A biztos pont

49. Fejezet

Levi:

- Eren... Eren... Kicsim ébresztő. - Keltegettem az alvó gyereket.

- Mgnm... - Nyöszörgött és jobban magára húzta a takarót.

- Akkor nem kapsz reggelit. - Mondatomra azonnal kipattantak a szemei és felült.

- De én kérek reggelit! - Motyogta, amolyan gyerek hangon és karba tett kézzel várt.

- Én is szeretnék enni, pont ezért öltözz fel, elmegyünk valahova. - Nem kezdett el készülődni, csak nekem dőlt mint egy zsák.

- Öltöztess fel. - Dünnyögte és átölelte derekamat.

- Borzasztó vagy.

- De te, így szeretsz! - Kapta föl fejét és mosolygott.

- Csak hagyd, hogy kimásszak az ágyból. - Simítottam hajába, majd arcára és végén vállára, amitől enyhén megremegett.

"Gyors" készülődés után, már a kocsiban ültünk és a kedvenc reggelizőm felé tartottunk. Eren még álmosan dörzsölgette a szemét és serényen ásítozott. Én se vagyok a legfittebb, de ilyenkor még nincsenek sokan. Biztos vagyok benne, hogy ezután a napja csakis jó lehet.

- Ma be kell menned dolgozni? - Kérdezte boci szemekkel.

- Igen, de te is mész. - Fejét az ülésnek döntötte és motyogott valamit.

- Miért kell? - Kérdezte szemrehányóan.

- Tudom, hogy neked kicsit korábban kezdődik, de muszáj. Ha jobban megy az üzlet, akkor már én is besegíthetek. - Bólintott és kedvesen elmosolyodott.

Bementünk a kis éttermecskébe, tipikus családi hangulat. Házi ételek és kedves személyzet. Mintha otthon reggeliznék, sőt itt már szinte családtagnak számítok. Amíg nem volt Eren és a többiek is távol voltak, mindig itt voltam. Reggeliztem, majd a nap folyamán kávézni vagy sütizni is betértem. De már rég óta nem jöttem hozzájuk.

- Jó reggelt Levi! Örülök, hogy újra látlak errefelé. - Mosolygott rám Petra.

- Neked is. Hogy vagy?

- Jól, képzeld lett még egy macskám. - Lelkendezett, de hirtelen abbahagyta.

Csak bámulta Erent és nem tudott mit kezdeni a ténnyel, hogy nem egyedül vagyok. Picit oldalra döntötte a fejét és úgy kémlelte tovább szerelmemet. Lépett előrébb, majd megállt, ezt eljátszotta még néhányszor, majd megszólalt.

- Téged már láttalak valahol... - Átöleltem Eren derekát, mire ő fülig vörösödött és Petrának is leesett.

- Hahó mindenki ide! - Kiabálta el magát.

Eddig fel sem tűnt, hogy egyedül vagyunk, de most ennek nem örültem. Az egész siserehad előjött és nekem ugrottak. Valaki éppen a halálomat kívánta és volt aki egy konyharuhát is nekem hajított. De a téma csak annyi volt, hogy régen toltam ide a képemet. És már azt hitték, hogy kinyiffantam.

- Jól van, nyugi! - Kiabáltam én is vissza.

- Akkor miért nem jöttél hamarabb? Ez egy család, itt nem tűnhetsz el hónapokra. - Mondta szemrehányóan a "család anyukája"

- Most már itt vagyok, nem értem rá az utóbbi időben. - Magyaráztam nekik, de csak még nagyobb volt a felháborodás.

Csak kiabáltak és random dolgokat dobáltak felém. Mire Eren csak a hátam mögé bújt és reszketett. Nem ismeri őket ezért ilyesztőek lehetnek. Valójában csupaszívűek és pont arról veszekednek, hogy ennyire rég láthatták az idegesítő fejemet.