Az osztálytalálkozó

20.

FELICIA

- Én őszintén sajnálom, hogy ez a találkozó így ér véget! – teszi a szívére a kezét Peggy.

Legszívesebben megforgatnám a szemem, amiért így a képünkbe hazudik. Ő már az elejétől kezdve nem azért jött ide, hogy velünk legyen, hanem azért, hogy elújságolja a tökéletes életét, ezzel a földig alázva minket. Sikerült megmutatnia, hogy milyen tökéletes élete van, szerencsére senki sem tudja mennyi igaz ebből a képből, amit ő lefestett nekünk, szóval most már mehet haza.

- Szegény Micah... még mindig nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént velünk. – rázza a fejét, az arckifejezését ugyan sikerült szomorúra rendeznie, de a szeme továbbra is csillog. Képtelenség, hogy egyszer másra gondoljon, ne magára.

- Emlékeztek, amikor a tizedikes osztálykiránduláson úgy berúgott, hogy leesett az emeletes ágyról? – mosolygott halványan Jill.

- Ó, igen, amikor torka szakadtából énekelte az I'm Yours-t Margaretnek! – szólalt meg Marjorie.

Azt vettem észre, hogy az asztalnál mindenki mosolyog, én is akaratom ellenére. Nagyon jó volt az a kirándulás. Egy percre talán mindenki visszarepült abba az időbe, amikor még semmire semmi gondunk nem volt, csak ittunk és élveztük az életet.

Emlékszem, hogy azon a kiránduláson kimentünk a tengerpartra este, ott volt a szállásunk nem messze. Micah bátyja vette a piát, amire közösen dobtuk össze a pénz, aztán azzal húztuk ki három napig. Mindannyian elvonultunk egy eldugott helyre a parton, ahol nem találhatnak ránk a tanárok, aztán kézről kézre adtuk az üveget, nevettünk, táncoltunk, néhányan még smároltak is. Szabad tinik voltunk azon a három estén, akiket nem érdekli a saját jövőjük, még a másnap sem, sőt, még a fél órával későbbi idő sem, nem féltünk a lebukástól, nem féltünk a következményektől, szabadok és felelőtlenek voltunk. És imádtam ennek minden percét.

Emlékszem Margaret és én milyen táncot levágtunk az akkori kedvenc zenénkre, és mennyien figyeltek ránk. Még most is bennem van Peggy lenéző, gyűlölettel teli tekintete, amiért Marion hozzám jött oda és nem hozzá. És nézzük meg mire vittük az akkori románcokkal: teljesen más emberekkel kötöttük össze az életüket, már aki összekötötte egyáltalán valakivel.

- Megemlékezést tartotok nélkülem? – lépett be Marion a csomagjával.

- Ki nem hagynánk. – dőlt hátra Jill.

- Én kész vagyok az útra, ha valaki gondolja a hajótöröttek közül, az velem jöhet. – nézett rám. Margaret mosolyogva rázta meg a fejét.

- Marjorie azt mondta, hazavisz.

- Nem kell, köszi. – feleltem.

- Ahogy gondolod. Peggy szívesen elvisz a limójával, nem igaz? – nézett felvont szemöldökkel az említettre.

- Basszus! – kapott a fejéhez Peggy, majd felszaladt a lépcsőn.

- Nos? – nézett újra rám Marion.

- Oké, legyen. – sóhajtottam.

Marion vigyorgott, majd a vállára tette a táskám és kifelé lépkedett. Nem sokkal utána mentem. Igazából nem gondoltam át teljesen, hogy jó ötlet-e vele menni azután, amit a szobában mondott nekem, ahogy azt sem, hogy milyen érzés lesz hármasban utazni. Kirázott a hideg.

Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy nekimentem Marionnak, aki lecövekelt a kapuban.

- Mi a fasz?! – mondta nyersen, majd ledobta a táskákat és a kocsikhoz sietett.