Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

30. Táncparkett

[10.26.]
Casso és én lementünk a táncparkettre, miközben a hangszórókból felcsendült valami romantikus zeneszám, majd ahogy megálltunk, Casso magához húzott és átfogta a derekam.
- Ugyanannyira imádom ezt, mint amikor először táncoltunk három éve ugyanekkor - vallottam be mosolyogva.
A körülöttünk lévő párok mind lassúzgatni kezdtek, mindenki picit másképpen, a fényeket átkapcsolták, a nagy csillárok helyett az oldalfalakra rögzített kisebb lámpák világítottak, hogy idillibb legyen, és őszintén, az is volt, majd táncolni kezdtünk.
- Durva, hogy három éve volt - jegyezte meg Casso őszintén.
- Szerintem is - értettem egyet - Még durvább, hogy mennyi minden változott azóta. Csak gondolj bele.
- Ja, elég sok minden - biccentett, miközben az egyik kezével gyengéden ráfogott a bal kézfejemre, majd megforgatott, ahogy pedig visszahúzott újra magához, hozzátette - De amúgy nekem akkor is te változtál a legtöbbet - pillantott rám - Amivel semmi gáz nincs, mert én is változtam, akkor úgy passzoltunk, most meg így.
- Ezt hogy érted? - pislogtam.
- Úgy, Szöszi, hogy egy tizennégy éves tinilányként ismertelek meg, aki megtetszett a tizenöt éves énemnek, mert cuki vagy, szép, jó tanuló, meg még halál ügyes is, mondjuk kicsit bizonytalan, kicsit visszahúzódó, de kicsit nagyon imádnivaló, úgyhogy elkezdtelek becézni, szivatni, mint egy tizenöt éves, hogy feltűnjek neked, még akkor is, ha idegesít - mondta, mire elmosolyodtam - Legalább megjegyzel.
- Feltűntél, hidd el - mosolyogtam - Mondjuk nem igazán értettem mindig a közeledéseidet, hogy megölelgetsz, vagy simán csak a szöszizést, de elérte a kívánt a hatást, nagyon megjegyeztelek, hosszútávúban - tettem hozzá - A különleges bánásmódodnak köszönhetően.
Casso elnevette magát.
- Nem ez volt a különleges bánásmódom - válaszolta őszintén - Főleg a legelején, amikor még csak a "szedjük fel" zónában jártam, az érzéseim voltak különlegesek, nem a bánásmódom. Akkor lett az is különleges, amikor szilveszter után voltunk, hogy nem tettem le rólad, és onnantól kezdve.
- Ez elég őszinte volt - láttam be.
- Ja, ezt most így én is érzem.
- Jó, persze, valahol tudtam, hogy a "szedjük fel" zónának, meg a közeledéseidnek nem én voltam az első tesztalanya, nem csak engem idegesítettél becenévvel életedben, meg más lányért is megtetted azt, amit velem, jól bevált módszereket dobtál... oké, igazából ebbe még így nem gondoltam bele, amibe meg igen, az jobban hangzott a fejemben, mint kimondva - vallottam be zavartan elnevetve magam.
- Nekem is - értett egyet.
- De az érzéseid vezérelték ezeket, amikről azt mondtad, hogy különlegesek voltak, szóval nincs jelentősége - tettem hozzá megmentve a helyzetet.
- Ott a pont - mosolyodott el.
- Ééés, erre most rákattantam, mi volt az alaphadművelet a "szedjük fel" zónádban? - vigyorogtam rá, ahogy végiggondoltam a beszélgetésünket.
- Hogy felszedlek?
- Tényleg érdekel, hogy mit gondoltál az ízlésemről, szóval az előző picit kínos témáért cserébe nem úszod meg ezzel a kétszavas válasszal - mondtam derűsen, mire elnevetve magát, rámnézett.
- Az a gáz, hogy jogos - látta be röhögve, majd mosolyogva gyorsan átgondolta, hogy tálalja majd nekem - Szóval, Szöszi, először is, kábé betippeltem, hogy mi az, amiért csak egy kicsit is ne akarnál összejönni velem, hogy ne olyan benyomást keltsek, amiért meg talán igen, azt pedig érzékeld.
- Hoppá - pislogtam mosolyogva - És, mit tippeltél?
- Lehet most egoista leszek, csak mondom - jelezte előre szórakozottan - Tehát, az úgy oké, amit általában bírni szoktak bennem, de mivel egy kicsit összetettebb személyiséged van, mint az átlag lányoknak, és tipikusan annak a csajnak tűntél, aki nem csak külsőre megy, nem elég, ha egyszer látsz tesin, vagy a kockáimat, mosolygok rád egyet, aztán kábé ennyi, és nem jössz össze csak úgy bárkivel, el kell nyerni a bizalmadat, levágtam, hogy valszeg jobban az ideáljaid a jófiúk, a művészek, okosak, érzelmesebbek, komoly kapcsolatosak, satöbbi, mint... mondjuk én - fejezte be a mondatát röhögve, ötlet híján - Vagyis nem, nem úgy, csak elég hamar lejött, hogy aaaa nőügyeim... - fogalmazta meg szépen, jókedvűen mosolyogva - Meg az ahhoz kapcsolódóak valószínűleg nem lesznek annyira imponálóak, főleg az akkori ártatlan, hiperjókislány énednek, úgyhogy melletted egy kicsit próbáltam jobb lenni, vagy hogy csak jobbnak láss, nem véletlen, hogy egy csomó mindent csak később tudtál meg rólam, a gimi előtti dolgokról... meg úgy egyben az egész vízilabdás-lizás-sportolós-mittudomén sztorit kihagytam, nehogy kiábrándulj.
- De már lebuktál, hogy valójában rosszfiú vagy - mosolyogtam - Amit meg ugyanúgy szeretek, szóval nem kellett volna megjátszanod, vagy hogy mondjam.
- Nem játszottam meg semmit, önmagamat adtam, csak átskippeltem néhány részt, amikor be kellett volna avatnom téged pár dologba - helyesbítette derűsen, mire felnevettem - De melletted amúgy is jobb vagyok, ilyen hatással vagy rám. Én meg elrontalak, kiegyenlítünk.
- Nem rontasz el, ne mond ilyeneket - nevettem, majd tánc közben játékosan csapkodni kezdtem a vállát.
- Oké, mielőtt tovább csapkodnál, csak mondom, hogy az elrontás nem egyértelműen negatív - válaszolta egyszerűen, egy halvány mosollyal az arcán.
A zene ekkor a refrénjénél tartott, mire Casso gondolt egyet, tökéletes összhangban a refrén indulásával a derekamra csúsztatta a kezeit, és felkapva lendületesen átemelt az egyik oldaláról a másikra, majd gyengéden megfogta az egyik kézfejem, megpörgetett a karjaink által képzett tengely körül, aztán ahogy átfordultam, egy pillanatra szándékosan elengedett, de időm se volt megijedni, hogy hátraesek, mert el is kapott, és elmosolyodva felém hajolt.
- Néha még kifejezetten jól is áll, amikor rossz vagy, Szöszi - mosolygott rám, én pedig az előző mozdulatsortól lenyűgözött, csillogó szemekkel pillantottam fel rá.
- Neked is - vigyorogtam - Ez pedig elképesztően profi volt - vallottam be, mire egy újabb halvány mosoly jelent meg az arcán - Tudtad, hogy oda leszek tőle, ugye?
- Szerinted miért csináltam? - kérdezett vissza mosolyogva, miközben felhúzott, továbbra is a derekamat átkarolva, közel hajolva hozzám.
- A jókislány énemet megvetted kilóra - mondtam az arcára téve a kezeimet.
- Tudom - felelte lazán, én pedig hagytam, hogy mosolyogva megcsókoljon, aztán a nyakát átölelve viszonoztam.
Cassoval időközben már abbahagytuk a táncolást, majd egyszer csak elengedett és a kezemet fogva feltűnésmentesen, lassan elindult ki az előadóteremből, magával "húzva" engem is.
- Egyébként hova megyünk? - érdeklődtem, ahogy végigmentünk a folyosón részemről minimális sejtelemmel se, hogy hova.
- Várj már - mosolygott Casso a számra téve az egyik mutatóujját, én pedig értettem az utalást, miszerint nem avat be.
Casso kopogott kettőt az ezt követő terem ajtaján, mire értetlenül pislogva néztem rá, majd benyitott.
A teremben sötét volt, ráadásul senki nem volt bennt - ebben akkor bizonyosodtam meg, amikor Casso egy laza mozdulattal felkapcsolta a villanyokat.
- Ez a húgodék terme? - próbáltam megfejteni a dolgot.
- Passz, talán - vont vállat Casso végigpillantva a termen.
A következő pillanatban Casso becsukta az ajtót, majd keresztülhúzva mindent, amire abban a pillanatban számítottam, a hátammal nekidöntött az ajtónak, és meglepődni se hagyott időt, az ajkait már is az enyéimen éreztem.
- Oké, spontán ötlet volt, ez nem is annyira kell - látta be, amikor az ajkaink egy icipicit eltávolodtak egymástól, majd oldalra nyúlva lekapcsolta a villanyokat, aztán a derekamhoz szöktek a kezei, a kilincs felé, nemsokára pedig az ajtó zárjának a kattanását hallottam meg magam mögött - Tudod, Szöszi, nem szeretek kivételezni egyik éneddel sem - suttogta mosolyogva a számra, mire kellemes libabőr futott végig rajtam.
Ahw. <3
***************************************
Random utóirat:
Soha nem tudom, meddig írjam az ~ilyesmi~ jeleneteket.