A telefonom csörgésére keltem fel. Ross még mindig rajtam feküdt. Akármennyire nem éreztem már a bordáim, és a lábam, jól esett hogy itt van. A hangos zenére ő is összerezzent.
-Szállj le rólam. -jelentettem ki, mire elkezdett feltápászkodni, de én kicsúsztam alóla, mert féltem hogy lerakják a telefont. A dohányzó asztalra raktam, így nem volt messze, de fekve nem értem volna el. Cameron. Elcsúsztattam a hívás gombot, és beleszóltam.
-Haló? Soph. Lehet hogy zavarok, de tegyétek félre a harmadik világháborút, Sierra szülni készül jelenleg. Siess. -mondta, és ki is nyomta. A pittyegő telefonnal a kezembe álltam, tátott szájjal. Ross kómásan nézett rám.
-Baj van? -kérdezte rekedt hangon.
-Sierra szül. -kezdtem el visítozva ugrálni. -Azonnal mennünk kell. -jelentettem ki izgatottan. Ő csak értetlenül nézett rám. Végül felállt, megdörzsölte a szemét, és megállt előttem.
-Ki az a Sierra? -kérdezte, amikor talán már fel is fogta, hogy eddig mit beszéltem hozzá.
-Cameron nővére. -nevettem. -Szülni fog, menni kell. -jelentettem ki, és felkaptam a telefonom, megfogtam a szöszi csuklóját, és elindultam a bejárati ajtó felé. E Ott felhúztuk a cipőnket, odaadtam Rossnak a kocsikulcsát, és kimentünk. Kint már sötét volt. Hogy milyen gyorsan telik az idő. Hihetetlen. Nem rég még dél volt. Ross be ült a kocsiba, de előtte kinyitotta nekem az anyós ülés felőli ajtót. Beszálltam, majd tudatosult bennem hogy ez is egy Range Rover, csak fekete. Nagyobb mint a Toméké. Kihajtott a feljáróról, és elindult arra, amerre mondtam neki. Egy óra múlva ott is leszünk. Teljesen bezsongtam.
Már elhagytuk Beverly Hillst. Amikor benyomtam a rádiót. Egy ideig ezt is csendben hallgattuk.
-Mióta van meg ez a kocsi? -próbáltam kevésbé kínossá tenni az utat.
-Fél éve szerintem. - adta a gyors válaszit. Hirtelen kezdett el kotorászni a kocsi ajtajában., miközben vezetett is. Enyhe szívinfarktus kapott el. Kinéztem az ablakon, amikor valami az ölembe esett. Odakaptam a tekintetem.
-Megijedtem. -mondtam, és felemeltem az átalakítót. Bedugtam a kocsi rádiójába, majd rá a telefonomat, majd bekapcsoltam a remixeimet. Ross egy aprót mosolygott. Nevetve néztem rá. Valamilyen kutatók azt mondták, hogy az érzelmek az éjszaka folyamán sokkal erősebbek. Fogalmam sincs miért, vagy hogy van ez. Ross felé fordultam, és csak néztem. Apró mosoly jelent meg az arcán. Észrevehette hogy elkalandozott a tekintetem rajta. Elkaptam a tekintetem.
Már majdnem kiértünk L.A-ból, amikor elég nagy kocsisor állt előttünk. Dugó. Hát ez nagyszerű. Este hogy a faszba van dugó? Már kezdtem volna káromkodni, amikor Lynch lenyomta az indexet, és ahogy előrébb haladtunk lefordult balra. Kérdő tekintettel fordultam felé.
-Itt ki tudom kerülni a dugót, csak plusz fél óra lesz az út Chinóig. -válaszolt, a fel nem tett kérdésemre.
-Ügyes. -mondtam. Aztán megint beállt közöttünk a csend.
-Soph. -szólalt meg, ami végre megtörte a csendet. - Komolyan gondoltad, hogy egy hétig maradjunk ketten ott? -kérdezte és egy pillanatra, de rám nézett.
-Igen. Maradj ott velem, és aztán meglátjuk mi lesz. -adtam választ. Kezét a kezemre rakta és összefűzte ujjainkat. Így vezetett tovább.
Őszintén szerettem volna, ha minden így maradna, és újra bízhatnék benne. Ha a Lynch család újra az én családom is lehetne. Újra könnybe lábadt a szemem. Kinéztem az ablakon, és az elsuhanó tájat néztem.
A kezem csak akkor engedte el, amikor megérkeztünk, és ki kellett szállni.
Kipattantam a kocsiból és elkezdtem befelé szaladni. Ross kiabálásra álltam meg. Annyira izgatott vagyok, hogy már minél hamarabb mennék be, és elfelejtettem szegényt. Utánam futott, és átkarolta a vállam. Így léptünk be a kórház épületébe.
A recepció rögtönk az ajtóval szemben volt. Odasétáltunk, majd vártuk hogy kérdezni tudjunk. A pult mögött egy idős hölgy ült és egy szőke plasztikbébi. Ahogy meglátta a csajszi Rosst egyből felállt. Ezek szerint az ő segítségét kell igénybe vennünk. Nyájasan köszönt, szemét le sem véve Rossról. Azt hittem felismerte Rosst, de valószínűleg nincs neki ennyi esze.
-Sierra Dallast keressük. Most hozták be. Szülni fog. -kezdtem kedvesen. Pár percig nézte még Rosst, majd lehajolt, és valamit elkezdett írni egy papírra. Nem sokkal később Ross elé tolta a papírfecnit idióta mosollyal a fején. Rápillantottam. Számok. Felment bennem a pumpa.
-Hol a kibaszott istenben fekszik Sierra Dallas? Két másodperced van válaszolni, vagy addig ütlek amíg mozogsz. -mondtam határozottan, de mégsem kiabáltam. A szöszi végre rám emelte a tekintetét.
-4. emelet. 5-ös szoba. -nyögte ki lenézően, miután megnézte a gépen. -Te meg hívj fel. -cuppogta Rossnak.
-Te csak ne hívogasd a barátom. -kiabáltam és hadonásztam közben, mire Ross megfogta a kezem, és elhúzott a lift felé. Megnyomta a hívót. Addig csendben álltunk egymás mellett. Kinyílt előttünk a lift, Ross behúzott, és megvártuk csendben míg bezáródik. Hirtelen neki lökött a lift falának, és számra tapasztotta a száját. A nyelve egyből bejutásért esedezett. Megadva neki egy nyögés szaladt ki a szájából. Közel húztam magamhoz, mire megállt a lift. Elváltunk egymástól. Én csak néztem előre. Fel sem fogtam a történteket. Mindenesetre, tetszett ez a kis összeröppenés. Kisétáltunk a liftből, Ross keze után nyúltam és belecsúsztattam apró kezem. Nagy tenyere védőn fogadta be kezem. Megpillantottam a Dallas családot. Ahogy egyre közelebb értünk, Cam felénk fordult. Összeráncolta a szemét, és kérdőn nézett ránk.
-Ennyit arról, hogy egész nap imádkoztam, hogy ne öljétek meg egymást. -mondta Cam, majd fel állt. Kezet fogott Rossal, engem meg megölelt. Már nem fogtam Ross kezét, de szorosan mellette álltam. Hogy én ezt mennyire meg fogom bánni egyszer.
-Na hogy van? -kérdeztem Sierrára utalva.
-Nem tudunk semmit. Elfolyt a magzatvize, vajúdik, de kapott fájdalom csillapító szurit, és most pihen. -válaszolt Gina. Brent nem volt kint, gondolom bent van.
-Azt mondták a dokik, hogy lehet hosszú lesz a szülés és vajúdása. Nagyon fáj ez neki? -kérdezte rám nézve Cam kiskutya fejjel.
-Honnan tudjam? Még nem szültem soha. De biztos nem fáj annyira nagyon. Gondolom. -mondtam, miközben megvakartam a tarkóm. Leültünk a székekre. Eszméletlen kényelmes székek voltak. Nem ilyen műanyag, piszkos székek voltak. Párnázott volt az alja, és elég nagy ahhoz, hogy török ülésbe tudjak ülni. Mondjuk Si nem akart magánkórházon kívül máshol szülni. Csak itt, Chino magán szülészetén.
Szóval ez ilyen luxus dolog. Úgyhogy simán el tudok aludni ezen a széken. Lynch mellém ült, de nem ért hozzám. Kezdtem megszokni hogy ebben a kemény két napban mindig közel van hozzám, és el sem engedett. Szóval kérem a nekem járó dolgokat (hehe). Megfogtam Ross kezét, és átdobtam a vállamon. Elkezdtünk várakozni.
Hamar beleuntam ebbe a várakozásba.
-Nem lehet bemenni hozzá? -kérdeztem a plafont bámulva.
-Brent ketten akart vele lenni egy kicsit, de szerintem már bemehetnénk. Bent van kanapé, meg hoztunk plédet nektek is. -mondta Gina. Felálltunk, kinyújtóztunk és benyitottunk a szobába.
-Szia kismama. -köszöntem neki, és odaszaladtam megölelni. Rossra nézett majd rám.
-Hát, azt nem mondtad, hogy ilyen jól néz ki. -suttogta, én meg picit csaptam a vállára, és nevettem. Igaza van. Piszkosul jól néz ki Ross.
-Itt mindenki tud mindent? Csak hogy tiszta legyen. -szólalt meg Ross, miközben ült le a kanapéra. Egyenlően bólogatott mindenki. Velem az élen. A szőkeség nevetve ütögette meg a kanapét maga mellett, jelezve nekem, hogy menjek oda. Szófogadóan sétáltam mellé, ültem le, és rám dobott egy takarót. Ross mellkasára hajtottam a fejem.
-Hát ez geci fura látvány. -kiáltott fel Cam. Kérdőn néztem rá. -Itt fekszel egy srácon, aztán mióta ismerlek nem láttalak sráccal. Jó mondjuk miatta sírtál éjszakákat. -motyogta. Hozzá dobtam egy párnát, mire Sierra hangosan kezdett nevetni. Visszadöntöttem a fejem Rossra, aki a derekamat simogatta az ujjaival. Már szerintem késő este volt, de még hajnal is lehetett. Fáradt voltam, nyugodt és aludni szerettem volna. Becsuktam a szemem, miután ellenőriztem, hogy Ross is becsukta a szemét. Átöleltem a derekát, és megszorítottam a pólóját. Kaptam egy puszit a fejemre, ezután teljesen az alvásra koncentráltam.
