Meghaltam?

A fekete zászló

Nincs is jobb, mint egy hideg téli reggelen az ébresztőóra csörgésére felriadni. Így kezdődött a diáklány reggele. A lány neve Lujza. Reggel korán kelt, hogy beérjen időben az iskolába. Amint magához tért, megmosakodott jó hideg, frissítő vízzel, ezután fogat mosott, majd kapkodva felöltözött, de a sminkre muszáj volt időt szakítania, hiszen nem szerette volna, hogy úgy nézzen ki, mint aki most kelt. Felkapta a könyvekkel teli táskáját és elindult az iskolába. Szerencsére nem lakott messze az iskolától, így nem több, mint öt perc séta után oda is ért. Ebben a nagy hidegben nem túl kellemes a séta. Már nagyon igazgatott volt, hiszen nagyon szeretett iskolába járni, szeretett tanulni és mindent meg akart tenni, hogy jó jegyei is legyenek. Amint megpillantotta az iskola hatalmas épületét a távolból, már egyre boldogabban sétált felé. Azonban egyre csak közeledve, látta, hogy az iskola kapujának tetején egy fekete zászló lobog. Ezt követően rögtön elszomorodott, hiszen tudta, hogy ez csak egy dolgot jelenthet. Belépett az épületbe, elhaladt a porta mellett, és akkor pillantotta meg az aula másik végében lévő kis asztalkát, amin egy mécses égett egy diák fényképével. Mivel túl messze volt, nem igazán látta kinek a képe van a keretben. Megvárta amíg a tömeg eloszlik, majd félve, lopakodó léptekkel közelített az asztalkához. Elakadt a lélegzete, amint meglátta a fényképet. Tekintete hirtelen elkomorodott. A szíve egyre gyorsabban kezdett el dobogni. A képen... Lujza volt. Percek teltek el, és Lujza még mindig ott állt... A kedvenc tanára jelent meg mellett, aki a fényképhez kezdett el beszélni:

- Édes Istenem! Pedig milyen jó lány volt, és milyen jól tanult. Nagy veszteség ez nekünk...

Lujza rémülten nézett fel tanárára, majd remegő hanggal megszólította:

- Tanár Úr?! Hiszen itt vagyok! Miért nem figyel rám?

A lány hangja többször is elcsuklott, miközben beszélt tanárához.

-Miért nem hall engem? Itt vagyok!!

Semmi. A tanár letörölte az arcáról legördűlő könnyét, és Lujza felé fordult.  A lánynak felcsillantak a szemei, de a tanára átsétált Lujza testén. Lujza sokkolt állapotban fordult tanára után, miközben csillogó kék szemeiből kicsordultak könnyei.

-Ez nem lehet a valóság! Ez csak egy álom! Egy rémálom! -Kiabálta Lujza...

Ezt követően Lujza édesanyja rémülten toppant be lánya szobájába.

-Édes kislányom mi történt? -Kérdezte riadtan.

Lujza az ágyán ülve, megnyugodva felelte:

- Jól vagyok anya... csak rosszat álmodtam... Azt álmodtam, hogy meghaltam.

Édesanyja leült az ágyra és átölelte Lujzát.

- Nincs semmi baj kislányom... most már nem kell félned, itt vagyok veled. Ez csak egy rossz álom volt. - Felelte Lujza édesanyja.

Ezután az anyukája kiment a szobából és becsukta maga után az ajtót, hogy tudjon Lujza még egy kicsit pihenni.
A lány megkönnyebbült, de aztán-

- Várjunk... az előbb anyukám jött be hozzám? Hiszen... ő meghalt amikor én még csak három éves voltam...