How Dare You, Daddy? (SZÜNETEL)

[] With you, in the night []

( Tibalt szemszögéből )

- Húha, ez most meglepett. Nem hittem volna, hogy igaz, és nem csak képzelgések. - Takartam el az arcom két kezemmel zavaromban.
- Ez most baj? Elmenjek?
- Nem, dehogy. Maradj, ha akarsz.
- Miért? - Hangja fájdalmat sugallt.
- Mit miért?
- Miért akartál öngyilkos lenni?
- Nem fontos.
- De az! Akkor nem vetemedtél volna erre. Mond el!
- Mondom hogy nem fontos. - Sütöttem le a szemem.
- Kérlek!
- Miért akarod tudni? Annyira fontos lenne? - Néztem rá, könny áztatta szemmel.
- Igen az. Tudni akarom. Mond el! Kérlek!
Nagy levegőt vettem. Szinte égette a légcsövem. Mintha lecsatlakozott volna a tüdőmtől. Testem remegni kezdett. Beharaptam a szám, hogy ne látszódjon, hogy az állam is remeg.
Erősnek kell maradnom!
Szememet a könny szinte kiégette. Nem láttam tőlük.
- Felhívott az apám.... Aki születésem előtt elhagyott engem és anyámat.
Bűnösnek éreztem magam. Még most is. Nem hiszem el, hogy miattam mentek szét. Felhívott, és elmondott mindennek. Azt mondta, hogy bánja, hogy megfogantam. Ilyen senkiházinak mint én, nem kellene léteznie.
- Értelek. - Húzott magához, majd egy szoros ölelésbe vont. Vállára hajtottam a fejem, és sírni kezdtem. Az illata káprázatos volt. A közelsége, mint mindig, megnyugtatta a lelkemet.
A bennem lévő fájdalom elillant, addig a percig, ameddig álomba nem sírtam magamat.

( Brendon szemszögéből )

Szerettem volna mellette maradni. Védeni őt mindentől. Éreztetni vele azt, hogy mindig van kire támaszkodhat. Ez egyfajta hiány volt bennem is, mivel a szüleimnek hiába van pénze, én nem számítok nekik. A bátyám a minta gyerek, akit egyetlen utódnak néznek. Engem kivontak.
Mintha nem is léteznék. Volt, hogy 3 hónapon át nem voltam otthon. Fel sem tűnt nekik.
De szeretném, hogy ez a gyöngéd gyöngyszem itt a karjaimban, szeretteljesen érezhesse magát. Ha már én nem kaptam meg, akkor valakinek adhassak belőle.
Látni szeretném őt, mind' éjjel, mind' nappal. Nehéz, avagy a gyümölcsöző korszakban. Vele szeretnék lenni, egy életen át.

Hibátlan arcáról egy tincset simítottam el, ami kajánul hullott szemébe.
- Mhhhh.. - Dünnyögött egyet, majd szorosabban a pólómra fogott, puha kezével. Lábaink összegabalyodva. Ragaszkodik a maradásomhoz. Bár nem mintha elakartam volma menni ;) . Átöleltem őt, magamhoz húztam. Hagytam, hogy az álom maga alá vonjon, mint édes méz, a medvét.

~ Reggel ~

( Tibalt szemszögéből )

Kicsit sajgott a fejem, és a szememet szúrta a nap bepillantó fénye.
Nyöszörögve fordultam volna át a másik oldalamra, mikor rá jöttem, hogy nem tudok.
Brendon keze a derekamon, szorosan magához húzott. Ez olyan biztonságérzetet ad. Megtudnám szokni. Geez, nem leszek jóban, a vágyaimmal. (~￣³￣)~
Arca hibátlan  volt, haja kócosan áll, mivel elaludta. Pólója enyhén gyűrött, lélegzetvétele egyenletes. Nem akartam megzavarni, de ha nem állítom le az ébresztőórámat az éjjeliszekrényen, akkor 2p-en belül ébreszteni fog kegyetlenül.
Óvatosan elfordultam, mivel az ajtóm felé van a szekrényem.
Éppen nyúltam volna, szinte már hozzáértem az órához, mikor Brendon fáradtan morgott egyet.:
- Mhhmmmn....!
Éppen az oldalamon voltam, mikor közel húzott magához. Szinte hozzám simult. Éreztem, ahogyan kifújja a levegőt, nyakamon libabőr jelentkezett, ahogyan a lágy "szellő" érintette bőrömet.

Keze derkamon volt, és szorosabban húzott magához.
Kezemet az övére tettem, egy halvány mosoly kíséretében.
Bárcsak így lehetnénk egésznap!
Nem bánnám egy percig sem, ha itthon maradhatnék.
Nem akartam elrontani a pillanatot, ezért úgy döntöttem, hogy vissza alszom.
Éppen nyomott volna el újra az álom, mikor megéreztem, hogy mocorog.
Közelebb húzódott hozzám, konkrétan hozzám simult. Egy centi se volt közöttünk.
Arcom az másodperceken belül lángolt.
Vajon meddig alszik még?
Ekkor azonban megszólalt az az ébresztőóra, amit 2p-e ki akartam nyomni.
- Naaaaaaaaah.... - Nézett fel egy kicsit majd kinyomta az ébresztőórát, pusztán csak annyival, hogy rátette a kezét, majd újra visszakerültünk ugyanabba a pozícióba.
Yeahhhhh....
Amúgy, kezdem megszokni.
- Bb-rendon?
- Hm?
- Kelnünk kellene. - Pislogtam zavartan.
- Naaaaaaaaaaaah~, csak még egy kicsit~!
- Elfogunk késni! - Mondtam egy kicsit határozottabban. Én sem akarok felkelni, de muszáj. Iskolnap van. Péntek.
- Ráérünk még.
- Péntek van. Bírd ki még, a mai nap!
- Csak egy percet~!
- Holnap aludhatunk 10-ig.
- Tényleg?
- Ja.
- Yupiiiii~!!!!! Csak egy kicsit maradjunk még~!
- Jó. Csak 1 p-et, de nem többet!
- 'kay! - Szorosan átölelte a derekamat, és újra aludni kezdett. Lélegzete egyenletes lett, újra. Szívem a torkomban dobogott. Elkezdtem számolni a percet. Aztán rá jöttem, hogy már 5p-e itt vagyunk. Óvatosan mocorogni kezdtem, jelezve ezzel, hogy kellni kellene.
Nem vette a jelet. Óvatosan megfordultam karjai közt. Közelebb vont magához, ezzel elérve, hogy orrunk összeérjen.
- B-Brendon...! - Suttotgtam, mert hangom elcsuklott, a zavarban létem miatt.
- Mhn?
- Ébren vagy?
- Félig.
- Akkor ideje felkelni! El fogunk késni!
- Ah, értem. - Kinyitotta a szemét, mire pislogtam értetlenül. Csak nézett. Láttam valamit a tekintetében, mintha valami tűz🔥 égne benne.
( Fire on fire... )
- Jó reggelt! - Mondtam ezzel megtörve a kínos csendet.
- Bár' mindegyik ilyen lenne! - Suttogta. - Jó látni az első pillanattól kezdve az utolsóig.
- Pardon? - Néztem rá zavarban, és egyre nehezebben tudtam uralkodni magamon, hogy ne mosolyodjak el.
- Mindegy. - Mosolygott. - Kelljünk!
Majd egy határozott mozdulattal felkelt. Kezét levette derekamról, mivel szorosan átölelt egész éjjel.
Sirhatnékom jele mutatkozott nálam.
Basszus, mi ez?! Elvonási tünet?
Geeeez....

Felületem az ágyban. Szememet dörzsölni kezdtem, hogy ne a könnyek jelenjenek meg, és húzzam vissza Brendont álló helyzetéből az ágyba, sírva kérve "Gyere vissza!" vagy a " Ne hagyj magamra!" szavaimmal. Ott vannak a nyelvem hegyén a szavak, de inkább beharapom a szám egyik felét.
Eközben előttem éppen puha bőrét fedő pólotól szabadult meg. Megálltam szemem dörzsölésével. Fekete nadrágban, ezzel a fény hatással, ahogyan kezében egy pólóval áll, úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal.

Oh, dear God! He look like an angel! So beautiful, and perfect!
This lonlynes is killing me! I just want touch him!

Szám beharapva maradt, szinte csorgó nyállal néztem őt.
Megfordult, és mosolyogva nézett.
- Mi az? Van valami furcsa rajtam?
- Nem.... Nincs.
- Értem. Akkor, esetleg kell valami, ami mögöttem van?
- Miből gondolod?
- Boci, avagy fáradságot sugalló szemeiddel  kiégeted a bordámat.
És, am... Csorog a nyálad. - Mosolygott kacéran.
- Oh, basszus! Bocsánat! - Fordultam el zavaromban. Letöröltem a nyálat a szám sarkáról.
- Semmi baj. - Nevetett.
Az arcomat eltakarva keltem fel, majd az ágy megcsinálása után. Gyorsan felöltözve haladtam a szoba egyik végéből a másikba, hogy táskámat összepakoljam.
Amyu hangja lentről jött:
- Drágám ideje indulni!
- Om, hogyan jutunk ki a szobából?
- Plüssfigurává változom.
- Rendben, de akkor fogj meg! - Kezemért nyúlt, majd a kezemben maradt figuraként.
- Tibalt, mi tart idáig? El fogsz késni! - Üvöltözott anyu a konyhából.
- Megyek már anya! - Válaszoltam lépcsőn lejövet közben.
Szalvétával fogtam pár csokis sütit, amit anyu sütött még tegnap este.
- Elmentem!
Amiután kiléptem a küszöbön kerestem egy helyet, ahol nem látni be, 2 ház közé. Ott vissza változott Brendon. Mielőtt még megszólalhatott volna, a szájába nyomtam egy sütit.
Sütivel a szájában mosolygott, majd kézen fogott, és elindultunk a suliba.

Vajon lehetünk többek, mint barátok?

Halllo Guys~!

Nem tudom, hogy hogyan tudom majd folytatni, avagy újabb részeket hozni, mivel mostanában rengeteget tanulok.
Igyekszem haladni vele, és nem várakoztatni benneteket, de az idő ellenem dolgozik. :(
Nem terveztem rövidre, azt be kell vallanom, de szerintem valamikor megjelenek sok résszel.
Jó olvasást továbbra is!

Bye~!

😘😘😘😘😘😘