Az osztálytalálkozó

35.

FELICIA

Zavartan vettem vissza a felsőm. Fel sem fogtam, hogy mit csináltam. Ezzel átléptünk egy bizonyos határt. Nem szabadott volna, hiszen neki családja van, és engem is vár otthon egy olyan személy, akit szeretek, vagy legalábbis próbálok szeretni.

Egyikünk sem szólt semmit. Miközben Marion egyesével gombolta be az ingét engem méregetett.

- Remélem... - nem fejezte be a mondatát.

- Hiba volt, tudom, nem kell magyarázkodnod. – fejeztem be helyette.

Ő csak az égre emelte a szemét, és nagyot sóhajtott, mint akinek a legnagyobb gondja az lenne, hogy mit mondjon erre, hogy hogyan építsen le úgy, hogy ne bántson meg. Erre nem volt szüksége, tudtam, hogy nem lehet köztünk semmi, és nem is szeretném, hogy legyen. Ennek egyszerűen nem szabadott volna megtörténnie. Elrontottam, nagyon.

- Ez már régóta kijárt nekünk. – mondta halkan.

- Mi? – támadtam rá. – Neked feleséged van és gyereked, nekem pedig barátom. Egyáltalán nem járt ki nekünk semmi.

- Nem igazán tiltakoztál.

- Te kezdted.

- Tényleg itt tartunk? – vonta fel a szemöldökét vigyorogva.

- Igen, mindig te kezdted, Marion! – csattantam fel. – A középsuliba is, és most is, itt is. Kóstolgattál már az első naptól, össze akartál zavarni. Csak erre ment ki a játék, ugye?

- Te ezt nem érted. – rázta meg a fejét lassan.

- Hát magyarázd el, kérlek. – karba tettem a kezem.

Szólásra nyitotta a száját, de egy kétségbeesett kiáltás belefojtotta a szót. Marion nevének a kiáltásához nemsokára arc is társult, Margaret rohant oda hozzánk.

- Marion, most rögtön jönnöd kell! – zihált és a ház felé mutogatott. – Peggy nem válaszol, a fürdőben van, szerintünk valami baj van!

Nem kellett többet mondania, Marion már rohant is a ház felé, mi pedig hasonlóképpen követtük. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Margaret alig néz rám, ha mégis, szemében megvetés tükröződik.

Tudja? Már most tudja mindenki?

Szégyellnem kellene magam, de mégsem teszem. Ő csak ne ítélkezzen felettem, sokkal rosszabb dolgokat is elkövetett már az életében. Én nem ismerem Marion feleségét, és sosem fogja megtudni, hacsak ő el nem mondja neki. Valószínűleg nem fogja, hiszen mindenkinek fontosabb a családja egy futó kalandnál.

De most ennél sokkal fontosabb problémánk van. A szobánkhoz tartozó fürdőszoba ajtaja előtt álltunk, Marion vadul verte az ajtót, de válasz nem érkezett a túloldalról.

Marjorie elmondta, hogy Peggy rosszul érezte magát, valószínűleg a piától, elment fürdeni, de egy fél órája semmi hír róla, semmi zaj.

Margaret már a szobában járkálva pityergett, miközben én próbáltam ésszerű magyarázatokkal előállni, mint például elaludt a kádban, vagy zenét hallgat.

- Ha elaludt volna, mindenképp ki kell hoznunk, mert fennáll a fulladás veszélye. – magyarázta Marion. – És mégis min hallgatna zenét, ha nincs meg a telefonja? – tárta szét a kezét.

- Jó, akkor gondolom meghalt. – vágtam hozzá.

Mindenki szúrós szemekkel nézett rám, még Margaret is megtorpant, hogy megvető pillantással illessen, aztán folytassa, amit abbahagyott. Nem foglalkoztam velük, gondoljanak, amit csak akarnak rólam. Ha nem tetszik a logikus gondolkodású tippelés, és magyarázatadás, akkor itt egy kő kemény lehetőség, csak azt sem díjazzák.