Kezdődött New Yorkban ~ Befejezett

2. fejezet

– Mehetünk! – kapta fel a hatalmas kávébarna, bőrutánzatú válltáskáját Flóra, miután mindketten elkészültek, és már libbent is ki a lakosztályból.

– Szeret sétálni? – tolta fel Aaron orrnyergére drótkeretes szemüvegét, miközben követte a nőt a közeli lifthez.

– Miért, inkább lépcsőzne nyolc emeletet? – nyomta meg a hívó gombot. A felvonó szinte azon nyomban megérkezett.

– Csak azért kérdeztem, mert a Serendipity 3 negyed órányira lehet innen. Egyszerűen végig sétálunk az Ötödik majd a Madison sugárúton – válaszolt a férfi, miután belépett a nő után a tömött liftbe. Megvárta, míg utánuk is beszállnak, majd megnyomta az ajtócsukó gombot. – Van kedve, vagy inkább fogna egy taxit, ha már nem éppen sétálós cipőt húzott? – nézett le a nő bélelt, ám magassarkú csizmájára.

– Kényelmes... – húzta ki magát Flóra. – Nem vagyok porcelánbaba, és gyalogolni mindig is szerettem.

– Akkor jöjjön, megmutatom magának, milyen is a mindennapi New York! – fogta meg a nő kezét, és kilépett a szálloda halljába.

– Gondolom, hideg... – dünnyögte a nő, miközben az összefonódó kezüket nézte. Nem szokása idegen férfiakkal csak úgy kézen fogva járni, viszont most mégsem húzta ki a kezét Aaron markából. – Egyébként jelzem, hogy nem most vagyok New Yorkban először.

– Tényleg? – lepődött meg a férfi. – Nem tudom miért, de ahogy magára néztem, fogadni mertem volna, hogy most jár itt először.

– Pedig nem. Már többször is megfordultam a városban – zárta rövidre a témát, mert nem szívesen mesélt magáról.

– Nos, ha még nem is hallott a filmről, miért pont a Serendipity 3-ról érdeklődött?

Flóra agyában a fogaskerekek gyorsan kattogni kezdtek, hogy mit is válaszoljon, mert továbbra sem szívesen beszélt volna az anonim levélről. Amíg nem olvasta a cukrászda nevét a levélpapíron, fogalma sem volt a létezéséről. Legalábbis így elsőre nem...

Végül valahonnan, az emlékei mélyéről egy újságcikk bukkant elő, ami a híres Tiffany cégről szólt, és az egyik fotó alatt tüntették fel a hely nevét, a képen pedig lámpák hadát lehetett látni.

– Kíváncsi vagyok a Tiffany lámpáira – vonta meg a vállát, mintha mi sem lenne természetesebb.

Végül is ez tényleg megfelelt a valóságnak, hisz' alapból műtárgyak felkutatásával foglalkozott, és emiatt más körülmények között is érdekelte volna a hely.

– Ja, abból van egy pár, meg Andy Warhol alkotásaiból is...

– Ó, nem gondoltam volna...

– Mit? – sandított a nő felé. – Hogy Andy Warhol fényképeit is láthatja, vagy azt, hogy érdekel az iparművészet? Igaz, hogy mérnökként az autóiparban dolgozom, de a dizájnnál mindig jól jön, ha nyitottak vagyunk a művészetekre. Közben meg is érkeztünk... – irányította be az apró kávézóba.

– Hú! – szakadt ki Flórából, miután körbenézett. A Tiffany-lámpák és az Andy Warhol fotók után nem ilyen giccshalmaznak gondolta. Ezért vannak úgy oda? Talán nagyobb térben a műalkotások jobban tudtak volna érvényesülni, de így, összetömörítve inkább hatott keleti bazárnak, mint elegáns és romantikus búvóhelynek. A mintás üvegzetű csillárok egymást érték, a falakon alig volt egy négyzetcentiméternyi szabad felület, a kerek asztalokat is kellemetlenül közel helyezték el egymáshoz. A hely alig pár perce nyitott ki, de már nem ők voltak az első vendégek.