Sasin (Befejezetlen)

HETEDIK FEJEZET

Jeongguk fel s alá masírozott Jimin lakrészében. Egészen sok helye volt rá, hiszen a nappaliszerű szobában alig helyezkedett el pár darab bútor. Egy alig használt kanapé, egy tv és néhány szekrény tette ki a berendezések teljes egészét. De ez bőven elég volt a harcoshoz hasonlóknak, hiszen szinte aludni is alig járt ide.

– Ezt nem gondolhatod komolyan! – fakadt ki az örökös, mikor elért az egyetlen, hatalmas, falba épített ablakhoz, majd megfordult.

– Mert? Megcsinálod helyettem? – kiabált ki Jimin a nyitott ajtón keresztül a wc-ről. Nem kapott választ. A felderítő hallhatóan felhúzta a sliccét. – Hát ez az. De tök mindegy, mert nem is kell.

A harcos kifordult a mellékhelyiségből, miután mindent elintézett. Az örökös csakis ekkor hagyta abba a cirkálást, majd rögtön barátjához sétált pár nagy lépéssel. Makacsul, homlokráncolva állt meg előtte.

– Persze, hogy nem kell! Neked sem kellene! Nem ez az utolsó lehetőség, a szavazást... – Jeongguk ki tudta olvasni Jimin féloldalt felvont szemöldökéből, hogy a másik mit gondol a ki nem mondottakról. Az örökös sóhajtott. – Meg tudnánk oldani enélkül is. Csak meg kell győznöm a Horangit. Ha elbeszélgetünk négyszemközt, akkor biztosan sikerülhet. Láttad, hogy a tömegre is tudtam hatni egy kicsit. Gondold át, Jimin!

A harcos megvakarta hüvelykujja hátuljával a homlokát, majd ő is sóhajtott. Jimin soha nem szokott sóhajtozni. Ez még inkább táplálta az örökös mellkasában felgyülemlett pánikot. Mert igen, Jeongguk borzasztóan megijedt már csak a gondolatától is, hogy barátja lemegy a tigrishez. Mindannyian tisztában voltak az Éjszaka kockázatával, de az örökös tűnt az egyedülinek, aki nem tudott megbirkózni a gondolattal, hogy az esetleges sikertelenség mivel is járna.

Jimin Jeongguk vállára tette kezét, de mielőtt megszólalhatott volna, Agyar csörtetett be a bejárati ajtón. Igaz, nem akkora lendülettel, ahogy az örökös támadta le barátját, ám a nagyember is igen nagy léptekkek haladt a két fiatal felé. Tetovált karja magasra lendült, ahogy kartávolságon belülre ért Jiminhez, de a fiatal harcos ösztönösen ki tudott ugrani a tockos alól, így Agyar végül csak a levegőre koppantott.

– Legalább a reflexeid még jók, ha már az eszed ott hever valahol a gyakorlóterem tatamiján. Hányszor mondtam, hogy mindenre tisztelettel jelentkezünk Hyeonjeongnál, hm, Kis Tigris?

Jimin zsebre tett kézzel kicsit még messzebb sasszézott, miközben megvonta a vállát.

– Ezerszer? Nem 'tom, nem számoltam. De nem vágom mit vagy úgy oda, megadtam a tiszteletet. Mondtam neki, hogy uram! Nem vagyok én vadember. – A harcos válasza csak egy horkantást idézett elő a nagydarabból, mielőtt ő is zsebébe mélyesztette kezeit és az örökös felé fordult.

– Te meg túl sok időt töltöttél emellett a kergevad mellett. Felfedni a tárgyaláson történteket a többi réteg előtt nem csak hogy elvellenes, de apádat is rossz színben tünteti fel. Ha csak egy kicsit is a régi maradt, akkor Hyeonjeong őrjöngeni fog, az ő kimért, karótnyelt módján. – Agyar sötét szemei megfagyasztották a vért egy pillanatra az örökös ereiben. Viszont itt nem volt vége. A Markos mester megemelte kissé állát. – De tagadhatatlanul tökös húzás volt. Szép munka, kölyök.

Jeongguk egy pillanatra megzavarodott, aztán egy minimális büszkeség kerítette hatalmába, mielőtt a súlyos pánik el nem nyomott újra mindent.

– A szép munka az lenne, ha Jimin nem sétálna önkéntesen a ha... Ha kivételesen nem csinálna őrültséget!

Nem történhet meg! Az örökös még gondolni sem mert az eshetőségre, nemhogy kimondani ki tudta volna. A legrosszabb végkifejlet keringett a fejében, amin nem lehetett segíteni. Ám ezzel egyértelműen egyedül volt.