben van.

"Hagyd békén Sora-chint. Ne merd őt bele vonni bármibe és ne légy a közelébe sem."

Manjiro igazán dühösnek hangzott szóval meg sem mertem szólalni. Rá kérdezni, hogy mi történt köztük meg pláne nem.

Mivel biztonságban szeretett volna tudni Manjiro így átvitt magához és kijelentette, hogy ott is maradok legalább a harcig. Nem arról van szó, hogy baj, de aggódom miatta. Eddig még sosem láttam ilyen feszülten és szomorú is. Én pedig képtelen vagyok bármit tenni, hogy egy kicsit könnyítsek a terhén.

"Sora-chin figyelnél rám egy kicsit?" ült le velem szemben Manjiro és nagyon komolyan láttam. Minden féle rossz dolog átfutott az agyamon hirtelen.

"Mond mi az Manjiro?"

"Mint láthattad volt egy bátyám. Tíz évvel volt idősebb nálam, de mindig is jó kapcsolatom volt vele. Két évvel ezelőtt veszítettem el, mert megölték." mesélte el, de nem értettem, hogy miért most. Főleg, mert láttam rajta, hogy mennyire nehéz erről beszélnie.

"Kazutora az egyik alapítő tagja a Tomannak és egy jó barátom volt, viszont ő is az aki megölte a bátyámat."

"Tessék?" lepődtem meg teljesen. Ez volt az utolsó dolog amire gondoltam volna vele kapcsolatban.

"Baji is ott volt akkor, de Kazutora követte el az egészet. Bajinak megbocsátottam, de Kazutorának képtelen vagyok." láttam rajta, hogy mennyire fáj neki ez és egyszerűen nem tudtam mit mondani.

"De Hanemiya-san miért haragszik rád? Semmi oka sincs arra, hogy ellened forduljon. Emellett Baji is miért fordított hátat neked, ha eddig nem tette?"

" Kazutora szerint én vagyok a hibás mindenért. Baji pedig sosem tenne ilyet normál esetben. Azt mondta, hogy végig Kazutora szabadulását várta, hogy utána a Toman ellen forduljon."

"Ez lehetetlen és értelmetlen."

"Emiatt fogunk a Valhallával harcolni. Bajit nem akarom elveszíteni." ahogy ezt kimondta megölelt engem.

"Nem fogod, Baji ugyan úgy a Toman tagja lesz. Minden rendben lesz Manjiro."

"Örülök, hogy vagy nekem Sora-chin."

Boldog voltam amiért Manjiro ezt megosztotta velem, viszont a gondolat, hogy min kellett keresztül menni fájdalmat kelt bennem. Mindössze 13 éves volt mikor meghalt a bátyja, de ha ez nem lenne elég egy közeli barátja által. Most pedig a gyerekkori barátja miatt kell harcolnia. Manjiro nem ezt érdemli, hogy ilyeneken kelljen keresztül mennie. Baji is egy idióta amiért ezt teszi, néha gondolkodhatna jobban is.

Manjiro a nap további részében kicsit furán viselkedett, de nem kérdeztem rá, mert jobban találtam így. Viszont ugyan úgy ölelgetett és szinte el sem engedett, szóval gondoltam nincs olyan nagy baj vele.

Viszont többet nem akarom látni Manjironak azt az arcát. Olyan szomorúnak és megtörtnek látszott. De én meg teszek minden magamtól telhetőt, hogy mostantól boldog legyen.

𝟐𝟎𝟎𝟓.𝟏𝟎.𝟑𝟏.

Manjiroval együtt el akartam menni a harcra, de egyébként tudtam, hogy semmi hasznom nem lenne, de ott akartam lenni. Viszont ő megtiltotta és olyan komolyan mondta, hogy inkább nem ellenkeztem.

Annyira aggódtam végig és attól féltem, hogy baja esik. A többiekért is aggódtam, de reménykedtem, hogy Baji és Chifuyu együtt eljönnek hozzám, hogy leápoljam a sebeiket. Ahogy eddig mindig is, mert én vagyok az ápolónőjük akkor is ha én erre igazából nem vállalkoztam. Most az egyszer szívesen megtenném, csak Baji ne fordítson hátat nekem vagy bármelyik barátjának.

De ez nem következet be. Manjiro visszajött, de amint meglátott a karjaiba vetette magát és sírni kezdett. Nem értettem, hogy mi folyik itt és mi történik, de elfogott az aggodalom. Nagy nehezen elmondta, hogy Baji meghalt. Olyat éreztem mint még soha. Az első barátom meghalt anélkül, hogy elköszönt volna vagy bármi. A legjobb barátom meghalt.

Manjiro miatt próbáltam tartani magam és nem sírni, hisz neki nagyobb szüksége volt a pátyolgatásra mint nekem. Sosem hittem volna, hogy őt ilyen állapotban kell látnom, de megtörtént. A karjaiban sírt és olyan volt mint egy védtelen kis gyermek. Segíteni akartam neki valahogy, mindössze annyit tudtam tenni, hogy mellette vagyok. Mint a barátnője azt hiszem ennyit tudok érte tenni.

"Sora-chan jól vagy?" kérdezte Emma mikor meglátott, hogy sírok. Viszont neki is pirosak voltak a szemei.

"Persze, csak kicsit sok érzelem ért ma."

"Mikeyval mi van? Megnyugodott egy kicsit?"

"Álomba sírta magát. Borzalmas volt így látni és még segíteni sem tudtam neki."

"Ezen ne gondolkodj, elég neki az ha mellette vagy."

Emma megölelt ami jól esett, mert végre nem kell visszatartanom a könnyeimet és megkönnyebbülhetek.

Mind Manjiro állapota és Baji halála megviselt. A legmerészebb álmomban sem hittem volna, hogy ez be fog valaha következni. Az, hogy elvesztettem a legjobb barátom örökre.