I. rész

25 2 1
                                    

Történt már meg veletek is, hogy egy hosszú utazás során elalszol a vonaton és kitudja merre kötsz ki? Nos igen velem számtalanszor, de ezúttal teljesen máshol ébredtem, mint bárki gondolná. Racionális ember vagyok, nem hiszek a teleportálásban, sem semmifajta időugrásban.
Lassan kinyitottam a szemem és az éles fény miatt fájdalom hasított fejembe. Nem tudtam hol vagyok, de az biztos volt, hogy nem egy vonaton. Kemény földből áradó hidegség megborzongtatta testem, ahogy felültem körbenézni. Kietlen puszta közepén feküdtem, néhol egy egy száraz bokor elsorvadt ágai tekeregtek. Nyomasztó volt, főleg úgy, hogy pánikrohammal küzdve próbáltam rájönni mi ez az egész. Miután megállapodtam afelől, hogy nem álmodom és a valóságot látom, felálltam. Csak ekkor pillantottam magamra. Különös viselet volt rajtam, lila színű, kissé a földtől poros, bokáig érő ruha volt rajtam a derekamnál szorosan átkötve. Kínai hanfunak állapítanám meg. Ezután villámcsapásként hasított belém a tudat, mikor megpillantottam az oldalamon lógó csengettyűcskét, amit lótuszdíszítés borított be. Hát persze! Meghaltam.
Szép élet volt az egyetem. Viszlát minden. Ezzel visszafeküdtem a földre, hogy visszaaludjak. Gondoltam ezzel "felébredek" majd. Nagy bánatomra nem így történt, ellenben valóban elaludtam és egy furcsa szerzet lépteire keltem fel. Amint felnyitottam szemem a távolban megpillantottam egy hatalmas sötét aurát árasztó nagy dögöt. Fogalmam sem volt mi lehetett az és ezt szavakba is öntöttem.
- EZ MEG MI A JÓ ISTEN FA... - azonnal felugrottam és rohanni kezdtem az ellenkező irányba. Kitudja mennyit és meddig futottam, sosem néztem vissza, hogy egyáltalán bagózott-e annyira rám a szörnyizé, hogy utánnam fusson.
A kietlen pusztát lassan egyre több növény borította, majd egy erdőbe értem. Hangosan ziláltam és egy fa tövébe levágtam magam. Levegőért kapkodtam. Elhinni se mertem, hol vagyok, pedig pontosan tudtam. Kínába csöppentem a kedvenc könyvem világába, amiről mindig is álmodtam. De valamiért nem így képzeltem el a találkozást a világgal. Azt gondoltam egyszer, majd ha megidéznek itt, Wei Wuxian karjainak ölelése és Lan Wangji hideg ujjainak érintései az arcomon lesz az ébresztőm. Mindezek ellenére futnom kellett kitudja mennyit, amit már kitudja hány éve nem csináltam.
Alig tudtam kifújni magam mikor elkezdett felhősödni az ég. Fantasztikus, gondoltam magamban majd belljebb indultam az erdőben. Kisvártatva az eső el is eredt, ahogy megjósoltam. Hihetetlen, pedig nemrég még a szemem vakította ki a hét ágra sütő nap. Amint ezen elgondolkodva, csurom vizesen bandukoltam, kiértem az erdőből. Már dombok vettek körül és egy útra lettem figyelmes. Gondolkozás nélkül elindultam rajta, hágha találkozok valakivel, aki útbaigazít. Kitudja mennyi ideje baktatok az esőben bőrig ázva mikor egy kocsit pillantok meg magam mögött, mihelyst hátra fordulok, furcsa hangok ismeretlen okát keresve. Megkönnyebbülés ült ki szívemre mikor a kocsis lassított mellettem.
- Ilyen esőben mit csinál errefele a csinos kisasszony? - mosolygott kedvesen az idős úr.
- Magam sem tudom igazán. Elvinne engem egy darabig valamilyen településre? - kérem tőle elcsukló hangon. Remegtem a kihültségtől és a sok gyaloglástól. A bácsi kedvesen bólogatott, majd felsegített a kocsi hátuljára és egy pokrócot terített rám.
- Köszönöm - hajtottam fejet neki - Hová tartunk bácsikám? - tettem fel a kérdést mikor már nem remegett az ajkam.
- Yunmengbe, van ott kis kereskednivalóm. Ahogy a ruhádat láttam, te is onnan származol. Esetleg a Jiang család egy tanítványa vagy? - pillant rám hátra az öregúr.
- Nem emlékszem - suttogom, majd lesütöm az arcom. A kocsis érzi, hogy felesleges szóval tartania engem, így nem kérdez tovább. Hamar álom hullt szememre.
Mikor felébredtem, kedves napsugár simogatta arcom. Ruhám valamelyst megszáradt.
- Jó reggelt a kisasszonynak! - köszönt az úr és kezembe nyomott egy pirosló almát.
- Jó reggelt és köszönöm! - hajoltam meg mélyen, azzal elvettem az almát és jóizűen elfogyasztottam. A bácsi tájékoztatott, hogy hamarost Yunmengbe érünk.
Igaz, hogy egy álmom válik éppen valóssá, kissé tartok attól ami fogad majd. Nem tudom mikor csöppenek Lótuszrévbe, Wenek előtt vagy Wenek után. Hamar megnyugodott a szívem mikor az ép városkaput és amögött a sértetlen várost megpillantottam. Ezek szerint még a tűz előtt ittvagyok. Amint a központba értem az emberek mosolyogva üdvözöltek, amerre mentem. Kissé meglepett, hogy úgy kezelnek mintha ismernének, pedig csak most kerültem eme világba. Mikor már látták reménytelenségem és ketségbeesésem egy idős hölgy megmutatta merre találom a kiképzőpályát. Arra vetettem az irányt és kis gyaloglás után oda is értem, majd nagy levegőt véve beléptem a kapun. Nem várt fogadtatásban részesültem.
- Ri Su! - kiáltott rám egy erőteljes női hang. Odakaptam a tekintetem és Yu asszonyt, a Jiang klán vezetőnőjét pillantottam meg. Valószínű nem nekem szól a kiáltás, mert mindennek hívtak már életemben de Ri Su-nak sosem.
- Jiang Xianglan! - még erőteljesebb kiálltást hallatott mikor hátatfordítottam, hogy elhagyjam a helyet.
- Hozzád beszélek, hogy mersz hátat fordítani nekem te neveletlen kölyök! - ijedtemben csuklottam egyet és visszafordultam. Valóban nekem beszélt. De hogy megbizonyosodjak róla magamra mutattam kérdőn.
- Szerinted mégis kihez beszélnék te hasztalan. Napok óta elő sem kerülsz és még szemtelenkedsz is! Irány a szobádba! Bűntetésben vagy! - juhé, elköltöztem otthonról, elmentem egyetemre, hogy megszabaduljak a fejemet leharapó anyámtól, erre idekerülök és ismét korholnak. Asszem a sors tudja hogyan üssön vissza.
- Kísérd a szobájába! - kiáltott a mellettem álló szolgálóra és mire rájöttem volna pontosan mi történt, már egy takaros kis szobában voltam. Nemigazán tudom leírni milyen érzés fogott el, de valamiért otthon éreztem magam a szobában. A szolgáló lányka tiszta ruhát hozott nekem, megmosdatott, felöltöztetett aztán egy lágy frizurát készített nekem. Mindezt pislogva tűrtem. Nem vagyok ilyenhez szokva, de ahogy az agytekervényeim jártak, nem volt időm ellenkezni puha kezeinek. Amint végzett, magamra hagyott. Nekiláttam a szoba felfedezésének. Csomó tankönyv sórakozott egy polcon, mellettük mindenféle varázseszköz és festőkészlet. Az egyik sarokban vásznak sórakoztak. Az asztalon egy különös tárgy csillogására lettem figyelmes. Amint közelebb léptem alakjából felismertem, hogy egy kardot fogok kezem közé. Markolatát fehér kövek díszitik ezüst szederinda mintával körbefutva. Gyönyörű kard, biztosan az enyém. Vissszateszem az asztalra majd leülök az ágyamra és hátradőlök. Félek kimenni a szobából, hisz Yu asszony haragja megtalál akárhova is menekülnék.
- Ri Su, Jiang Xianglan, hmm szóval így hívnak engem - gondolkodok hangosan. Szóval valóban a Jiang család tagja vagyok. Hihetetlen, méghozzá kultivátor is. Ezután elnevettem magam. Kitudja mennyi idő telt el miközben gondolkodtam, berontottak a szobámba. Megijedtem így azonnal felpattantam.
- Ri Su! Annyira aggódtam! - rohant oda hozzám Yanli és ölelt meg. A könyv, anime, sorozat okozta fájdalom nyilalt szívembe és könnybelábadt szemekkel öleltem magamhoz szorosan Jiang Yanlit.
- Sajnálom - suttogtam miközben szipogtam. Meg akarom védeni ezt a törékeny virágszálat. Ha én itt vagyok azt jelenti megváltoztathatom sorsát és nem kell...
- Semmi gond, de kérlek máskor ne tűnj el egy szó nélkül. Anyánk is nagyon aggódott érted - nézett rám aggódóan és kezei közt tartotta sirás rondította arcomat.
- Áhh dehogy aggódott, egyenest péppé verné, ha fiú lenne, de mivel lány, csak bezárja - lépett be a szobába mégegy ember.
- Na, már csak te hiányoztál - fújtam ki bőszen a levegőt mikor megpillantottam Jiang Chenget.
- Te! - mutatta fel az ujját felém.
- Nyugalom. Inkább örülj, hogy normális szeszélyes állapotában van a húgunk és nem történt semmi baja - oktatta ki Yanli Chenget. Huh ezzel a bátyó gondolattal el tudok játszadozni. Mikre gondolok, Jiang Cheng valóban rettentő jóképű de a természete... Olyan, mint az anyjáé. Szóval, kultivátor vagyok, Jiang vagyok, lány vagyok, kicseszettül ismert vagyok itt és hol van Wei Wuxian.
- A-Li, A-Xian merre van? Beszélni szeretnék vele - néztem kérdőn Yanlira de kérdésemre megtorpant az indulni készülő Jiang Cheng is. Azt hiszem valamit elszúrtam?
- Elment az agyad vagy mi? Te magad tiltottad ki őt a szobád elég nagy körzetéből. Fura, hogy hirtelen A-Xiannak szólítod - horkantott fel Jiang Cheng, majd otthagyta a szobát. Értetlenkedve pislogtam Yanlire, aki kedves mosolyával nyugtatott meg.
- Azthiszem nemsokára ő is megérkezik Gusuból, csak bonyodalmakba keveredett - szóval itt vagyunk időben. Értem, tehát még nem hivatták magukhoz őket a Wenek. Van időm kitalálni mitévő legyek.
Kis könnyed beszélgetés után Yanli elhagyta a szobám én pedig tennivágyásból felkaptam a kardom és nekiláttam Lótuszrév felfedezésének. A kardot igazából nemtudom, miért vittem magammal, nem értek olyan jól hozzá, de nem szeretném ha rossz szemmel néznének rám.
Yunmeng gyönyörű. A hatalmas tavak könnyed lótusz illatot árasztanak és égszinkék vizében az apró halak akár kicsi kristályok, uszkálnak. Az utcákat megtölti az élet és zsibongás. Kedves, mosolygós arcok kínálják portékáit miközben csenevész kisgyerekek játszanak kultivátorost a porban. Igazán megnyugtató, mégis felpezsdítő élmény a városban andalogni. Sosem akarok innen elmenni. Ez a hely egy álom. Milyen kár, hogy alig pár hónap múlva ez porrá lesz. Felsóhajtottam és visszakanyarodtam a kikötő felé. Ez az egyetlen hely, amit még nem sikerült bejárnom. Itt még nagyobb volt a nyüzsgés, mint a piacon. Csak úgy repkedtek a halasládák és lótuszfejjel teli zsákok. Ha nem vigyázok útban vagyok mindenfelé. Kicsit meg is csusszantam emiatt a vizes pallón. Szerencsémre nem estem orra mindenki szeme láttára, így büszkén tovabbálhattam.
- A-Suuuuuuu!!! Drága Aaaa-Suuuuu hát kijöttél elém??? - kiáltott felém egy igazán ismerős hang. A szívem úgy dobbant félre, azt hittem meghalok. A kedvenc személyemről van szó, hát persze, hogy alig férek bőrömbe, ha hangját hallom. Azonnal megfordultam és rá kaptam a tekintetem, ahogy ő, Wei Wuxian, felém integetett. Karakteremből teljesen kibújva vigyorogva és teljes áhitatsággal kezdtem el eszeveszetten integetni neki, mire egyszerre csak egy kard repült felém. Megijedtem és összerántottam magam, de éles fémcsattanás hangja harsogott a fejemben. Kinyitottam a szemem és láttam ahogy kivont kardommal kivédtem Suibian, Wei Wuxian kardjának támadását.
- MI A SZENT LÓSZAAAR - kiáltottam el magam és ellöktem az engem nyomó kardot, majd a sajátomat a hüvelyébe zártam és rohanásnak indultam.
- Hé! Hova futsz? - kialtott utánnam, de nem válaszoltam neki. Tényleg rosszban lehetünk ha egyből nekem ront karddal, meg akar ölni vagy nemtudom. Ösztönösen futni eredtem, de ő könnyeden elémtermett majd megragadva kezem merántott két épület közé. Kardját nyakamnak szegve és a falnak nyomva.
- Ki a franc vagy te? - nézett a szemembe iszonyú komoran. Pontosan ezért ő a kedvencem, bohókás, bolondos, de ha van valami átvált egy rideg kiméletet nem ismerő komor emberré.
- Ri... Su... Jiang Ri Su vagyok - azthiszem. Bár ezt nem mondtam ki láttam a hitetlenséget a szemében.
- Látom, felismerlek. Külsőleg igen, de ez nem te vagy. Azaz nem Ri Su vagy. Ki vele milyen démon vagy te és miért szálltad meg? - rántott egyet rajtam. Kicsit kétségbeestem, így badarságokat kezdtem el beszélni.
- Nemértem, lassíts. Egy szavad se értem! - majd mikor már látta, hogy reménytelen eset vagyok, elengedett.
- Csak ugratlak nyugi - tért vissza bolondos önnmagához.
- Te bunkó...- bokszoltam vállba. Egy pillanatra megijedtem, hogy leleplezett és tudja, nem az vagyok akit ismer.
- Ennyire hiányoztam, hogy nem bírtad tartani a távolságot, amit kiszabtál rám? - nézett meghatódott szemekkel.
- Fogd be...- próbáltam játszani a tsunderét, hogy ne keltsek újra gyanút benne.
- Mellesleg ügyes volt az a kivédés. Sokat gyakoroltál, hugi? - ahogy ezt kimondta apró millió darabokra tört szerény kicsi szívem. Valóban szeretem ezt a karaktert, jó ez mostmár furán hangzik, feltéve, hogy már nem csak fikció, de valóság.
- Ch. - forgattam meg a szemem, majd lassan megindultam az utca felé.
- Jó itthon látni - mondta lágyan, majd mellémszökdellt.
- Öhm, Wei Ying, pontosan miért kell tavolságot tartanod tőlem? - kérdeztem rá a dologra. Szeretném tudni, miért utálom ebben az életben ezt a nagyszerű embert.
- Óoo. Netalán emlékezetkiesésed volt? Vagy már annyiszor veszekedtünk nem emlékszel, miért büntettél megint? - kérdezte nevetve, én pedig csak értetlenül néztem rá.
- Azthiszem most azért, mert pajzán rajzokat rejtettem a párnád alá, aztán beköptelek Yu asszonynak - állt meg és vakargatta meg állát elgondolkodva.
- Vagyis nem. Az a múltkor volt. Most azért, mert romlott lótuszmagot raktam a levesedbe - ütött markába, ezután diadalittasan bólogatott felém.
- Miért vagy ilyen kegyetlen velem? - néztem rá érthetetlenül. Valóban nem értem, miért vagyunk rosszban. Sokban hasonlítunk, ezért is ő az aki a kedvencek kedvence.
- Hm, ezt csináljuk gyerekkorunk óta. Azt hittem ez ilyen különleges dolog, hagyomány kettőnk közt, hogy egymást szivatjuk - gondolkodott el. Ez elég vicces mondjuk. Így már értek mindent. Nem utáljuk egymást valójában, csak nagyon furán fejezzük ki a szeretetünk. Elnevettem magam ezután.
- Ahh gyere. A-Li már biztosan forró levessel vár téged - mosolyogtam, aztán elindultam egy totál másik irányba, mint amerre a lakrészeink vannak.
- Ri Su, a pavilon arra van - mutatott a helyes irány felé Wei Ying. Szégyenemben elvörösödtem, azonnal magyarázkodni kezdtem.
- Nemtudom, kicsit megfáztam, nem vagyok a toppon. Bocsi - fogtam a fejem, majd szorosan mellette sétáltam. Miközben sétáltunk mesélt nekem Gusuról és persze arról mennyi csínytevést követett el Lan Zhan ellen. Persze próbáltam úgy tenni mintha fogggggalmam se lenne ki is az a Lan Wangji.
- Tetszene neked Ri Su. Szerintem pont az eseted. Jóképű, magas, nagyon ügyes kardforgató, remek a tanulásban. Mondjuk kicsit karótnyelt de ez személyes vélemény - nevetett fel. Végig bólogattam, nem akartam beleszólni a kettejük dolgaiba. Ha ezt megváltoztatom ebben a világban, talán nem várt fordulatok következnek be. Nem lehetek főszereplő, meg kell bújnom a háttérben és csak aztán finoman belenyúlnom, hogy ne haljon meg senki számomra fontos. Legalábbis azt hittem ez így fog történni.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 04, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

A lótusz harcaWhere stories live. Discover now