How Dare You, Daddy? (SZÜNETEL)

[] Sweete []

( Tibalt szemszögéből )

Reggel, amilyen gyorsan csak lehetett, elkészültem, majd gyorsan elhagytam a szobámat. Megintcsak szomorú pillanátsokat kaptam a rongybabától. Nem, azt hiszem ezt, csak én képzelem bele a dologba.
Tőle is elköszöntem. Jól megölelgettem, és elmondtam neki, hogy új társunk lesz, ha még nem vitte el más, a kiscicát.

Ballagok az utcán, szemeimmel vizslatom a teret. Nem látom a kiscicát. Megállok az üzlet előtt, ahol vettem neki a kaját reggel.
Megláttam, hogy ott van Brendon.
A kiscicával, teszem hozzá.
Shit.... Ebből, hogy hogyan mászom ki, nem tudom.
Mély levegőt vettem, majd odamentem felé.
- Szia! - Köszöntem oda.
- Oh, hello! - Nézett fel mosolyogva a kiscicáról. - Mi járatban?
- Ohm, iskolába? - Ráncoltam a szemöldököm zavartan.
- Aham. Detto.
- Egészségedre.
Csak nevetett. Olyan aranyosan. Kicsit ledöbbentem, mert nem láttam még nevetni, de olyan melegséggel töltött el, hogy boldognak látom.
Leguggoltam Brendon mellé, hogy közelebb lehessek a csöppséghez.
Halványan mosolyogtam.
Brendon az ülembe tette az apró hálásan doromboló szőrgombócot.
- Szerinted aranyos? - Kérdezte.
- Ühüm. - Bólogattam. Áhitatba estem. Olyan édesen bújt kezem alá, hogy alig győztem úgy az ölemben tartani, mivel féltem, hogy leesik, és megsérül.
- Milyen nevet adnál neki?
- Todoven.
- Furcsa, de érdekesen hangzik.
- Különleges, annyira éppen elég. Nem tetszik?
- Egy szóval sem mondtam, hogy ne tetszene, csak elgondolkodtam, hogy honnan ered a neve.
Mutató ujjammal ráböktem a fejemre, majd így szóltam:
- Inenn.
- Értem. - Kócolta össze, a már szénakazalnak tűnő loboncot, amit a hajamnak nevezek, a fejem tetején.
- Na~! - Húztam el a szót, kezére fogva
- Elnézést Hercegnő. - Mosolygott ravaszul.
- Tudtommal pasi vagyok. - Masszírozam az orrnyergemet, mosolyogva.
- Oh, télleg'. Most jut eszembe, hogy én is.
- Akkor itt gondok vannak. - Nevettük el magunkat. - Nézd! Elaludt. - Simítottam a kezem az alvó cicán, akinek nagy bundás buksia Brendon tenyerében volt, míg a combomom feküdt. Érdekes kombó, de aranyos volt.
- Baszki...! - Nézett a telefonjára, Brendon.
- Mi az?
- 07:54. És innen 15p eljutni a suliig.
- Hogy micsoda?! - Óvatosan kiemeltük a picurit az ölemból, a sálamba tekertem, meg ne fázzon szegényke.

- Gyere! - Rántott fel Brendon, a kezemnél fogva. Szinte húzott.
Mikor egy kicsit mellé értem, ujjainkat szorosan egymáséba fonta.
Jessus! Wth/Wtf?
A kapu ajtóban megálltunk, hogy levegőhöz jussunk.
- Tüdőmet félúton elhagytam. - Mondtam a mellkasomrs szorítva kezemet. Ekkor vettem észre, hogy ujjaink még mindig egymásba fonódtak. Csak nevetett.
- Nem vagy valami sport ember.
- Szeretem a sportot, de nem mindegyiket. A futás a mai nap beírta magát, az ellenség könyvébe.
07:59.
Yeaaah....
- Gyere siess! - Húzott maga után.
-Dhe...nhem.. khaphok.... lhevheghőt..! - Fogtam a tüdőm helyén lévő lyukat.
- Újra kéne élesszelek? Hidd el, én is a halál szélén állok! - Keze szorítása egy picit megerősödött.
- Össze fogok esni, ha elájulok, miattad...
- Akkor majd elkaplak. De miért is miattam?
- Mhert fhej veszthve rohhansz. - Mondtam neki levegő után kapkodva.
- Tanultam mentősnek. Tudom, hogyan megy egy újraélesztés.
- Hogyan? - Néztem fel, mivel a csengő fülem hangja, mindentől elvakított.
- Mesterségesen.
- Várj! Mi? - Kaptam fel a fejem.
Ekkor odaértünk a teremhez, és ajtót nyitott nekem.
A kezem elengedte, ami miatt hiányérzet kerülgetett.
Oh, jessus! Azt hittem, hogy mentem meghalok.
Leültünk egymás mellett, és figyeltünk a tanárra. Pontosabban én, Brendon engem figyelt, vagy az ablakon ki, nem tudom.
Nem fogjátok kitalálni, hogy ki volt a tanár.
Jordan Even.
Senki nem tudja, hogy mi van köztünk. Ok, ez elég félreérthetően hangzott.
A mellettem ülő Brendon, egy vonalas füzet egyik lapjának részét nyújtotta felém.

" Hallom helyreállt a légzésed. Remélem, hogy nem ájulsz be valamelyik percben."

Halványan elmosolyodtam, mikor rá pillantottam. Arca sugárzott.

Ja,úgy néz ki, hogy életben maradok.

Na, az jó hír. Esetleg ráérsz szombaton?

Am ja. Asszem'. Miért?

Nem megyünk el valahova?

Nem hangzik rosszul. De hova mennénk?

Nem tom', ahová akarod. Nekem 8.

Detto. Nincsen ötletem. Neked van?

Egy film? Úgy tudom, hogy nyílt nemrég, egy mozi a környéken. Volna kedved kipróbálni?

Rendi. Nekem jó.

A nap további részében, nem túl sokminden történt. Ismét haza kísért, miután a tanítás véget ért. De még mielőtt hazafele vettük volna az irányt, magamhoz vettem a cicát, akit, mint említettem Todoven névvel láttam el. Vettem pár macska-kelléket, majd hazamentünk.
Mindent elmondtam a rongybabának aki az asztalon, pontosabban az ágyamon volt, majd az asztalomra tettem.
Figyelmesen nézett, mintha tudta volna, hogy miről zengek neki ódákat.
Este még a legjobb barátommal, Jackson-nal volt egy video chatem.

( Brendon szemszögéből )

- Rendben haver. Csáó! - Köszönt el Tibalt attól a Jackson nevű sráctól.
Aki asszem' a legjobb barátja.
Hát, ez változni fog:)
Azt hittem, hogy egy év lesz mire végez.

Levetette magát az ágyra, és játszani kezdett a ruhámmal. A baba hajával is. Olyan aranyos volt, ahogyan fürkészte, és ösztönösen egyhelyre koncentrált a tekintetével.

- Miért vagyok ilyen furcsa iránta. Nem is érdeklem. :( - Szája széle megremegett. Visszafolytja a sírást?
De miért?
- Ah, mindegy. Nem fontos. - Törölte meg a szemét.
Minden késztestés elfogott, hogy emberré változzak, és megölelgessem. Olyan rossz így látni őt, mikor a mindig boldog, derült mosolyát látom.
Imádom.
Mi van velem nem tudom.
Talán beleszerettem?
Ja, most hogy belegondolok ez a helyzet.

Egy óra elteltével, lelassult a lélegzete. Szinte más egyenletes volt.
Elaludt. Levegővétele lassú. Szeméből könny folyik.
Immáron emberi kezemmel, simítom le könnyeit.
Magamhoz ölelem, szinte fáradt, elkeseredett, gyönge testét.
Ajkaim pecsétjét hagytam homlokán.
Szerettem volna boldognak látni, mind éjjel, mind nappal.
Szerettem volna mosolyával töltekezni. Valamiért mindig szomorú.
Miattam? Én tettem volna?
Végülis mindig akkor fogja el a bánat, mikor erre a babára néz rá.
Akkor miattam szenved.
El kell mondanom neki!