Hajnali 4-kor a telefonom ébresztőjére keltünk. Más esetben idegesített volna és szenvedve nyomtam volna ki, de mivel most egy különleges alkalom miatt csengett, ezért boldogan nyomtam meg ujjaimmal, hogy megállítsam, majd pattantam ki az ágyból és mentem oda a barátomhoz.
- Kelj fel Ádám, készüljünk és hamarosan induljunk! - simítottam meg kedvesen a karját, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Hmm.. - nyögdécselt egyet, majd a másik oldalára fordult és az arcát a párnába fúrta - Nem akarok felkelni, álmos vagyok. - nyöszörgött, mire akaratom ellenére is felment bennem a pumpa.
- Tudod, hogy egész életemben arra vártam, hogy eljussak Párizsba! Ez az az alkalom amikor semmi esélyét nem szeretném megadni annak, hogy lekéssük a gépet, azért mert te nem bírsz felkelni, mert valami más dolgod volt egész este és ki tudja mikor estél haza! - förmedtem rá élesebben. Nincs tekintettel a másikra. Tegnap délután lelépett valahova, se szó, se beszéd és valamikor az éjszaka folyamán érkezett meg. Hónapok óta csak romlik és romlik a kapcsolatunk. Én szerettem volna helyrehozni, de ő nem partner erre, ehhez pedig akárhogy nézem, két ember kell.
- Nem kell egyből a másik nyakának esni. Tudjuk, hogy te csak ehhez értesz, de akkor is belegondolhatnál abba, hogy a másiknak ez hogy esik! - emeli meg ő is a hangját, majd kiszáll az ágyból, a takarót levágva maga után.
- Akkor te is tudhatnád nagyon jól, hogy nekem mennyire fontos ez az út és nem azon lennél hogy elbaszd a kedvem, hanem egy minimálisan az én kedvembe tennél vagy esetleg még segítenél is! - álltam bele a vitába, bár tudom, hogy teljesen feleslegesen, mert süket füleket talál minden szavam. Senki más nem érdekli őt, csak saját maga. - De tudod mit? Nem fogok ebbe most belekezdeni, nem fogom hagyni, hogy elrontsd a kedvem, azért mert neked éppen semmi kedved ehhez az egész úthoz. - kaptam össze a tiszta ruháimat, amit tegnap este előre kikészítettem, majd bementem a fürdőbe, válaszát meg nem várva és becsuktam az ajtót.
Amióta az eszemet tudom, Párizsba vágyom. Minden álmom megnézni az Eiffel-tornyot, elmenni Disneyland-be, hajókázni a Szajnán, bagettet enni egy puccos kávézóban és még sorolhatnám. Az, hogy őt semennyire nem hatják meg ezek, igazából nem vált ki belőlem semmilyen érzelmet. Már kezdem megszokni. A kapcsolatunk elején még valamennyire figyelemmel volt rám és törődött velem is és azzal, amire szükségem volt, de körülbelül egy év után elhagyta az összes jó tulajdonságát. Én pedig nem tehetem meg, hogy szakítok vele, mert az édesapja a partnere az enyémnek a cégében és ha a mi útjaink elválnának, valószínűleg Arnold felbontaná a szerződést apával, ami neki nem lenne a segítségére és összeomlana a vállalkozása. Ezt pedig nem tehetem meg vele.
- Kész vagy már, vagy akkor végül miattad fogjuk lekésni a gépet, mert eddig zuhanyzol és nem hagysz engem sem készülődni? - dübörgött az ajtón Ádám.
- Megyek már, csak ne törd rám azt a rohadt ajtót!- kiáltottam vissza neki, majd elzártam a vizet és magamra tekertem a törölközőmet.
Amint kiléptem a fürdőből, Ádám abban a pillanatban be is viharzott mellettem, ezzel engem felváltva. Nem tanúsítottam neki nagyobb figyelmet, inkább elkezdtem felöltözni és egy minimális sminket felrakni magamra.
Egy fehér felsőt és egy fekete nadrágot vettem fel, hiába nyár van, ilyen korán még elég hűvös szokott lenni odakint és ahogy néztem mire megérkezünk Párizsba ott sem a legjobb idő lesz sajnos, de ez nem tántorít el engem semmitől, főleg nem attól, hogy rossz legyen a kedvem.
Mire elkészültem mindennel, Ádám is kész lett és az ajtót becsukva magunk után álltunk a ház előtt és vártuk a taxit. Nem akartunk kocsival menni a reptérre, mert drága lett volna otthagyni a parkolóban az autót 5 napra.
- Jó reggelt! A Liszt Ferenc repülőtérre szeretnénk menni. - mondta Ádám, amint beszálltunk a taxiba. A sofőr a kora reggeli időnek köszönhetően csak bólintott egyet és el is indult a megadott irány felé.
A csendes utat egy óra alatt tettük meg, ennek köszönhetően még bőven volt időnk a repülő felszállásáig, így amikor becsekkoltunk úgy döntöttünk, hogy reggelizünk egyet a kfc-ben. Rendeltünk mindketten magunknak, majd leültünk egy kisebb asztalnál, hogy megtudjuk enni amit kaptunk.
Belegondolva, hogy pont vele megyek el először a szerelem városába kicsit abszurd. Sosem éreztem azt a hatalmas fellángolást mellette, inkább kényszer érzetem volt apám miatt. De mivel annyi mindent köszönhetek neki, részben ezt az utazást is, ezért nem szeretnék csalódást okozni. Ameddig szükséges elviselem Ádámot érte, de ha zöld lámpát fogok kapni arra, hogy ismét szingli legyek nem fogok habozni, azonnal szakítani fogok. Talán nem helyes ez az egész így és nem is egészséges, de már beletörődtem és csak reménykedni tudok benne, hogy nem kell még évekig elviselnem ezt a néhai barmot.
