[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

12. fejezet

Nagyon kezdett elegem lenni abból, hogy körülöttem mindenki titkolózott. Elhatároztam, hogy a dolgok végére járok. Kedd délután volt, tanítás után azonnal Mitsuya iskolájához vettem az irányt. Hálát adtam a világnak, hogy sikerült Peh-yannal összefutnom.
– Mitsuya? Ha jól tudom, ma éppen a klubjában van – felelte a fiú.
– Szerinted van néhány szabad perce?
– Miért?
– Ja, hát... – gyorsan kellett előállnom valami féle indokkal. – Megígérte, hogy segít egy sulis projektemben, de nem nagyon tudtam beszélni vele, és szorít a határidő... Csak meg szeretném kérdezni, hogy mikor ér rá – nem éppen a legmeggyőzőbb kifogás volt, de a célnak megfelelt. Peh-yan nem is kérdezett tovább, a klubteremhez vezetett. 
– Innentől magadra hagylak, én oda be nem megyek – kopogtam, egy nagyjából velünk egyidős lány nyitotta ki az ajtót.
-–Segíthetek? – gyorsan végig mért. – Te nem ide jársz, igaz? Másmilyen az egyenruhád.
– Mitsuyát keresem, itt van? – második kérdésére nem feleltem. Nem sokat nyert volna azzal, ha elmondom, hogy hova is járok. 
– Az elnök? El van foglalva, szerintem nem kéne zavarnod.
– De fontos, kérlek... – eléggé kétségbeesettnek hangozhattam, mivel a lány sokkal segítőkészebb volt így másodjára.
– Megnézem, hogy mit is tehetek... Várjatok itt! – becsukta az ajtót, mi pedig csak ott ácsorogtunk Peh-yannal. 
– Még mindig a hideg ráz ettől a csajtól – a mellettem álló fiú csak meredt maga elé. Hirtelen bentről beszélgetést hallottunk.
– Még a nevét sem kérdezted meg? Figyelj, gyorsan lerázom, és itt is vagyok – majd az ajtó nyílt is. Takashi állt velem szemben. – Te meg mit keresel itt? – nem volt meglepve, inkább közömbösnek tűnt.
– Neked is szia – halványan elmosolyodtam. Talán hetekkel ezelőtt találkoztunk utoljára? – Van egy kis időd? 
– Nem igazán, be kell fejeznem a dolgokat – nézett be a terembe.
– Értem... – kissé szomorúan hajtottam le a fejemet. – Akkor nem is zavarok – sarkon fordultam, majd elindultam.
– Fél óra – szólt utánam, mire megtorpantam. – Fél óra múlva végzünk. Várj meg a suli előtt _ vissza se néztem, csak mentem tovább a kijárat felé. Peh-yan is elköszönt, Pah-val mentek valamerre, eléggé hadart, szóval nem igazán fogtam fel, de nagyon lelkes volt. Én csak ücsörögtem egy padon az ismeretlen iskola előtt. Tavasz volt, a télikabátot felváltották a lengébb ruhák, de egy-egy szellő pont elég volt ahhoz, hogy a hideg is kirázzon. Ahogy gondolataimba temetkeztem, az előző lány állt meg előttem. 
– Az elnök mindjárt itt lesz, csak még összepakol – mosolyodott el.
– Köszönöm. És ne haragudj a zavarásért! – feleltem neki.
– Gondolom te vagy a barátnője – ült le mellém.
– É-én nem! – hevesen kezdtem tiltakozni.
– Ugyan, már hónapok óta tudom. Látszott rajta, hogy a felhők felett jár. Apropó, a nevem Yasuda, örvendek! – aprót bólintottam, majd én is bemutatkoztam. – Tudod, nagyon nem kedvelem a bűnözőket. Amikor először találkoztam az elnökkel, a szívem majd kiugrott a helyéről, annyira ijesztőek voltak a barátaival... A klubot majdnem bezárták, mert csak mi ketten jelentkeztünk, és végül ő mentette meg... Mindezek ellenére, nagyon kedves mindenkivel, egyáltalán nem mondanád meg róla, hogy miket csinál a szabadidejében. Szóval kérlek, béküljetek ki...
– Tessék? – kérdeztem vissza. Így a mondata végét nem értettem.
– Hetek óta nyomott a kedve, és rengeteget hibázik a ruhákkal... Gondoltam, hogy talán összevesztetek, és ezért nem koncentrál.
– Hetek óta nem tudtam vele rendesen beszélni, nemhogy összeveszni vele... Azért vagyok itt, hogy végre lássam – magam elé néztem. 
– Ne haragudj... Akkor azt hiszem tévesen feltételeztem! Nem akartalak megbántani!
– Hagyd csak, semmi gond. Szerintem fordított esetben én is ezt gondoltam volna. De akkor tényleg van valami a háttérben – sóhajtottam fel. – Reméltem, hogy csak szimplán elfoglalt, viszont ezek szerint nem...
– Megkérhetlek rá... Hogy ha megtudsz valamit, akkor kérlek szólj? Már amennyiben tudok segíteni, nem akarok itt senki életében vájkálni, csak nagyon rossz ránézni az elnökre – aprót bólintottam.
– Elég megnyugtató, hogy Takashi ilyen kedves emberekkel van körülvéve – a lányra mosolyogtam. Még egy ideig beszélgettünk, majd láttuk, hogy Mitsuya elhagyja az iskolát és felénk veszi az irányt. Yasuda elköszönt, helyére a fiú ült le.
– Szóval... Miről akartál beszélni? – elég unott volt a tekintete, mint aki a háta közepére sem kívánja ezt a találkozást.
– Csak hiányoztál... – motyogtam magam elé.
– Értem. És ezért a klubba is eljöttél.
– Máshogy nem igazán beszéltél volna velem...
– Tudod, mostanában eléggé elfoglalt lettem.
– És nem volt 2 perced, hogy erről szólj? 
– Hát látod.
– Hagyd ezt abba, jó?
– Mire gondolsz?
– Nem vagyok hülye, tudom, hogy történt valami. Tora is teljesen nyomott hetek óta, és te is. Nem tudom mi történt, de ha baj van, akkor elmondhatod! Nem kell egyedül emésztened magad!
– Úgysem értenéd – az eget kezdte el bámulni.
– Akkor mondd el, hogy megértsem!
– Nem fogod fel, hogy az semmin sem változtatna?! 
– Nagyon elegem van, hogy mindannyian úgy kezeltek, mintha hülye lennék, és nem értenék semmit! Felesleges volt idejönnöm – felkaptam a táskámat, és felálltam a padról. Mitsuya megragadta csuklómat.
– Most hova mész? 
– Nem teljesen mindegy? Hirtelen érdekel, hogy mi van velem? – kitéptem kezemet szorításából. – Szólj, ha lesz időd rám, rendben? Ha már ennyire kibaszott elfoglalt vagy – majd elindultam haza. Meglepetésemre Tora otthon volt. Ahogy becsuktam a bejárati ajtót, elkezdtek folyni könnyeim. 
– Hé, mi a baj? – riadtan szaladt oda hozzám. El akartam neki mesélni mindent, hogy megnyugtasson, elmondja, hogy minden rendben lesz, de nem tehettem. Csak mellkasához fúrtam fejemet, és egyre jobban sírtam. Nem kérdezett többet, csak hátamat simogatta, hogy lenyugtasson.

Vacsoránál én csak üres tekintettel meredtem magam elé. Csak túrkáltam a tányéromon lévő ételt. 
– Még mindig nem akarsz róla beszélni? – bátyám kérdésére megráztam a fejem.
– Nem nagy ügy... Csak most kicsit érzékenyebb vagyok a szokásosnál – kifogásom nem volt túl meggyőző, csak remélni tudtam, hogy Kazutora elhiszi. Viszonylag korán mentem el aludni, bátyám még benézett a szobámba. Ő is tovább állt egy vezetőségi Tokyo Manji gyűlésre. Mint megtudtam, ez olyan volt, ahol nem csak alapító tagok voltak. Én csak elfeküdtem ágyamon, de nem jött álom a szememre. Sírni akartam, de mintha a könnycsatornáim kiszáradtak volna.  Telefonom rezegni kezdett. Felültem, és az éjjeliszekrényen lévő készüléket a kezembe vettem. Mitsuya hívott. 
– Szeretnéd – nyomtam ki. A mai napra elegem volt belőle. De nem adta fel. Akárhányszor nyomtam ki, folyamatosan újra tárcsázott. Nagyjából huszadjára meguntam, és felvettem. – Mi van már? – ingerülten fogadtam a hívást.
– Nem jössz le? – az ablakomhoz léptem, ahogy kinéztem ott ácsorgott egymaga. Akárcsak korábban többször is.
– Neked nem gyűlésen kéne lenned?
– Csak később kezdődik. A bátyád valószínűleg még összeszedi Bajit.
– És most szaladjak, mert neked most van kedved találkozni? – még mindig az ablakon keresztül néztük egymást.
– Nem szeretnék úgy elaludni este, hogy haragszol rám. Kérlek... Csak egy kis időt adj, rendben? – felsóhajtottam. Én sem szerettem vele veszekedni. Gyorsan összekaptam magam, és lementem hozzá. Nem akartam túl hamar beadni a derekam, akárhogy is néztem, most nem tettem semmi rosszat. Többször volt már, hogy apróságokon összevesztünk, olykor beláttuk, hogy azért mindketten túlreagáltuk, de most nagyon gonosz volt, és szerettem volna ha tudja, hogy megbántott. – Ne haragudj – kezdett bele. – Kicsit... Nagyon túl lőttem a célon – egyik kezével megfogta az enyémet. 
– Ugyanúgy kerülni fogsz? – kérdeztem tőle. Nem is az bántott leginkább, ahogy elváltunk, hanem, hogy ennyire feltűnően elkerült.
– Nem, megígérem! Tudod – nagyot sóhajtott, majd folytatta. –, mostanában elég sok dolog történt, és nem igazán sikerült fejben helyre raknom a dolgokat. Nem rajtad akartam ezt levezetni, túlságosan is fontos vagy ahhoz – elhatároztam, hogy kemény leszek vele, de tényleg? Tudna erre az emberre ezek után bárki is haragudni?
– Az a szerencséd, hogy nagyon jól bánsz a szavakkal – elmosolyodtam, és megöleltem. Ő csak magához szorított, nem engedett el. Fejemet elhúztam, hogy szemeibe nézhessek. – Mennyi időd is van még addig a gyűlésig?

Sziasztok!

Fontos dolgot szeretnék mondani ^^
A napokban sikerült befejeznem az utolsó fejezetet... az első részből :')
Nagyon sok mindent szeretnék még írni, a bonyodalmakat kibogozni, de úgy érzem ott tartanom kell egy szünetet. Szeretném a továbbiakat rendesen átgondolni, és kicsit jobban fókuszálni más dolgokra is.
Az első rész 23 fejezetből fog állni, de mindenképp jelezni fogom ezt a fejezet elején is! A folytatást ugyanebben a könyvben tervezem, szóval valószínűleg fogtok értesítést kapni, amikor ez bekövetkezik. ^^

Viszont, úgy tervezem, hogy a szünet kezdetére már kint lesz a Chifuyu - Kazutora - Y/N történet (vagy akár előbb is), ahol remélem ugyanúgy velem és a Toman tagjaival fogtok tartani. ^^

További szép napot és kellemes hétvégét! <3