Közös titkunk

1. Fejezet

Viki szemszöge

Egy kora tavaszi nap volt az, mikor először megláttam. Az ebédlőben ültünk ő pedig sietősen az igazgató kíséretével átsétált a hatalmas és zsúfolt helyiségen. Komoly és határozott nőnek tűnt én pedig le sem tudtam róla venni a szememet. Mogyoró barna haját a menetszél hátra kapta és láthatóvá vállt makulátlan arca. Bézs szövetkabátja pedig a teste mellett lengedezett. Az idő lelassult és a magassarkújának kopogása volt az egyetlen amit akkor ott halottam. A villát lassan forgattam a kezemben és tekintetem végig követte a nőt. Amint eltűnt az ajtó mögött egy jó barátom hangja rángatott vissza a valóságba, én pedig lassacskán de folytattam az ebédemet.

Ennek már egy éve.

***

Habár március jóval engedékenyebbnek bizonyult mint elődei, még is magamra kellett kapjak egy vékony dzsekit. Zsebre dugott kézzel és fülhallgatóval a fülemben siettem be az eső elől a gimi hatalmas bejáratán. Első órám lyukas volt így miután kora reggel lementem futni lefürödtem és így a második előtt öt perccel már ide is értem. Felsiettem a főlépcsőn egyenesen az osztálytermünk felé, és miután beléptem a helyiségbe kihúztam a fülesem és helyet foglaltam egy padban. Néhány fiatalnak oda intettem mosolyogva amit ők viszonoztak, majd meghallottam, hogy a mellettem lévő szék a padlót súrolva kihúzódik mire oda kaptam a fejemet.

– Mesélj, mi újság? - nézett vissza rám Dávid

– Semmi. - ráztam a fejemet

– Na mesélek akkor én. - vette elő telefonját – A csaj akit egy hete a szülinapodon ismertem meg rám írt.

– Melyik? - húztam a szemöldökömet

– Mindjárt mutatom.

Pillanatokkal később felnézett a telefonjából és felém nyújtotta azt.

– Ja ez a barna? - vizsgáltam a mutatott képet

– Aha, Boginak hívják.

– Aranyos.

Ő zsebre dugta a mobilját majd rám nézett.

– Csak ennyi, hogy aranyos? Nagyon jó nő, persze tudom hozzád fiatal.

– Hé! - torkoltam le

– Jó reggelt!

Matektanárunk hangjára mindketten felkaptuk a fejünket, rövidesen pedig előre is fordultunk. A tanóra szokványosan telt, leginkább a közelgő érettségi miatt ahhoz kapcsolódó feladatokat vettünk át. Negyvenöt percet mindvégig jegyzeteléssel töltöttem, csak olykor néztem rá padtársamra, ki az asztal alatt vigyorogva nyomkodta a telefonját. De Dávid már csak ilyen volt, nem igazán vette ki részét a tanórákon. Aztán persze minden dolgozat előtt a nyakamon lógott, hogy segítsek neki és ő meghálálja. De mindezek ellenére helyén volt a szíve és remek társaság is volt.

Miután kicsöngettek mindenki elkezdett kivonulni a teremből, hiszen tesióra következett. Mi is összeszedtük a cuccainkat, és miközben a táskámat cipzároztam össze a pad tetején egy lágy női hang rám köszönt. Felnéztem és mosolyogva viszonoztam a gesztust, majd a lány után néztem aki pillanatokkal később már kilépett a teremből.

– Szerinted akkor is ilyen kedves lenne ha rájönne, hogy dugod az anyját? - csendült Dávid hangja

– Fogd már be. - kaptam egyik vállamra a táskám – És mi lenne ha nem ordítoznál? Nem azért...

– Tudom, tudom. Nem azért mondtad el pár hónappal ezelőtt, hogy állandóan a fejedhez vágjam. Kívülről fújom már ezt a szövegedet.

– Remek, akkor tartsd magad ehhez. - indultam el az ajtó irányába