Az osztálytalálkozó

4.

FELICIA

Már kis híján szürkült, mire mindenki elhelyezkedett, és már nem vártunk tovább senkire. Időközben befutott Jill, akit Peggy hatalmas üdvrivalgással fogadott, legjobb barátnők voltak a középiskolában. És mellesleg majdnem mindenki idegeire is mentek néha, beleértve a tanárokat is. És befutott Micah is, akire senki sem számított. Talán nem hittük, hogy egy feltörekvő rocksztárnak még számítana valamit a régi osztálya.

Mindenesetre én elégedett vagyok a résztvevőkkel, többnyire olyan személyek jöttek el, akiket bírtam, vagy legalábbis nem utáltuk egymást.

Megbeszéltük, hogy az első este sütögetni fogunk a kertben. Mindenki egyetértett Marion ötletével, mindannyian olyan rég töltöttünk időt a szabadban, főleg nem sütögetéssel. A mikrós kajával és a gyorséttermi hamburgerekkel néhányan beértük, persze akadtak köztünk olyanok is, akik csak akkor fogyasztottak ilyeneket, amikor nagyon sietniük kellett, egyébként az alap étkezéseket vagy öt csillagos éttermekben, vagy felbérelt mesterszakácsok ételeit fogyasztják.

A hűtő mindenféle finomsággal meg volt pakolva. Találtunk becsomagolt húsokat, valamint Margarettel feltúrtuk az összes szekrényt, végül a spájzban találtunk pillecukrot. A két fiú elkezdett szedegetni fát, miközben mi lányok egy műanyag összecsukható asztalt kutattunk a pincében, amit nagy szenvedések árán fel is hoztunk onnan néhány székkel együtt. Azok, akiknek nem jutott szék a teraszon lévő padokról kapkodták el a szivacsokat és helyezték a tűz köré, így valamivel kényelmesebben ülhettek. Közéjük tartoztam én is. Már jócskán besötétedett, mire mindenkinek a kezébe került egy tányér megpakolva húsokkal és ropogós kenyérrel, na meg mindenki mellett megjelent egy-egy pohár alkoholos ital is.

Percekig így ültünk a tűz körül, nevetgéltünk és semleges dolgokról beszélgettünk, amikor is Marjorie felhozta a várva várt témát. Két pohár whisky után igencsak megeredt a nyelve.

- Meséljetek, hogy megy az életetek! – hátradőlt a székében, üres tányérját letette maga mellé.

- Igen, hiszen ezért jöttünk, nem? – bólogatott helyeslőn Jill.

Mindenki elcsendesedett, senki sem akarta kezdeni a mesélést, talán, hogy ne tűnjenek nagyképűnek, vagy csak szégyenlősek voltak – amit nehezen hinnék el –, végül Marion szólalt meg.

- Akkor hallgatunk, kedves Marjorie! – vigyorgott. – Hogy megy sorod mostanában? Család, gyerekek, munka? – hátradőlt a székében egy pohár ital kíséretében.

Marjorie fészkelődni kezdett a helyén, mint aki kellemetlenül érzi magát, hogy neki kell kezdenie a sort. Nagyot kortyolt az italából, enyhén elfintorodott, amit a sötétség ellenére a tűz fénye jól kiemelt, néhányan kuncogtak, de ő csak mély levegőt vett és hozzákezdett a meséléshez.

- Oké, akkor kezdem is, de jól figyeljetek, nehogy lemaradjatok egy apró részletről sem, igazán izgalmas életem van! – nevetett fel keserűen, ami talán csak nekem tűnt fel, mert a többiek jóízűen nevettek. – Szóval, tanárként dolgozok egy külvárosi középiskolában, irodalom szakon. Tudom, nem valami nagy szám, de szeretem csinálni. Tudjátok, mikor azt mondtuk régen, milyen jó lenne, ha mi is tanárok lehetnénk és visszaadhatnánk a sok röpdolgozatot és egyéb szemétségeket a gyerekeknek, na, nem akkora buli, mint gondoltuk! – ismét halk nevetés követte a szavait, én pedig úgy csüngtem a mondandóján, mint egy kisgyerek, csak mosolyogtam a régi emlékeken, hogy valóban mennyit gondoltunk erre. – Szeretem a munkám annak ellenére, hogy nem igazán tudok előre lépni, és nem gyarapszik a hírnevem! – jelentőségteljesen Micah-ra nézett miközben az alsó ajkába harapva próbálta elfojtani vigyorát. Az említett csak megrántotta a vállát, és várakozón nézett rá. – Szóval, van egy gyerekem, Elaine, nagyszerű kislány! – elmosolyodott, én pedig akaratlanul követtem a példáját. – Van párom is, Peter, sajnos még nem jutottunk el az esküvőig, igyekszünk mindent megadni a lányunknak. – elkomorult, és körbenézett rajtunk.

Láttam a szemében, hogy tart a többiek véleményétől, hiszen amennyire tudni lehet, a többieknek egész jól megy soruk, valaki rocksztár, aki már az első turnéja küszöbén áll, nyilván kellemetlen lehet tanárként bemutatkozni a köreikben, de még szerencse, hogy nem mindenkitől kell félnie. Mivel teljes csend fogadta a szavait, úgy gondoltam magamra vállalom, hogy megnyugtassam, semmi gond nincs a foglalkozásával.

- Nahát, ez klassz! Nekem tuti nem lenne idegem annyi gyerekhez főleg, ha olyanok, mint mi voltunk! – nevettem fel. – Mutatsz képet a kislányodról? – kérdeztem mosolyogva.

Marjorie szélesebben mosolygott, sokkal magabiztosabban vette elő a telefonját és ült oda mellém a földre, miközben a többiek próbáltak odahajolni hozzánk, hogy mindannyian lássák a csodálatosan szép kislányt, aki öt éves, és teljes mértékben az anyjára hasonlít. Ugyanaz a fekete haj és sötét szem, és még a kislányban is látni lehet az ázsiai felmenőket, csak valamivel halványabban, mint az anyjában. Én és Margaret halálra dicsértük, Marjorie mosolya pedig olyan széles volt, és olyannyira büszke, amennyire csak egy anyának lehet.

Miután visszaült a helyére megkapta az első kellemetlen, és talán kissé rosszindulatú kérdést méghozzá egy számomra nem várt személytől, Jilltől.

- Szóval házasságon kívüli a gyerek – állapította meg. - Akartátok amúgy? – ráncolta a szemöldökét.

Marjorie köpni-nyelni nem tudott a kérdés hallatán, elkerekedtek a szemei és szinte látni lehetett, ahogyan lázasan pörögnek az agyában a fogaskerekek, hogy mi erre a megfelelő válasz.

Igazán sajnáltam abban a pillanatban annak ellenére, hogy régen nem voltunk igazán jóban. Valójában semmi gondunk nem volt egymással, csak sosem kerültünk közel egymáshoz, nem voltunk barátnők, de legalább nem terjesztettünk hamis pletykákat egymásról, és egyebeket.

- Ö... már hogyne akartuk volna! – Marjorie a mondata végére megtalálta a felháborodó hangnemet. – Nekünk semmit nem jelent a házasság, csak egy darab papír.

- Akkor meg miért akartok egyáltalán összeházasodni? – folytatta a kötekedést Jill olyan lazán, mintha csak az időjárásról beszélgetne.

- Pontosan azért, mert mindenki ezt várja el tőlünk. – fagyos volt a hangja, már egy cseppnyi kedvességet sem véltem felfedezni benne.

Az arcán mintha megbánás ült volna, hogy ennyire nyílt volt velünk. Jill legyintett, a lazának szánt mozdulat inkább nemtörődömnek hatott.

- Ne kapd fel a vizet, csak kíváncsi voltam – a hangja színtelen volt.

A többieket elnézve, akik a két személy között kapkodták a tekintetüket, nem igazán bánták, hogy kisebb feszültség alakult ki már az első este, néhányan halvány mosollyal várták az újabb fejleményeket.

- Sajnos nem mindenki érti a poénokat, drága! – tette Peggy Jill kezére a kezét, hangja egy oktávval magasabban csengett, mint az kellemes lenne, és lopva pillantott csak Marjorie-ra, akinek az arca már szinte megfagyott, semmi érzelmet nem mutatott ki.

- Nem értem, ebben mi volt a poén. – mondta végül. – De halljuk Jill a te életed is! – Marjorie keresztbe tette a lábait.

Ez volt az a pillanat, amitől kezdve már mindenki alaposan meggondolta, hogy miképp fogja előadni az életét, a munkáját, a családi életét, amihez egyébként senkinek semmi köze, de mégis mindenki kíváncsi rá.

És innentől kezdve dőltek a nagyképű, nehezen hihető, felszépített történetek, amiknek talán a fele sem igaz, vagy fele annyira sem élvezik a dolgot, mint azt állítják.