Az osztálytalálkozó

32.

10 évvel korábban

Margaret egyedül sétált haza. Túl rövid szoknyáját húzogatta, miközben a szégyen foltja egyre jobban terjedt a feje fölött, mint egy lesújtani készülő viharfelhő. Azon rágódott, miközben folyamatos remegések rázták a testét, hogy ez megért-e neki ennyit. Megérte, hogy elveszítse a legjobb barátnőjét? Megért annyit a régen nem látott szabadság?

Fél év. Ennyi ment el az életéből rabként, amit senki sem látott, senki sem vett észre. Mindenki csak a mosolygós, kedves és aranyos Margaret-et látta, senki sem nézett mélyen a szemébe, senki sem látta a hasán a véraláfutásokat, amik egy-egy durva éjszaka után a testén maradtak. Nem akarta elmondani senkinek, hogy nem érzi jól magát Brain-nel.

Próbálkozott a szakítással. Elmondta neki, hogy már nem akar vele lenni, hogy nem tetszik, ahogy bánik vele, hogy erőszakos és túl rövid pórázon tartja. Brain válasza erre csupán annyi volt, hogy fűvel fával össze akar feküdni, aztán jól megrángatta. A lány ezután már nem hozta fel a szakítást. Muszáj volt kiszakadnia ebből a kapcsolatból. Brain nem csak nem úgy bánt vele, ahogyan azt egy tizennyolc éves lánnyal kellene, hanem még drogozott és alkoholt is erőszeretettel fogyasztott. Szinte alig volt olyan este, amikor a lányt átparancsolta a saját kis bérelt lakásába, amikor egészen magánál volt.

Margaret nem látott más kiutat, mint megtenni azt, amitől Brain a legjobban fél: megcsalta őt. Alattomos, mocskos módon a legjobb barátnője pasijával. Ezt sosem fogja neki megbocsátani, legalábbis reméli. Szinte biztos volt benne, hogy Felicia ezt meg fogja érteni. Hiszen Hans csak egy a sok pasi közül, akikkel eddig együtt volt, semmi különleges nincs benne, ami a barátnőjét megfogta volna.

Egyenesen Brain lakására ment. Nem mert hazamenni, félt, hogy a híre előbb hazaért, mint ő. Félt, hogy a szülei mit fognak gondolni róla. Félt, hogy elzavarják otthonról, hiszen a családja vallásos, mindemellett olyan képet festettek fel a kisvárosban, mint egy tökéletes család, tökéletes gyermekkel. Fogalma sincs, mit tenne, ha kitennék őt otthonról. Az apja sokszor már azért fenyegeti, nehogy megbukjon, hiszen az szégyen, a kisvárosban fenntartott tökéletesség látszata fontos.

Még jobban remegett a keze, amikor megnyomta a kaputelefont. Nem kellett tettetnie a könnyeket, a pánik már kicsikart belőle kellőképpen eleget, hogy hihető legyen a sztorija. Na meg, Margaret biztosra ment, ez nem hazugság, nem kockáztatta meg a hazugságot, többé már nem kockáztathat. Vissza akarja kapni az életét.

Ahogyan remélte egy kocsi csikorogva fordult be az utcába belehasítva az éjszaka csendjébe. A vihar már teljesen elvonult, a tiszta fekete égen látni lehetett az összes csillagot, és a holdat is. Hűs levegő kapott bele hosszú barna hajába, amikor az érkező autó felé fordult, ami csikorogva állt meg mellette. Hans tombolva szállt ki.

- Tudtad, te büdös kurva, hogy most fog hazajönni! – ordította. A lány látta, hogy néhány függöny a társasházon meglebben.

- Te is akartad. – bökte ki nagy nehezen. A hangja is remegett, akár a teste.

Nem sokkal később Brain lökte ki a bejárati ajtót, a cigaretta szaga vegyült az alkoholéval, a tekintete fátyolos volt, arcán düh tükröződött.

- Mit akarsz a nőmtől?! – rontott Hans-ra, erőteljest lökött rajta.

- A nőd? – kérdezte zavartan Hans. – Te ennek a drogos pöcsnek vagy a nője? – köpte a szavakat. – Jézus, és én még hozzád értem! – azzal beszállt az autóba és elhajtott.

Brain számonkérőn fordult barátnőjéhez, tekintete még mindig ködös volt, talán fel sem fogta, hogy mi történt körülötte.

- Te ugye nem...? – kérdezte karba tett kézzel, Margaret látta, ahogy ökölbe szorul a keze.

- Sajnálom. – zokogott fel.

Végre úgy igazából kiengedhette magából a szégyen, a megbánás és a hónapok óta felhalmozódott stresszt.

Hiba volt abba a társaságba keveredni, akik egyel alattuk jártak. Hiba volt ismét egy kis időre elhanyagolnia Felicia-t, hogy velük lóghasson. Ha ezt nem tette volna meg, talán sosem jön össze Brain-nel, aki nem bánik vele úgy, ahogy, és nem kellett volna megtennie ezt az egészet.

Most viszont se barátnője, se szerelme. Teljesen egyedül van a világban, és tudja, hogy ezt teljesen megérdemli.

Brain még egyszer utoljára jól megrángatta, miközben üvöltözött vele. Lekevert neki egyet, amit a lány egy apró sikollyal, de tűrte. Tudta, hogy megérdemli, és nem azért, mert Brain-t megcsalta, hanem mert a legjobb barátnőjével ezt megtette.

Egész éjjel a kisvárosban bolyongott, nem mert hazamenni, mert érezte, hogy a szája felrepedt és az arca is lüktetett. Megalázva sétálgatott azokra a helyekre, ahol régen annyi időt töltött szeretett barátnőjével, aki valószínűleg már sosem fogja őt úgy szeretni, ahogyan régen. És ez csakis az ő hibája.

A szabadságnak keserű íze van. Oda mehet, ahová akar, azzal, akivel akar. Nem fogja többé számon kérni senki, nem fogja megrángatni senki, sem megütni. Soha többé.

És soha többé nem fogja ezt megtenni a barátnőjével.