SOS! A terv meghiúsult!

•5. Rész•

"-Amo! Mi a francot csinálsz?!
-Csak kussolj és térdelj le!
-Hol van az az Amanda Wilson, akit én ismerek?
-Ő? Ő nem létezik!

Majd el lövés s térdeim a padlóhoz koppannak. Az érzés, amit éreztem, szorító, és szörnyű volt. "

Csak egy álom volt! A víz vert, arcom tele volt könnyekkel. Megint azzal a fiúval álmodtam, ismét konkrét kinézet nélkül. Meglőttem. Valamivel meglőttem, mert muszáj volt. Tán golyót küldtem belé, talán csak nyugtatót, de egy biztos, iszonyatos érzés volt. Éreztem, hogy kötődök hozzá, hiába nem ismerem még csak az arcát sem.

Ha az ágyammal szembe lenne egy tükör , s most látnám magam, megijednék. Bele sem bírok gondolni a látványba, hogy nézhetnek ki. Tiszta víz vagyok mindenhol, fejem, mintha az előbb lőttem volna meg valaki. Oh várjunk! Ez történt, csak nem a valóságban.

Ha nekem ezt kell tennem az út alatt, nem is vállalom el. Az egy dolog, hogy gyilkolni tudnék a tekintetemmel, viszont egy ember sosem ölnék meg. Nem lennék rá képes.

Az álmomra tisztán emlékeztem, közben mégsem. Bárki megkérdezné, mit álmodtam , nem tudnám neki vázolni, viszont az elemében minden egyes kép kocka tökéletesen megvan.

Úgy éreztem, túl sok hirtelen emlék kötődik az ágyamhoz, így minél hamarabb próbáltam elhagyni a szobám. Azt hittem, ilyen 3-4 óra lehet, de hatalmas csalódás ért, amikor az órára pillantottam. Kereken 8 órát mutatott. Ez túlságosan lerombolta a horrorfilm hatást. Bár legbelül örültem, hogy beszélhetek valakivel, mivel nincs éjszaka közepe.
A szüleimnek semmiképpen nem említhetem az álmomat, még a végén eltiltanak, vagy hasonló. Nekem ebben a pillanatban annyi is elég lett volna, hogy "szia kicsim! Hogy aludtál? Jól? Szuper, mit kérsz enni?". Ez a kis sablon szöveg néha életmentő lehet. Egyszerűen jól esik az embernek, hogyha törődnek vele.

-Jó reggelt drágám! Hogy aludtál? -köszöntött anyu, mire halványan elmosolyodtam.
-Megvolt a hangulata az éjszakámnak! -vontam vállat, mintha semmi említésre méltó nem történt volna.
-Na és készen állsz az óráidra? -rakta le elém a felvágott ananászt.
A kérdését meghallva majdnem, hogy megakadt a falat a torkomon. Teljesen kiment a fejemből.

-Csak nem elfelejtetted? -jött egy hang hátulról. Apu volt az. Nyomott egy gyors puszit a fejemre, majd anyuhoz lépett, aki a reggelijét tartotta kezében.

Egy sor, igen látványos nyöszörgéssel fejeztem ki nemtetszésemet, mire a válaszuk csak egy jóízű kacaj volt. Hát én nem nevettem. Inkább beülnék egy bioszra, vagy tudom is én, de ezt most hadd ne.

-Ha megetted, irány öltözni! -szólt rám apa túl nagy vidámsággal. Hogy lehet ilyen boldog egy 45 éves dolgozó ember, szombat reggel? Vagy esetleg ilyen vicces a megjelenésem?

Tettem amit mondott, bezárkóztam a szobámba öltözés céljával. Nem kellett több 30 percnél, magamhoz lépését viszonylag hamar elkészültem. Amikor ránéztem az órámra, azt hittem elvisz a szívroham, 9:45 volt.

Mindent a szobámba hagyva rohantam a konyha felé elköszönni.

-Puszi, puszi, sziasztok! -köszöntem el gyorsan.
-Jó tanulást! Tudod hova kell menned? -kérdezték , majdnem kórusban.
-Elméletileg -kezdtem hátrálni.
-És a gyakorlatilag? -kiabált utánam apu zárómondatként.
-Sziasztokkkk! -hagytam direkt figyelmen kívül a kérdését.

Na hát vágjunk bele a hétvégi tanulásba.

•Ello!! Ez elég rövidre sikeredett, viszont ígérem, a következő rész hosszabb lesz! Nagyon köszönöm a sok "Köviii" kommentet, nagyon jól tudnak esni! A hibákért szokásosan bocsi!
Szép estét!<3•