Az osztálytalálkozó

22.

FELICIA

Nem foglalkoztam a fejfájással, amire ébredtem. Próbáltam kizárni ezt a zavaró tényezőt, de úgy hasogatott, hogy szinte biztos voltam benne, hogy hatalmas vihar van készülőben. Felkeltem, megdörzsöltem a szemem, és kimásztam az ágyból. Margaret már a ruhái között válogatott.

- Jó reggelt! – köszönt furán jókedvűen.

- Neked is. – motyogtam, majd elvonultam a fürdőbe.

Még nem éreztem magam elég felkészületnek arra, hogy velük töltsem a napot. Aggasztott a bizonytalanság, hogy fogalmam sincs hány napot kell még itt lennem akaratom ellenére. Talán az volt a legidegesítőbb, hogy ezúttal nem én dirigálok. Nem tehetek azt, amit akarok.

Egy erős, független nőnek tartom magam, aki utálja, ha valaki meg akarja neki mondani, hogy mit csináljon, mikor hová menjen, sorolhatnám. És most itt van egy akkora probléma, mint ez a ház, és ez akar nekem parancsolni. Nem tudjuk megjavítani a kocsikat, ez tény, de az, hogy senkinek nincs meg a mobilja, hogy segítséget tudjunk hívni az más tészta.

Gondolom, aki ezt tette majd megunja, és visszaadja, hogy végre elhúzhassunk innen. Ötletem sincs, ki lehet az, vagy hogy miért csinálja ezt, de kezdem nagyon unni a banánt.

Lezuhanyoztam, hiszen az éjszaka folyamán ömlött rólam a víz, olyan meleg volt. Hiába tártuk ki az ablakot, akkor sem lett hűvösebb a szobában. Órákig csak forogtam az ágyban arra gondolva, mit meg nem adnék egy légkondiért. A fürdőbe jártunk vizet inni Margaret-tel, aki folyton nagyokat sóhajtott, mikor kijött. Ennek ellenére akkora mosollyal ébredett, mintha békésen és nyugodtan aludta volna át az éjszakát. Talán egyszer megkérdezem tőle, hogy csinálja ezt. Mármint, hogy mindig pozitív. Borzasztóan nehéz, és felettébb unalmas is lehet.

Már nem tudtam tovább húzni az időt, és mivel a fejem is egyre jobban kezdett fájni kimentem, hogy keressek egy tisztességes ruhát. Virágmintás egyberuha. A legjobb választás, hogy feldobja egy kicsit a kedvem. Margaret hebegett valamit, hogy lemegy reggelizni, majd eltűnt, így nyugodtan tudtam átöltözni. Na nem mintha már nem aludtunk volna számtalanszor egymásnál és ne öltöztünk volna egymás előtt.

Megráztam a fejem. Ez a francos fejfájás csak még jobban arra késztet, hogy túlgondoljak dolgokat, amiket nem lenne szabad.

Magamra kaptam a ruhát, odafordultam a tükörhöz, lesimítottam a szélét, és ekkor hallottam meg a sikítást.

Ledermedtem a mozdulatban, majd gyorsabban, mint amire számítottam, feleszméltem és lesiettem a lépcsőn. A folyosón összefutottam a kócos hajú Marionnal, aki a mi történt kérdés közben iramodott utánam.

- Fogalmam sincs. – vetettem hátra.

Mikor leértem a lépcsőn az első látvány, ami a szemem elé tárult az Margaret zokogó teste volt a kanapénak dőlve. Valamit bámult maga előtt elszörnyülködve, ami zokogásra és vad remegésre késztette a testét.

- Margaret? – szólítottam meg.

Valamiért legyökerezett a lábam, nem akartam, nem tudtam odamenni mellé, mert éreztem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni, amit nem akarok átélni. Mi képes ezt a reakciót kiváltani belőle?

Marion félretolt az útból és odasietett hozzá, majd a tekintete arra siklott, amit Margaret folyton bámul.

- A picsába! – szitkozódott.

Beléptem a nappaliba. A szám elé kaptam a kezem. A második holttest látványa cseppet sem volt jobb, mint az első.

Jill testét vér borította, a mellkasából egy kés állt ki. A tekintete... a semmibe meredt. Csak remélni tudtam, hogy jó helyre került. Azonban a tekintetem a testét pásztázta, hiszen a homlokán megakadt a szemem egy kérdőjelen. Négy szót fedeztem fel, ki lesz a következő? kérdést olvastam ki.