Az osztálytalálkozó

30.

MARION

Megtorpantam, ahogyan a lányok is. Mindenki döbbenten nézte, ahogyan Felicia lekever egyet Margaretnek.

Csak futólagos pletykákat hallottam annak idején, hogy mi történt köztük. Az anyukám akkoriban Felicia anyjával dolgozott a postán, így sok mindent tudott a családi életükről. Ők ketten egyébként szép jövőt festettek le nekünk, amikor éppen kevesebb ügyfél akadt az irodában. Elvileg Margaret lenyúlta Felicia pasiját, nem részletezte az anyukája, hogy miként, vagy miért, csak annyit tudtam, hogy megszakították a kapcsolatot. És ezután Felicia el is ment egy távoli egyetemre, ahogyan én is, aztán már senki sem foglalkozott a másikkal.

Hogy ezt a tettét most mi váltotta ki, azt nem tudom, de csak arra tudtam tippelni, hogy ez lehet a dologban, hacsak nem mondott neki most valamit, ami szintén kihúzhatta a gyufát.

Felicia dühösen vette el tőlem a húst és az italt is, aminek mellesleg túl hevesen fogott hozzá. Attól tartok, hogy ma megint kissé bódult állapotában lesz. A feje egészen jól nézett ki ahhoz képest, ahogyan otthagytam pár órával ezelőtt.

Leültünk a székekre, most már mindenkinek jutott tisztességes ülőhely, na de milyen áron!

Egy darabig csend volt, amit Peggy már-már idegesítően magas hangja tört meg.

- Ne veszekedjetek!

Csend. A lányok tovább bámultak maguk elé, Marjorie kérdőn nézett rám, megvontam a vállam. Nekem ebbe nincs beleszólásom! Nehogy belekeverjenek ilyen női harcokba! Basszus, de hiányzik Micah...

- Hogy ezt miért nem mondtad korábban?! – tetette a kedvességet Felicia egy gúnyos mosoly kíséretében. – Már nem is haragszom rá!

- Felicia... - mondta kimérten Marjorie.

- Ne szólj bele! – intette le őt Margaret.

- Itt civakodtok az orrunk előtt, és ne szóljunk bele? Akkor intézzétek úgy a dolgaitokat, mint minden normális ember: négyszemközt. – magyarázta túl nagy beleéléssel Peggy.

- Hadd intézzem már úgy a dolgaim, ahogyan szeretném, kérlek, köszönöm! – látszott, hogy Felicia kezd ideges lenni, ami sosem jó jel, mert ilyenkor még inkább olyan dolgokat mond, amiket talán nem gondol komolyan, vagy más esetben nem mondana ki.

- Jó, semmi közünk hozzá, mégsem tartjátok titokban a nézeteltéréseteket. – szólalt meg Marjorie ismét.

- Miért kellene titkolóznunk? – förmedt rá Felicia. – Valaki nem szeret hazudni saját magáról. – tette hozzá, mintegy megsemmisítő csapásként.

És valójában Marjorie általában fagyos arckifejezését most átvette a harag jelei.

Közbe kellett volna szólnom, de igazából egy kicsit élveztem, hogy egymásnak estek. Talán hirtelen felindulásból mondanak valami hasznosat, ami következtetni enged a tettes kilétére.

Hátradőltem, kényelembe helyeztem magam, megigazítottam a kockás ingem és szürcsölgetni kezdtem az italom. Whisky hűtve. Isteni.

- Te szeretsz másokat képen törölni? – visította Peggy.

- Te meg szereted a melleid mutogatni, én hozzád vágom ezt ilyen hangsúllyal? – vonta fel a szemöldökét Felicia.

- Ugyan, lányok! – próbálta csitítani őket Marjorie, miközben segélykérőn nézett rám. Ismét vállat vontam és ártatlan tekintettel néztem vissza rá, ezzel próbálva a tudtára adni, hogy a női gondokkal én nem tudok mit kezdeni. – Ezt tényleg nem kellene ennyire felszívni!