Együtt, Veled, Nélküked/Lando Norris ff./BEFEJEZETT

tizenharmadik

-Rella? Kislányom te vagy az?-apa összezavarodott hangja volt az, ami megszakította a hosszúra nyúló ölelésünket.

-Szia apa!-fordultam felé, visszatartott mosollyal

-Mit keresel te itt? Reggel mikor még beszéltünk otthon voltál. Egy szóval sem említetted, hogy itt leszel...-pillantott végig rajtam újra, mintha nem is hinne a szemének.

-Meglepetésnek hívtam ide.-szólalt meg helyettem Lando, kimentve engem a magyarázkodásból-Vacsorakor akartunk meglepni, de úgy látszik ez nem jött össze..-húzta el a száját, és ha nem tudtam volna az igazat, elhittem volna.

-De! Nagyon is meglepett!-kezdett bólogatni-Öregapádat meg már meg sem öleled?-kérdezte felvont szemöldökkel és elnevette magát, én pedig mellé léptem és átöleltem.

-Ma nagyon meglepős kedvében van!-tette hozzá Lando. Utalva arra, hogy ő is hasonló szituációba keveredett.-Megengeded, hogy elmenjünk kocsikázni estére? Megnézzük a kivilágított várost meg bemegyünk enni valahova...-vázolta fel a terveit a fiú, és nagyon aranyosnak találtam, hogy engedélyt kért apától. Hatalmas bociszemekkel bámultam apára, de még időm se volt bevetni, mivel megszólalt.

-Persze! Én úgy is a fiúkkal terveztem lemenni a Hilton klubbjába, egy kis bowling meg ilyenek, tudjátok...-egyezett bele azonnal

-Te? Te meg egy klubb?-vontam fel a szemöldököm csodálkozva, nem hittem a fülemnek.

-Nem csak te tudsz meglepni!-mosolyodott el apa, majd elköszönt tőlünk és visszament a többiekhez. Hát ez gyors volt.

-Ha nemet mondott volna, akkor is megszöktettelek volna-súgta oda a fülembe Norris, mire én csak elnevettem magam. Igen, ez teljes mértékben Landóra vall. -Indulhatunk?-oldotta fel a mercedest, majd kinyitotta nekem az ajtót.

-Persze. Hova megyünk?-kérdeztem, miután kifordultunk a parkolóból, és elhagytuk a pályát

-Enni. Sétálni. Beszélni!-válaszolt-Na mesélj! Milyen az egyetem? Elég szűkszavú voltál az utóbbi időben-tette hozzá, és ez egy erős utalás volt arra, hogy szándékosan kerültem az elmúlt időszakban.

-Sajnálom. Össze voltam zavarodva. És válaszolva a kérdésedre: Imádom. Annyira jófejek az emberek. Ráadásul, már megvolt az idei év első boncolása is...-lelkesedtem be-A barátaimmal is végre találkoztam, a napjaim nagy részét velük töltöttem. Hiányzott már a hülye fejük... Na de te is mesélj valamit!?-pillantottam rá ezúttal én

-Hmm csak a szokásos, MTC-ben töltöttem a napjaim szimulátorozással, illetve utaztam, interjút adtam, edzés. Semmi extra. Választhatsz! Meki és leülünk a rakpartra, vagy keresünk valami jó éttermet, és utánna sétálunk...-vázolta fel a választási lehetőségeimet.

-Inkább az első, de neked biztos jó a meki? John nem fog..?-kezdtem, de félbeszakított

-John majd kiheveri!-nevette el magát-Akkor Meki!-indult el, miután a piros lámpa zöldre váltott. Bekanyarodtunk a Mcdriveba, és rendeltünk egy csomó kaját, ami valójában hét darab Happy Meal menüből állt, különböző játékokkal.

Khm igen, 20 illetve 21 évesek vagyunk. :D

Szóval fogtuk a kaját és lesétáltunk a rakpartra, ahonnan gyönyörű kilátás volt a folyóra, és a túlsó parton található, hangulatosan kivilágított épületekre. A naplemente narancsos-rózsaszínes színt öntött, a város pedig tele volt élettel. Csak úgy jöttek mentek az emberek.

Miután elfogyasztottuk a mekis kaját, és kiszórakoztuk magunkat a Happy Meales játékokkal, mindeketten tudtuk, hogy egy nagy beszélgetés vár ránk. Egész idő alatt érződött közöttünk az a megmagyarázhatatlan vonzalom.

Egy padon ülve bámultunk egymásra, és milliónyi gondolat árasztott el arról, hogy hogy lehetek olyan szerencsés, hogy pont én vagyok az a lány, aki élvezheti ennek a csodálatos fiúnak a társaságát.

-Szóval...-kezdtem bele, és fogalmam sem volt, hogy honnan volt annyi bátorságom, hogy belekezdjek. Azt tudtam, hogy mit akarok mondani, csak azt nem, hogy hogyan.-Nem tudom hányadán állunk, vagy, hogy te mit szeretnél, de nekem hihetetleül fontossá válltál, és minden közösen eltöltött pillanat, az életem eddigi legszebb időszaka volt.-fejeztem be, és beharapott ajkakkal vártam, hogy ezúttal ő mondjon valamit.

-Tudod mit szeretnék?-nézett rám, a gyönyörű zöld íriszeivel

-Mit?-sütöttem le a szemeimet, mert a kialakult szemkontaktus miatt, teljesen elvörösödtem

-Láttad a híreket?-kétdezte újból, én pedig teljesen összezavarodtam.

-Igen...és ezt miért kér...-kezdtem volna visszakérdezni, de közbevágott.

-Szeretném, ha nem csak pletyka lenne, hogy a barátnőm vagy, hanem tényleg az lennél. Szeretnélek a barátnőmnek mondani! Elbüszkélkedni, hogy milyen csodálatos vagy, hogy milyen csodálatos lányt tudhatok a barátnőmnek. Azt akarom, hogy én legyek az egyetlen fiú, akire gondolsz, hogy úgy érezd, te vagy a világ középpontja. Azt szeretném, ha boldog lennél, és a gyönyörű mosolyod soha sem tűnne el az arcodról, hogy reggel a te csókodra és angyali hangodra ébredjek, hogy ott legyél mellettem, és hogy én legyek az aki boldoggá tesz, és akit a barátodnak hívhatsz!-fejezte be a vallomás szerűségét, és végül hozzátette-Sajnálom, ez eléggé klisésre sikerült és...

-Shh!-tettem az ujjaimat a szája elé.

Istenem, mennyire aranyos!♡

-Oké befogom!-nevette el magát-Szóval..

-Igen. Szeretnék a barátnőd lenni!-hajoltam, hozzá közelebb.

-Ha most megint megcsókollak, ugye megígéred, hogy nem fogsz megint eltűnni?-pillantott rám, de már csak centik választottak el minket egymástól

-Megígérem!-mosolyodtam el, és én voltam az, aki ezúttal közelebb hajolt és az ajkaira tapadt.

Kellemes Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak❤🎄✨