Az osztálytalálkozó

18.

MARION

Azon tűnődöm, miközben a verandán iszom a whiskym, hogy nem voltam-e túl kemény Feliciával. Talán finomabban is közölhettem volna vele, hogy tudom mit tett, és nem fog titokban maradni. Az ilyen dolgaival senki sem szívesen dicsekszik, mégis gyávaságnak tartom, ha valaki nem vállalja fel azt, amit csinált. Senki sem kényszerítette, hogy alázza meg a volt osztálytársát, mégis megtette, most pedig lapul, mert tudja, hogy rossz amit csinált és szégyenli.

Az emberekből különös dolgokat tud kiváltani a félelem, ezért nem bánom, hogy kemény voltam vele. Hadd gondolja ezt fenyegetésnek, vagy vádaskodásnak, csak akkor búj ki a szög a zsákból igazán, ha szorult helyzetbe hozzuk. És én bármit megteszek, hogy ezekből az emberekből kihozzam azt, akik valójában.

Felicia szeret a figyelem középpontjában lenni, meggondolatlanul beszélni. Biztos vagyok benne, hogy el fog járni a szája a vádaskodásomról, aztán majd a többi lány is mérlegeli magában a dolgokat, míg végül oda fogunk jutni, hogy mindenki bevallja a bűneit, kivéve engem. Én sosem fogok előttük megnyílni, nem érdemlik meg.

Mindig beválik ez a taktika, még a munkában tanultam a mentoromtól. Ő azt mondta, ha azt akarom, hogy az emberek, akiket képviselek őszinték legyenek velem, akkor meg félemlítenem őket. Nem erőszakra gondolt, egy sokkal veszélyesebb és lényegretörőbb fegyverrel: a fenyegetéssel. Elég, ha annyit mondasz valakinek, hogy börtönben fog meghalni, soha többé nem fogja látni a családját, vagy nem tudod őket megvédeni a bíró döntésétől, ha nem mondanak igazat neked. Csak emlékeztetem őket, milyen rémes hely elől menekülnek, és már dalolnak is, mint a madár.

Felicia esetében adtam neki egy csontot, amin rágódhat. Addig fogja magában csűrni-csavarni a dolgot, hogy a végén el fogja hinni, hogy a cikke miatt lett öngyilkos Micah és ezt, amilyen meggondolatlanul szokott beszélni, világgá is fogja kürtölni. Még sosem volt ennél jobb tervem, sem könnyebben végrehajthatóbb.

Csupán annyit kellett tennem, hogy ülök a konyhában, iszogatom az italom és várok. Olyan sebesen vágtatott le az emeletről, mint akit üldöznek. Talán a lelkiismerete feléledt. Margaret kíváncsian nézett utána, majd felpattant és ő is kisietett a házból. A többiek kint beszélgettek, így amikor kiléptem a verandára szembetaláltam magam a többiek kérdő tekintetükkel.

- Történt valami? – kérdezte Marjorie.

Megrántottam a vállam és csatlakoztam hozzájuk. Innen félig-meddig ráláthattunk az autókra, így figyeltem, ahogy Felicia bedobja az utazótáskáját a csomagtartóba, majd kitépi Margaret kezéből az övét is, és olyan erővel csapja be, hogy az egész autó megremeg.

Drámai lelépés, ezt Peggy-től várná az ember.

Beültek a kocsiba, Margaret még intett nekünk, páran viszonozták az elköszönést, ám amikor Felicia felé fordult és mondott neki valamit az ráförmedt. Látszólag hangosabban és idegesebben beszél vele, mint kellett volna, majd beindította a kocsit.

Jobban mondva beindította volna, ha nem fulladt volna le rögtön a motor, amikor rálépett a gázra. Felicia ismét próbálkozott, de ezúttal sem mentek messzire. Amikor nagy füstfelhő kezdett el felszállni a motorháztetőből még annyit láttam, hogy idegesen elkezdi csapkodni a kormányt és kiabál valamit.

***

Még egy kocsi, amit tőlem várnak el, hogy szereljem meg, pedig fogalmam sincs, hogy mi baja, vagy hogyan kéne helyrehozni.

- Ismétlem, ügyvéd vagyok, nem pedig autószerelő! – felelem mogorván, amikor Peggy már ezredszer kérdezi, hogy meg tudom-e szerelni.

Már nyakig olajos vagyok, ellenőriztem mindent, amit tudtam, de megfelelő szerszámok és alkatrészek nélkül nem sokra mentem.