Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

16.rész

Mark pov.
Magamban morogva indultam a doki után.
- Hol a retekben van?
A mosdóban megtaláltam ahogy mosta le magáról a tintát.
- Szevasz!
- Mi folyik itt?! Ki ez a fickó?! - kérdezte mérgesen.
- Ő George, Lily apja. - válaszoltam.
- Mit akar Vladimirtól?
- Nem volt egyértelmű mikor a ma esti randijukról beszéltek. Georgeot elhagyta a kislánya anyja évekkel ezelőtt. Sok közös van bennük!
- Ez nem ugyanaz!
- De igen, mert te pedig Vladimirt hagytad el! - léptem hozzá közelebb - Mit akarsz a tesómtól? Vagy egyáltalán Lukától?
- Mark! Tudom, hogy Luka az én fiam! Sok teher volt rajtam és ostobán viselkedtem, de szeretem az öcsédet és látni akarom a kisfiamat felnőni!
- Akkor meg mégis mi a francra vársz?
- Ezt hogy érted?
- Ha szereted, küzdj is érte!
- Hogyan mikor egy másik pasi épp rá pályázik?
- Akkor csak siess! - kiáltottam mar idegesen. Kiment a mosdóból és én is megindultam kifele mikor oldalra néztem és megláttam a kis Lukát. Tátott szájjal bámult.
- Basszus... - néztem a kis fiúra, aki csak nagyokat volt képes pislogni - Mennyit hallottál tücsök? - nem válaszolt, csak elszaladt - Luka! - kiáltottam utána, de kiszaladt a kórházból. Utána rohantam, azonban mire kiértem a kisfiú eltűnt a nagy tömegben az utcákon - Basszus, basszus!
Össze-vissza forogtam, majd telefonomat elő kapva kezdtem hívni Thomast.
- Szia Bébi! Mi a hely-?
- Erre most nem érünk rá! Luka eltűnt!
- Mi?! Mi történt?!
- Meghallotta, hogy én és Igor veszekszünk. Szerintem rájött, hogy Igor az apja. - magyaráztam mire megfogta a kezem.
- Jól van, nem lesz baj. Szépen megkeressük.
- Jó, menjünk. - mondtam szipogva, mert nem tudnám elviselni, ha miattam történne vele bármi is - Thomas, mi lesz ha nem találjuk meg?
- Ne is gondolj erre! Megkeressük. - mondta és megindultunk. Egy óráig kerestük a kicsit, de nem találtuk sehol. Végül felhívtuk Igort hátha vele van, de ő se tudta. Ide jött és hárman kerestük tovább.
- A játszótéren voltatok már? - kérdezte a fekete hajú.
- Még nem. - kaptam a fejemhez - Lehet ott van!
Igor rohant a legközelebbi játszótérig és valóban, a kis rosszcsont ott ült fent a csúszda tetején.
- Luka! - rohant oda hozzá.
- Hagyjatok! - bujt be a felső részbe. - Hazudtatok!
- A te érdekedben kicsi! - mentem az aljához - Nem mondhattuk el, mert megígértük a mamival
- Mami is hazudott. Az csúnya dolog!
- Kicsikém, mami egyetlen célja a te boldogságod. Mi csúnyán váltunk szét és ő nem akarta, hogy ebbe te is belekeveredj! - mászott fel Igor.
- Nem érdekel! Hagyjál! - sírta el magát és kis kezeivel szemeit törölgette.
- Kicsi! Nem szeretned, hogy én legyek az apukád? - kérdezte mire Luka ránézett.
- De igen! - szipogott és nyakába ugorva sírt.
- Jaj pici. - ölelte szorosan magához a síró gyereket, arcát pedig tele csókolgatta - Nincs semmi baj. - simogatta a pici hátát.
- Apu. - suttogta szipogva, amitől Igor szemei is bekönnyesedtek.
- Kis fiam. - suttogta vissza.
Thomassal meghatottan néztük őket és akaratlanul jobban férjemhez bújtam.
- Jó lenne... - motyogta párom.
- Hm?
- Ja... Semmi. - mondta gyorsan. Igor a karjában vitte vissza a kicsit. Vladimir sírva rohant ki mikor meglátta őket. Biztos rájött, hogy eltűnt.
- Drágaságom! - ölelte szorosan magához a még mindig pityergő kis fiút.
- Mami... - szipogta nyakába bújva.
- Ne csinálj ilyet még egyszer! Hallod? A szívbajt hoztad rám és a többiekre!
- Bocsánat... - motyogta.
- Vladimir. Tudja! - mondta Igor.
- Ki tud mit? - jött ki George Lily kezet tartva.
- Luka! - szaladt ide a kislány.
A kisfiú piros szemekkel és nézett a kislányra, aki szintén hüppögve nézett vissza.
- Magánügy. - tette kezét Igor fia fejére.
- Lily nagyon megijedt mikor Luka eltűnt. Minden rendben van? - lépett melléjük.
- Persze, köszönöm George. Akkor este? - nézett rá Vladimir.
- Elnapolhatjuk, ha szeretnéd. - ajánlotta fel.
- Nem, jó a ma este. - felelte öcsém, Igoron pedig az idegesség jelei látszottak.
- Rendben.
Hamarosan elmentek a lányával és Vladimir is megindult a kocsihoz.
- Szerintem menjünk haza és...
- Vladimir! - jött felénk Igor.
- Mi az?
- Beszélnünk kell.
- Mi elvisszük Lukat haza, amíg ti beszélgettek. - ajánlottam fel.

Igor pov.
Néztük ahogy Markék beteszik Lukat majd elhajtanak.
- Mondjad gyorsan kérlek, mert a gyermekem mellett szeretnék lenni! - lépett hozzám sürgetően Vladimir.
- Miért csinálod ezt?
- Mit?
- Miért kínzol? Miért adtál nekem egy új esélyt ha közben egy másik apukával randizol?
Először nem válaszolt, csak zaklatott arcomat kémlelte.
- Igor én... Nem tudom érted? Össze vagyok zavarodva, félek és állandóan rettegek, hogyha közel engedlek ismét eltűnsz!
- Nem áll szándékomban ezt tenni veled! - simítottam lágyan arcára - Nekem is fájt nélküled és nem volt képem eléd állni.
- Miért? Miért nem mondtál el nekem mindent? Segítettem volna! - mar szipogott.
- Elég volt neked az, hogy miattam szenvedtél. - öleltem át vékonyka testét - Sajnálom, hogy akkor annyira goromba voltam a Lisa ügy miatt... Nem te tehettél róla!
- Szeretted és ez fajt! Így éreztem mikor te elmentél. - szipogta és szorosan hozzám bujt.
- Sajnálom. - csókoltam hajába - Mi lenne, ha haza kísérnélek? Addig megbeszélünk még néhány dolgot. De csak ha te is szeretnéd.
- Szeretném. - simított az arcomra. Miért ilyen gyönyörű? Miért nem bírom levenni róla a szemem?
Lassan hajoltam hozzá közelebb és csak szemeit tudtam fürkészni. Annyira össze szeretném tapasztani az ajkainkat. De nem tudom mi lenne a reakciója.
- Igor..  - suttogta és bennem itt pattant el a cérna. Hevesen csókoltam az ajkaira. Éreztem, ahogy karjait kicsit remegve emeli fel és karol nyakamba, míg egyik kezével hajamba túrt. Felüdülés volt újra érezni puha és édes párnácskáit. Mindent bánok amit tettem és minden hiányzott, amit itt hagytam. Ő adta nekem Lukat, aki a legszebb, legédesebb, legokosabb kisgyerek a világon. Mikor elváltunk egymástól csillogó szemekkel és vörös ajkakkal nézett fel rám. Arca pirospozsgás volt, de úgy éreztem a sajátom is ugyan ilyen. Óvatosan elsimítottam egy tincset szemeiből.
- Gyönyörű vagy. - suttogtam az arcara simítva.
- Ne mond ezt... - felelte zavarban és mellkasomba bújt, amit egy halk kuncogással viszonoztam.
- Ne mondjak igazat? Szebb vagy mint az emlékeimben és az álmaimban. Az anyaság még gyönyörűbbé tett téged.
- Luka! - mondta eltolva magától egy kicsit - Teljesen megfeledkeztem róla! Haza kell mennem!
- Rendben. Én vissza megyek a rendelőbe. - mondtam feszengve. Elindult, én pedig visszamentem az irodámba és könnyítettem magamon.
Vladimir nevét motyogva sikerült is ez és éreztem, hogy a fejem teljese vörös. Nem így terveztem a mai napot. Luka hirtelen megszökése a sorsnak köszönhető, mert ennek hála többet közeledtünk egymáshoz, mint hittem volna. Legszívesebben most azonnal visszarángattam volna, hogy, az asztalon tegyem a magamévá, de igaza van. Gondolni kell Lukara is.
Nagyot sóhajtva ültem le a forgós székemben és perdültem meg. Magamba fordulásomat az ajtón való kopogtatás zavart meg.
- Mi a nyöszörgés tárgya már megint? - kérdezte fejét csóválva Luna, az asszisztensem. Megigazítottam magam és behívtam.
- Csak hosszú volt a nap, Luna.
- Ismerem már egy idő óta. Ez csak nem szerelmi bánat? - ült le a fotelba és megigazította köpenyét.
- Olyasmi. Nagyon nehéz és bonyolult eset. - mondtam.
- Várjunk! Ő Vladimir, igaz?
- Talált süllyedt! - néztem a plafonra. Nem hiába dolgozik nálam, az eszéért mindig is csodáltam ezt a nőt. Félre értés ne essék soha nem néznék úgy rá, mint Vladimirra. Lunat csak a szakmai tudásáért becsülöm.
- Úúúúh! Tényleg angyali.
- Az.
- Sikerült vissza hódítani? - érdeklődött tovább lelkesen.
- Még nem. De erről ha lehet ne most beszéljünk! - kértem - Inkább add oda az aktákat, amiket kértem!
- Jól van, Mr. Nincs kedvem semmihez! Csak kérdeztem! És az a cuki kis gyerkőc?
- A neve Luka. - néztem rá morcosan, majd szelíden elmosolyodtam - A világ legaranyosabb gyermeke!
- Oh te jó ég! - fogta meg a széke karfáit. - A maga kisfia, igaz?
- Nem kéne annyi spanyol szappanoperát nézned, Luna.
- Jól van na! - durcázott be - Nem tehetek róla, hogy az életed pont olyan, mint egy sorozat!
- Igen, tele van kavarodással, bánattal, szerelemmel. - motyogtam.
- Ööö... Lemaradtam.
- Újra fellobbant a szikra azt hiszem... - néztem fel rá, mire pislogott párat.
- Íííííííj! - visította mire befogtam a fülem.
- Jézusom!
- Bocsánat, de ismerem a sztorit és ez olyan izgalmas! Oh... - fagyott meg. - Ezt le kell írni! Ebből történetet kell írni!
- Meg ne próbáld! - mondtam szigorúan, de kuncorászva kiment az irodámból - Néha nem tudom miért vettem én őt fel!
Persze tudtam, de azért néha tényleg elgondolkozok rajta.

💄