Az osztálytalálkozó

37.

10 ÉVVEL KORÁBBAN

A búcsúbulira a legjobb barátjával ment. Vége, leérettségiztek, soha többé nem kell őket látnia, ha nem akarja. Ennyi volt.

Ki kellett volna élveznie még az utolsó estét a régi barátaival, csakhogy már azelőtt a pokolra kívánta őket, hogy belépett volna a szórakozóhelyre. A hangos zene és a tömeg nem volt az ő világa. Utált nyomorogni a táncparketten, utálta az alkohol ízét, és a drogos helyiek arcába mosolyogni, amikor azok belékötöttek.

De tinifiúként kötelességének tartotta legalább egy hónapban kétszer eljönni egy ilyen buliba, még akkor is, ha soha senki sem hívta el. Fura lett volna, ha soha nem látják őt itt, hiszen ez a hely amolyan törzshely a fiatalok számára, és ez már így volt évtizedek óta, csak az emberek változtak. Valószínűleg már ők sem fognak többet idejárni. Mindenki elmegy egyetemre, vagy dolgozni, már senkinek sem lesz ideje eljönni erre az ócska helyre bulizni, azaz inni és nyomorogni a tömegben, ahol 15 éves lányok rázzák az ember képébe a feneküket részegen.

Egyedül amiatt a lány miatt jött el most, de már biztos volt benne, hogy nem fognak találkozni. A szórakozóhely előtt már megtették, a lány feldúlt volt, róla pedig egy végzetes titok derült ki, így kénytelen volt életében másodszor az alkoholhoz folyamodni, hogy elfelejtse a történteket, és kissé el tudja engedni magát.

Elhagyta a barátnőjét, hadd rázza magát részegen a fiúknak, most úgyis utálja őt. Miközben a harmadik felesét húzta le megfogadta, hogy soha többé nem fog szóba állni vele. A barátságuknak vége. A legrosszabb dolgot tette, amit ember megcsinálhat a legjobb barátjával: elárulta őt. És ezt sosem fogja megbocsátani neki.

Eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha esetleg alkoholmérgezésben meghalna ma a lány, vagy drogtúladagolásban?

Még egy rövidet ivott. A szomszédsráctól kért két szál cigarettát és kiment a hátsó teraszra. Szerencséjére itt jóval kevesebben voltak, mint bent, így nyugodtan le tudott ülni egy padra, ahol békésen elszívogatta a szerzeményét.

A csillagos eget nézte. Bár már nyár volt, egy kissé lehűlt a levegő. Nem élvezhette sokáig a csendet, egy nyávogó hang szólította meg.

- Nem akarod nekem adni a pulcsid, szépfiú? – Peggy leült mellé olyan közel hozzá, hogy a lány csupasz combja az övéhez simult.

Tudta, hogy néha Stockholm-szindrómában szenved, néha fantáziál a lányról, aki bántja őt, kínozza. Néha eljátszik a gondolattal, hogy miket tudna csinálni a testével, amikor a lány tehetetlen, kiszolgáltatott, mennyi mindent tudna tenni vele... Ez azonban nem jelent semmit. Többször fantáziál ugyanis a lány haláláról, mint a vele történő testi kapcsolatról.

- Nem így szoktál hívni. – csak ennyit mondott, majd elkezdte levenni a pulóverét.

- Tudom. – sóhajtott, amikor elvette tőle a ruhadarabot és magára terítette.

Pár percig kínos csendben ültek. Peggy az ég felé emelte a fejét, úgy tűnt, mintha elmélyülten tanulmányozná, de mindenki tudta, hogy őt nem érdeklik az ilyenek. Nem tudja megtalálni a természetben a szépséget, és nem is szeretné. Több szépséget lát egy bevásárlóközpontban, mint egy tóban, vagy éppen a ragyogó csillagokban.

- Nem tudod értékelni. – szólalt meg a fiú.

- Hogy mondod? – kérdezte élesen Peggy.

- A természet szépségét.

- Hú, te aztán nagyon be lehetsz állva! – vihogott. Az ő szerelme sosem vihogna így. Ő egy kifinomult, de kemény csaj, aki sosem alacsonyodna le az effajta viselkedéshez. Ezért szerette őt, és Peggy-ről pontosan ezért csak szexről fantáziált.

Nem méltatta ezt válaszra, inkább csendben maradt. Úgy döntött kivárja, ameddig kiböki, hogy mit akar tőle. Mindig ez van. Nem ment volna oda hozzá csak azért, hogy elkérje a pulóverét.

- Van még abból? – bökött a kezében tartott cigarettára.

- Nincs.

- Nem vagy valami kedves. – mondta meglepetten Peggy.

- Jó, tessék! – nyomta a kezébe a másik szálat, az utolsót, majd felállt, de mielőtt elmehetett volna még utána szólt a lány.

- Örülsz, hogy megszabadultál tőlem, mi? – vihogott. – Tudod, szerintem mi jóba is lehettünk volna.

- Tőled függött. – rántotta meg a vállát. – Nem mintha nagyon igyekeztél volna a barátom lenni, vagy legalábbis csak akkor, amikor más nem látta.

- Szerintem cuki vagy. – a lány hangja akadozott, innen tudta, hogy már kellően sokat ivott és a meggyújtott cigaretta sem segítette az állapotát. – Csak tudod, nem hozzám való. De elfogadnálak egy kis időre. A szobámba.

- Szóval lefeküdnél velem? – tette karba a kezét.

- Persze, titkon sokan lefeküdnének veled. – vigyorgott.

- Titok? – összezavarodott, de aztán kitisztult minden. – Szóval azért kavartál velem olyan sokszor a bulikban, aztán keserítetted meg az életem, és tagadtad le, amikor megemlítettem!

- Ott a pont! – sóhajtott.

- Mekkora egy szemét kurva vagy! – szűrte a fogai között.

- Miért? Ki hinné el, hogy lefeküdnék veled? Még te sem gondoltad komolyan, hogy bármit is akarnék tőled egy éjszakán kívül? – lenézően nézett rá, ami felbosszantotta.

Mély levegőt vett, most nem engedheti ki magából a mérgét. Inkább csak feltartotta a kezét, amikor látta, hogy Peggy még mondott volna valamit, így megakadályozva, hogy megszólaljon, majd sarkon fordult és lelépett.

A sötét után, ahol csak a lámpák fénye adott némi világosságot, ismét utolérték a sötét gondolatok.

Már értette, miért kínozta több éven át. Már mindent értett.

És azt kívánta, bárcsak egyszer visszaadhatná neki ezt a sok kínt!