Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

15.rész

Igor pov.
Izgatottan indultam az ovihoz. Pontban fél négyre ott is voltam. A kapun belépve az óvónő azonnal eszre vett.
- Áh, jó napot! Maga az egyik apuka?
- Jó napot. Úgy is mondhatjuk. - válaszoltam - Luka Rootsért jöttem Vladimir engedélyével.
- Sajnálom, de nem adhatom a gyermeket önnek. - nézett rám komoran.
- Miért? - kérdeztem döbbenten.
- Nem értesültünk arról, hogy ma kiviszi el a gyermeket. A családból mindenkivel találkoztam már, de magát még soha nem láttam itt. - méregetett - Vagyis de, pár napja ön tartott itt előadást.
- Igen. Dr. Frost. Tudom, hogy eddig nem találkoztunk, de én vagyok Luka apja.
- Rendben! Nézze! Felhívom Mr. Rootsot. Csak a biztonság kedvéért.
Fáradtan rá bólintottam és leülve az egyik padra vártam a csodára, amikor is egy kis test a lábamnak csapódott.
- Igor! - kiáltotta vidáman Luka.
- Szia tökmag.
- Anyu mondta, hogy jössz! Csináltam neked rajzot! - mutatta a színes papírt. Három szörny szerű izét ábrázolt.
- Nahát! Mi ez?
- Ez te vagy, az ott anya, az pedig én! Jetik vagyunk!
- Nagyon szép lett! - mondtam neki zavartan, mert az igazat még sem mondhattam.
- Megyünk a játszóra? Anyu azt mondta ott lesz! - pattogott vidáman.
- Csak egy perc, kicsi! Az óvónéni csak kérdez valamit anyutól.
- Úgy tűnik valóban maga viszi haza Lukat. Csak Vladimir elfelejtett szólni (Szerk.: Eredetileg véletlenül a "szopni" volt ott...😂) reggel. - jött be az óvónéni.
- Ez anyára vall. - kacagott Luka és mosolyogva nézett rám.
- Köszönöm és további szép napot! - fogtam meg a kis fiam pici kezét. Elmentünk a tegnapi játszótérre és figyeltem, ahogy mászik is. A kis táskáját mellettem hagyta. Pár perc múlva vissza jött. Kivette az üdítőjét, de nekem meg akadt valamin a szemem. Egy levél. Felnőtt írás, Vladimirnak címezve.
- Ez mi?
- Azt George bácsi küldi anyának. Ő Lily apukája.
- Megnézhetem? - kérdeztem kedvesen, de ő nemlegesen megrázta a fejét.
- Nem lehet. George bácsi megkért, hogy csak anyának adhatom oda! Senki másnak!
Kicsit meglepetten pislogtam rá és nem értettem a helyzetet.
- Jól van, nem nézem meg! - emeltem fel megadóan a kezem.
- Nem szeghetünk ígéretet. Anya mindig azt mondja ha betartjuk, amit ígérünk, akkor sok barátunk lesz, akik bíznak bennünk.
- Ez így van pici! - borzoltam szomorúan mosolyogva hajába - Anyának igaza van.
- Mi a baj? - fogta meg kezemet és azt ölelgette - Miért vagy szomorú? Fáj valamid?
- Tudod én... Nagyon kedvelem az anyukádat. Egykor ő is így érzett irántam, de én nem tartottam be az ígéretemet és anyukád nem bízik mar bennem. - magyaráztam.
- Az nem jó. - rázta meg a buksiját - De én bízok benned Igor bácsi!
Fogta magát és nyakamba ugorva szorosan megölelt.
- Köszönöm Luka!
- Van meg szendvicsem! Kérsz? - kérdezte ártatlanul. Elfogadtam, de életem legrosszabb döntése volt. Mi van ezzel a családdal és az erős paprikával? Könnyezve köhögtem, míg Luka értetlenül pislogott rám.
- Itt meg mi folyik? - hallottam meg Vladimir hangját.
- Vizhet! - mondtam nehézkesen mire átnyújtott egy palack kólát, amit egy húzásra megittam a felét.
- Had találjam ki. Ettél a szendvicsből. - mondta nevetve.
- Miért dőlök ennek be mindig? - kérdeztem hatra dőlve a padon.
- Mert túl naiv vagy ezen a téren.
- Nem szereted a paprikát? - nézett fel rám Luka.
- Nem igazán szeretem a csípőset...
- Pedig nagyon finom! - pislogott nagyokat - Nem baj, legalább több marad nekem!
- Atya isten... - motyogtam elképedve. Azt hiszem ez valami családi vonás. Inkább leültünk és néztük a kicsit, ahogy eltünteti a maradékot majd kiveszi a táskájából a levelet és oda adja Vladimirnak.
- George bácsi küldi.
- Oh! - lepődött meg a szőke és elvéve a levelet felbontotta, majd olvasni kezdte. Kicsit kuncogott majd meglepődve eltette.
- Mi volt benne?
- Nem tartozik rád. - mondta.
- George bácsinak nagyon tetszik, anya! Lily mindig azt mondja, hogy az apukája szerelmes anyába!
Megfagyva néztem Lukara, majd Vladimirra. A szőke csak zavartan elnézett.
- Értem... - köszörültem meg torkomat, majd kicsit rezignáltan felálltam - Nekem most mennem kell, elfelejtettem hogy ma ötre előjegyeztem egy beteget szívultrahangra.
- Máris mész? - lett szomorú Luka.
- Dolgom van, kisöreg, de ígérem találkozunk még. - mosolyogtam rá. Elfutottam.